Sáskaevő kacsahad

Vágólapra másolva!
Kína kacsahadsereget vet be a haszonnövényeket pusztító sáskák ellen.
Vágólapra másolva!

A sáskafaló szárnyasokra az ország északkeleti részén van szükség. Az első csapatba mintegy négyezer kacsát sorozott be a sáskaelhárításért felelős hivatal. Az egyik illetékes szerint "A kacsák a legjobbak a sáskák ellen, mert hatalmas az étvágyuk!".

A kacsahad alkalmazásának másik kedvező hatása, hogy a kacsák két-három hónap alatt jól meghíznak a sáskáktól, és mehetnek egyenesen a piacra. A sors igazságtalansága, hogy a leghősiesebb sáskaölő kacsakatonák "esnek el" először. Ugyanis ők a legtestesebbek, s ezért az éttermek ezeket veszik meg elsőként - hogy azután tepsiben végezzék, szilvaszószal "kitüntetve".

Ami az ellenséges erőket illeti, egyelőre nagy a sáskák létszámfölénye. Egyes területeken négyzetméterenként 5 ezer is hemzseg belőlük. A kacsahad viszont nem egyedül küzd: permetezőgépekről rovarirtószerrel pilóták is megpróbálják kivenni részüket a háborúból.

Ajánlat:

A pekingi kacsáról röviden

Korábban az [origo]-ban:

Gyorsrepülő kacsa
2002.05.16. Gyorsrepülésen kaptak a németországi Glückstadtban egy kacsát, amely kilenc kilométerrel túlszárnyalta a városban megengedett 30 kilométer/órás sebességhatárt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!