Leonardo ejtőernyője<br/>

Vágólapra másolva!
Több mint 500 évvel azután, hogy Leonardo Da Vinci papírra vetette az első ejtőernyő vázlatát, bebizonyosodott, hogy elképzelése a valóságban is működik.
Vágólapra másolva!



Az ejtőernyős egy hőlégballonból ugrott ki

Egy brit ejtőernyős, Adrian Nicholas, egy 3000 méter magasan repülő hőlégballonból sikeresen ugrott ki a vázlat alapján korabeli anyagokból készült ejtőernyővel (figyelmen kívül hagyva a szakértők figyelmeztetését, miszerint a fából és vászonból álló nehéz szerkezet nem fog működni!).



Da Vinci eredeti vázlata egy jegyzetfüzet margóján, és mai makettje

A bátor vállalkozó az ejtőernyőt már hónapokkal korábban, az Egyesült Királyság területén ki akarta próbálni, de az ugrást nem engedélyezték a szeszélyes szélviszonyok és egyéb biztonsági előírások miatt - a hatóságok szerint a nehéz, 85 kilogrammos szerkezet könnyen sűrűn lakott területek fölé sodródhatott volna. Most Dél-Afrikában, Mpumalanga lakatlan fennsíkja fölött végre próbára tehették a szerkezetet, amely Nicholas szerint a mai ejtőernyőknél simábban ereszkedett a föld felé.

Heathcliff O'Malley, aki az ugrást egy helikopterből filmezte, elmondta, hogy nem minden szorongás nélkül figyelte az eseményt. A szakértők jóslatai alapján félő volt, hogy bátor ejtőernyős nem tud idejében megszabadulni a nehéz, merev ejtőernyőtől, amely a földön rázuhanva akár agyon is nyomhatta volna. Szerencsére, minden jól alakult: 600 méteres magasságban Nicholas leoldotta magáról a nehézkes szerkezetet, és egy modern segédejtőernyővel simán földet ért.

A Leonardo vázlata alapján készült szerkezet azért sikeredett ennyire nehézre, mert csakis olyan anyagokat használtak fel hozzá, amilyenek a reneszánsz kori Milánóban is rendelkezésre álltak. Az elkészítéséhez használt eszközök szintén korabeliek voltak. Az eredeti tervet Da Vinci 1483-ban vázolta fel egy jegyzetfüzet margóján. A mellé írt megjegyzés szerint: "Ha egy embert egy ilyen szerkezettel (amelynek minden oldala és a magassága is 11 méter) szerelünk fel, akkor bármilyen nagy magasságból ugorva biztonsággal érhet földet".
Nicholas úgy véli, Leonardónak bizonyára örömére szolgált volna, ha tudja, hogy az általa felvázolt ejtőernyőről, ha csak ötszáz év multán is, de bebizonyosodik, hogy működik.

(Élet és Tudomány)

Ajánló:

Leonardo, a mérnök és feltaláló.

Korábban:

2000. június 1. Leonardo Da Vinci jegyzetfüzetein és mesterművein lévő ujjlenyomatok DNS-vizsgálatát kezdik meg egy olasz kutató, Alessandro Vezzosi kezdeményezésére.