Kétszáz éve született Ludwig Feuerbach

Kétszáz éve, 1804. július 28-án született a bajorországi Landshutban Ludwig Andreas Feuerbach német filozófus.

Feuerbach, akinek apja neves jogtudós volt, 1822-től Heidelbergben teológiát, majd Hegelnél Berlinben filozófiát tanult. 1828-ban Erlangenben magántanár lett, és a természettudományokba merült. Két év múlva név nélkül adta ki Gondolatok a halálról és a halhatatlanságról című művét, ebben olyan halhatatlanságról beszél, amely visszajuttatja az emberi értékeket a természetbe. E könyv nyomán tiltották el a tanítástól.

1838-ban A filozófiáról és a kereszténységről írt tanulmánya szembefordult a kereszténység elvont személyiség-felfogásával és a személyes feltámadás elméletével. A kereszténység szerinte nemcsak az értelemtől, de az emberiség életétől is eltávolodott, s már csak rögeszme. Panteista felfogása Giordano Brunóra épített. Fő művében, A kereszténység lényegében e gondolatot folytatva kifejti: az ember gondolkodásának tárgya saját maga, ezzel és a beszéddel túllép az egyén korlátain és végességén. A vallás lényege szerinte a végtelenség tudata. Ebből azt vezeti le, hogy isten az ember belső lényegének kivetítése. A hívők istene lehet morális lény, lehet a törvény, lehet a szeretet, lehet mindenható lény, ezek mind az emberi természet igényeit, a földi világ visszfényeit fejezik ki. A vallás hamis lényegét elemezve kifejti: az isten embertől független létének képzete a kinyilatkoztatásba és a szentségekbe vetett hithez vezet, ezek egy "vallási materializmus", a látszatokban és külsőségekben élő hit kellékei. A vallást az ember öntudatlan öntudatának tartotta.

1837-ben feladta magántanári állását, Bruckbergbe költözött, s a Hallesche Jahrbücher munkatársa lett. Itt jelentette meg A hegeli filozófia bírálatához című tanulmányát, ebben végleg elfordult Hegel idealista tanításaitól. Elutasította a hegeli dialektikát, s az ok-okozati viszonnyal magyarázta a világ jelenségeit. Hegellel vitázva kidolgozta antropológiáját, ennek lényege az "én" és a "te" viszonya.

1860-tól Nürnbergben élt, a hegeli filozófia bírálatával és a szenzualista materializmus kifejtésével foglalkozott. Az érzéki észlelés során ismerünk meg egy tárgyat, de a dolgok lényegét a tapasztalat révén határozhatjuk meg - tanította. Az ember az észlelés fő objektuma, így az igazság megtalálása a párbeszéd, a másik ember gondolatmenetének észlelési folyamata során lehetséges. Filozófiakritikája hasonló valláskritikájához: a spekulatív gondolkodás tárgyiasítja absztrakcióinkat, mintha azok a valóságban is léteznének.

Erkölcstanának alapeszméje az emberi boldogság, ez szerinte szeretettel és a szükségletek ésszerű korlátozásával érhető el. Tagadta, hogy ateista volna, de a kereszténység istenét illúziónak nevezte. A vallásban az ember rejtett értékeit találta meg, nem a teljes tagadást, a vallás antropológiai megújítását akarta. Hegel alapeszméit kvázi-vallásinak tartotta, ő maga az antropológiai materializmust vallotta, a hegelianizmust ehhez próbálta közelíteni. Ezt bírálta Karl Marx Tézisek Feuerbachhoz című művében.

Esztétikáját főleg Előzetes tézisek a filozófia reformjához (1841) című írása fejtette ki. A művészetet világi természetűnek tartotta, amely nem támaszkodhat a keresztény monoteizmusra, mivel a görögök sokistenhite volt a tudomány és művészet igazi forrása. A görögök az embert tekintették a legfontosabbnak, míg a keresztény felfogásban a tudat és az igazság összeütközik, mivel az emberi lényeg nem emberi formában jelenik meg. A hit a túlvilágban ütközik a költészettel, mivel annak fő forrása a fájdalom.

Feuerbach esztétikája közvetlenül csak az Ifjú Németország költőire hatott, az antropológiai elvből Csernisevszkij vont le esztétikai következtetéseket. A marxisták közül Plehanov és Lukács György dolgozta fel esztétikai elveit. Feuerbachot sok forradalmár hősként tisztelte, mert 1848-49-ben támadta a maradi vallásosságot.

Erősen hatott David Friedrich Straussra, egy szkeptikus Jézus-életrajz szerzőjére, s Bruno Bauerra, aki a naturalizmust választotta a hegelianizmus helyett. Feuerbach szembeszállt a porosz feudális állam hatalmával, amely az egyház felett gyakorolt ellenőrzésével vált teljessé. Nézeteit sokan felhasználták a német állam és az egyházak közti politikai küzdelemben, olyanok is, akik - Marxhoz hasonlóan - a tőke elleni harcra buzdítottak.

Munkássága döntően befolyásolta a XIX. század ateista filozófiai irányait: a pozitivizmust és marxizmust. Hatását Engels részletesen elemzi Feuerbach és a klasszikus német filozófia alkonya című művében. A marxizmus átvette és kritikailag feldolgozta valláskritikai gondolatait, de tőle indult ki egy vulgármaterialista irányzat is. Ő maga azonban nem vett részt a politikai mozgalmakban, utolsó éveit magányban töltötte. Kései művei a Theogonia és az Isten, szabadság és halhatatlanság. 1872. szeptember 13-án halt meg a Nürnberg melletti Reichenbergben.