Művészeti pályázat a terrortámadásról

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

2001. szeptember 11. - Élőben láttuk azt, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie. A barbár terrortámadás óta végeláthatatlan törmelékhalom magasodik a két óra alatt összeomlott New York-i WTC, a Twin Towers helyén.

A hozzátartozók fájdalmához, az amerikaiak döbbenetéhez képest minden más érzés másodlagos, de hisszük, Amerika és a világ képes felállni az orvtámadás után, a WTC akár újból felépülhet.

Soha filmeken, fényképeken, rajzon nem jelenik meg többé ártatlan jelentéssel az ikertorony összetéveszthetetlen sziluettje. Ezért van helye annak, hogy mi, vizuális kultúrát művelő építészek, képzőművészek is kifejezzük: sajátunknak tekintjük ezt a veszteséget!

A művészet eszközeivel vegyünk részt a civilizációnkon esett sebek gyógyításában: állítsunk sok ezer emléket, készítsünk tízezernyi javaslatot, hogy mi történjen a romok helyén! Legyenek ezek a művek a harmadik évezred pusztítással szembeszálló jelképei!

Felhívunk mindenkit: mondja el képben vagy írásban, színesben vagy fekete-fehérben, két vagy három dimenzióban, animált képen vagy montázsban, szóban vagy zenében, hogy mit gondol, mit képzel a "NEWTC"-ről.

Egy közép-európai ország kis civil szervezete, az N&n galéria fordul hazánk és a világ kisebb-nagyobb országainak civil szervezeteihez, magánembereihez, vállalkozásaihoz: találkozzanak gondolataink, terveink az interneten! Alakítsunk ki közös helyet a javaslatok bemutatásához, megbeszéléséhez, a támogató nyilatkozatok közzétételéhez!

2002. január 11-én indítjuk el a NEWTC.NET akció weblapját, ahol folyamatosan látható, olvasható és hallható lesz a teljes beérkező anyag.

Az internetes hozzáférésen túl a beérkezett anyagból albumokat és kiadványokat jelentetünk meg, kiállításokat rendezünk magyarországi múzeumokban, és várjuk a világ jelentős kiállítótermeinek jelentkezését New Yorktól Szentpétervárig, Amszterdamtól Fokvárosig.

Műveiket, terveiket, véleményüket, hozzászólásaikat várjuk a galeria@nagybalint.hu e-mail címen, 2002. szeptember 11-ig. A további információk elérhetőek a www.nagybalint.hu weblapon.

N&n galéria

Médiatámogatók: [origo], OCTOGON