Végre sikerült követni az angolnákat

Az angolnák szaporodását sokáig rejtély övezte. Az ivarérett alakok hirtelen eltűnnek európai élőhelyeikről, majd helyettük "szinte a semmiből" felbukkannak a fiatal halak. Sok időbe telt, míg megoldódott a rejtély: az angolnák a Sargasso-tengerben lévő szaporodóhelyükre vándorolnak, és ott rakják le ikráikat. Egy nemzetközi kutatócsoportnak most sikerült egy ideig nyomon követnie az angolnák vándorlását ívóhelyük felé.

Angolna (Anguilla anguilla)

Az angolnák (Anguilla anguilla) az úgynevezett katadrom fajok közé tartoznak, azaz a tengerben ívnak, de életük nagy részét édesvízben élik le. (Ez ma már közismert, ám régebben olyan hiedelmek is elterjedtek, hogy a sárból teremnek.) A kizárólagos sargasso-tengeri ikrázás és az azt követő kikelés után az angolna lárvái hosszú utat tesznek meg részben a Golf-áramlat segítségével Európa felé, részben az amerikai kontinenshez. Az ikrából először a mintegy 0,5 centiméteres úgynevezett protoleptocephalus lárva kel ki, amely vándorlás közben alakul át 5 centiméteres, fűzfalevél alakú leptocephalus lárvává. Ebből a lárvából a parti vizeket elérve nagyjából 7 centiméteres "üvegangolna" lesz. Ezeket az alakokat régebben önálló fajoknak tartották, és csak a 19. század végi és a 20. századi kutatásoknak sikerült tisztáznia, hogy ezek az angolna különféle fejlődési formái.

Az üvegangolnák felvándorolnak a folyókba és ott kifejlett "sárga angolnákká" alakulnak. Későbbi élőhelyeikre (a kontinens belsejébe) természetes, hosszú vándorlással kerülnek. Az átalakulás itt is tovább folytatódik, az édesvizekben 2-20 évet tölthetnek. Az ivarérettség ismét mélyreható változásokkal jár: táplálkozásukat beszüntetik, bélrendszerük felszívódik, kifejlődnek az ivarszerveik, hátoldaluk sötétté, hasi részük világossá válik. Ezt a formát nevezzük "ezüstangolnának". Ekkor újra elindulnak a sargasso-tengeri ívóhelyük felé.

A Science mostani számában egy nemzetközi kutatócsoport arról számol be, hogy 1300 kilométeren át sikerült nyomon követni az angolnákat az ívóhelyükig tartó 5000 kilométeres úton. Kim Aarestrup, a Dán Műszaki Egyetem kutatója munkatársaival együtt kifejlesztett egy olyan miniatűr műholdas nyomkövetőt, amelyet az Írország nyugati partjaitól útnak induló angolnákra szereltek. A berendezés olyan kicsi, hogy nem zavarja az állatokat a vándorlásukban.

A kutatók adatokat kaptak az állatok úszásirányáról, úszási mélységéről és vándorlási viselkedéséről. Kiderült például, hogy a halak éjszaka a meleg felszíni vízben tartózkodnak, de hajnalban lemerülnek a 200-1000 méter mélységben húzódó, hideg vízrétegekbe, és ott haladnak tovább. A szerzők feltételezik, hogy a meleg víz segíti magasabb szinten tartani az angolnák anyagcseréjét és úszási aktivitását, a hidegebb vizekbe merülés pedig késlelteti az ivarszerveik érését addig, amíg el nem érik ívóhelyüket a meleg trópusi vizekben.

A kutatók remélik, hogy a műholdas nyomkövető eljárásuk fejlesztésével sikerül hamarosan az egész vándorlási útvonalon végigkövetni ezeket a figyelemreméltó állatokat.

A hír forrása: Science / AAAS