A halakra vadászó Pteranodon szárnyainak fesztávolsága elérte a 15,5 métert, így a földtörténet legnagyobb repülő állatának tekinthető
	Repülő sárkánygyíkok
	A szárnyas őshüllők a dinoszauruszok unokatest- véreinek tekinthetők: szintén a triász időszakban jelentek meg, mintegy 225 millió évvel ezelőtt, és olyan sikeressé váltak a levegő- ben, mint a dinoszauruszok a szárazföldön. A repülő őshüllők a dinoszauruszok- kal együtt, a 65 millió évvel ezelőtt bekövetkezett tömeges fajkihalás során tűntek el.

Ma már a komputertomográfia segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a fosszíliák apró részleteit is tanulmányozhassuk. Ezek a vizsgálatok felfedték, hogy a repülő dinoszauruszok egyensúlyérzékelő szervei testtömegükhöz viszonyítva messze nagyobbak voltak, mint az a madaraknál tapasztalható, így joggal feltételezhetjük, hogy jól manőverező és ügyesen vadászó állatok lehettek. Az agy ugyanis a belső fülben lévő ún. félkörös ívjáratok segítségével határozza meg a fej állásának helyzetét, és minél fejlettebb e szerv, annál sikeresebben tudja az állat egy pontra, esetünkben a zsákmányra fokuszálni a fejet, illetve a tekintetet.

Pontosan az ellenkező tendencia figyelhető meg a tengeri emlősöknél. Ezek fejlődése során - evolúciós léptékkel mérve meglepő sebességgel - az egyensúlyozószervek méretének csökkenése tapasztalható: egy kékbálnának már mindössze akkorák a félkörös ívjáratai, mint az embernek. Ezzel a ténnyel magyarázható, hogy a tengeri emlősök hihetetlen akrobatamutatványokra képesek anélkül, hogy elszédülnének.

Az sem kizárható, hogy egy napon a vizsgálatok fényt deríthetnek arra az izgalmas kérdésre is, hogy vajon mit hallottak a hajdan élt állatok. Sokan kételkednek, hogy erre a kérdésre az idegrendszer megfelelő részeinek ismerete nélkül választ kaphatunk, de ha már annyit tudnánk, hogy a hangok mely tartományára voltak érzékenyek, az is sokat elárulhatna az egyedek közti kommunikáció jellegéről.

(Természet Világa)