Szurikáták érkeztek a veszprémi vadasparkba

Vágólapra másolva!
Két szurikáta érkezett a veszprémi állatkertbe egy hollandiai szafari parkból a hét végén.
Vágólapra másolva!

Forrás: TermészetbúvárEndrédi Lajos, a vadaspark természetvédelmi referense elmondta: a szurikáták Dél-Afrika félsivatagos területein nagy kolóniákban élnek, s főleg gyümölcsöket és rovarokat fogyasztanak.

A veszprémi vadaspark vezetői azt remélik, hogy a szurikáta pár idővel egy nagy kolóniát hoz létre. Endrédi Lajos tájékoztatása szerint a 45 esztendeje létrehozott veszprémi intézményben a múlt év végén készült el 7,5 millió forintos költséggel az új madárház, ahol a dél-amerikai trópusi őserdőkből származó, ritka madárfajokat láthat a közönség. A közelmúltban egy angol állatkertből hat mókusmajom, Finnországból hóbagoly érkezett.

Tizenöt millió forintos költséggel elkészült az új medveház, amelyhez 2500 négyzetméteres kifutó tartozik. Endrédi Lajos szerint nyár elejére elkészülnek az afrikai szavanna kifutójával is, ahol gnúk, zebrák, antilopok kerülnek közös
élőhelyre. Hamarosan további trópusi madárfajok (jasszánák és tangarák),
valamint egy lajhár is érkezik a parkba. A veszprémi vadasparkban 600 állatfaj mintegy 800 egyede él.