Amerika és Anglia tudott Hitler népirtó terveiről <BR/>

Vágólapra másolva!
Olyan dokumentumokat hozott nyilvánosságra a washingtoni nemzeti archívum, amelyekből egyértelműen kiderül: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia már jóval régebben tudott Adolf Hitler tervéről az európai zsidóság kiirtására, mint azt eddig gondolni lehetett.
Vágólapra másolva!

A két ország kormánya 1942. március 20-tól már tisztában volt a tervekkel, mégsem riasztotta a leendő áldozatokat.

"Az értesítés önmagában nem akadályozhatta volna meg a holokausztot - mondta Thomas Baer, a titkos náci dokumentumok feltárásával foglalkozó (Interagency Working Group) IWG hírügynökség munkatársa - de mindenképpen életeket mentett volna."

A szóban forgó irat a prágai chilei konzul memoranduma, melyet kormányának küldött Santiagóba 1941 novemberében. "Döntés született arról, hogy minden zsidót kivégeznek. Lengyelországba akarják őket szállítani, ahol eldugott helyeket keresnek" - írta Gonzalo Montt Rivas konzul. A levél egy másodpéldányát a brit titkosszolgálat is megszerezte, a dátum szerint pedig 1942. március 20-án nyilvántartásba vették az Egyesült Államok hírszerző irodájában, a CIA előd-szervezetében is.

Montt Rivas rendkívüli módon, a náci Németország és a semleges Chile között fönnálló jó viszonynak köszönhetően Prágában maradhatott a német megszállás utáni időkben is, és a Berlin által 1941. november 25-én kihirdetett dekrétum magyarázatként küldte a memorandumot kormányának. A dekrétum azt mondta ki, hogy a külföldön tartózkodó zsidók nem német állampolgárok többé, és minden Németország területén fellelhető javuk a Reich tulajdonát képezi.

"A nyilvánosságra hozott dokumentumból pontosan megállapíthatjuk, kormányunk vezetői miről mikor szereztek tudomást" - mondta Elizabethe Holzman, volt képviselő és az Iwg tagja. "Magától értetődően fölmerül a kérdés - teszi hozzá, miért nem tettek vajon semmit ezek a kormányok. Arra gondolni sem merünk, hogy egy ilyen jellegű, népirtásról szóló tervet közömbösen fogadtak volna."

[origo]