Műholdakkal a piramisok nyomában<br/>

Vágólapra másolva!
Eltűnt sírok labirintusa rejtőzhet a Nílus nyugati partja mentén - állítják japán kutatók műholdas felvételekre hivatkozva. A Tokai Egyetem kutatói harmincnyolc olyan pontot jelöltek meg, ahol három óbirodalmi fáraó - Neferirkare, Menkauhor és Ity - elveszett piramisainak maradványai rejtőzhetnek.
Vágólapra másolva!

Az Ó- és Középbirodalom fáraói, akik Kr. e. 2800 és Kr. e. 1780 között uralkodtak, a Nílus mentén temetkeztek piramisokba, nyughelyüket azonban sohasem találták meg. Masahíro Etaya, a kutatócsoport vezetője szerint lehetetlen volt mind a harmincnyolc helyet ellenőrizni, mivel többségük katonai vagy más régészeti kutatócsoport koncessziójába eső területen fekszik. Választásuk ezért végül is egyetlen pontra, Dahsúrra esett.



Az ásatás helyszínének kijelölését a JERS1 (Japanese Earth Resources Satellite) és az ERS1 (European Union's Eurepean Remote Sensing Satellite) űrfelvételeire alapozták. A két műhold mikrohullámokkal tapogatja le a felszínt és bizonyos mélységig az alatta fekvő rétegeket is: különféle frekvenciájú mikrohullámú impulzusokat (másodpercenként 1700-at) bocsátanak ki, majd felfogják a visszavert jeleket. Mivel ezek erőssége a közvetlenül a föld felszíne alatt rejlő tárgyak sűrűségétől függ, a visszavert jelek intenzitás-eloszlásából meghatározható a felső talajrétegek sűrűségtérképe: az erős visszavert jel az átlagosnál nagyobb sűrűséget jelez. A francia SPOT és az amerikai Landsat műholddal kiélesíthetők és megtisztíthatók a képek. Ezekkel lehet azonosítani a formákat. Az orosz KVR1000-rel pedig 2 méteres pontossággal megállapíthatók a talált formációk - például a betemetett vagy lepusztult sírépítmények - méretei.

Az egyik kijelölt ponton, Kairótól délre, Dahsúr északi részén a kutatók a KVR1000 nagy felbontású képein érdekes dolgot vettek észre: három kör alakú bemélyedés ugyanolyan alakban helyezkedett el, mint a gízai piramisok.



A helyszínen egyiptológusok segítségével egy Újbirodalom kori, 47 méter hosszú sírt tártak fel. A dolog érdekessége volt, hogy eddig úgy vélték, az Újbirodalom idején Dahsúr környékén nem temetkeztek. A nyughely felső része mára eltűnt, de megtalálták a padlószintet, az udvart és a kápolnát.

Noha a lelőhelyen nem egy nagy piramisépítmény állt, előkerült egy 60 centiméter magas mészkő piramidion, egy mini piramis is, amelyet általában a nagy piramisépítmény csúcsára helyeztek. A padlószint alatt hét, 13 méter mélyre lenyúló földalatti termet is találtak. Három év alatt feltehetően a késői XVIII. és a korai XIX. dinasztia legnagyobb temetőjét tárták fel, benne négyezer tárggyal, amelyek némelyikén Tutankhamon és II. Ramszesz neve olvasható. A legjelentősebb felfedezés Mesz, királyi írnok gránit szarkofágjának előkerülése volt, aki a királyi hercegek lovagló és íjászoktatásáért felelt.
A három fáraó nyughelyét azonban nem találták meg. Hagyományos ásatással feltehetően a homokban rejtőzködő tárgyaknak csak mintegy 30 százalékát tudják napvilágra hozni. Az égből lepillantva azonban sokkal több látszik. A jövő feltárási módszere feltehetően a nagy távolságban érzékelő mikrohullám lesz. Az ásatásnak ez volt a fő tanulsága - állítják a japán kutatók.

(Élet és Tudomány)

Ajánló:

Részletes ismertető a Discovering Archeology c. régészeti szaklap honlapján. A japán ásatások honlapja (angol nyelvű anyag). Hivatalos információk, képek, videók, VRML-animációk.