Hulladékválogató Zamárdiban<br/>

Vágólapra másolva!
A Balaton déli partján képződő hulladék további hasznosításra való előkészítését fogják itt megoldani.
Vágólapra másolva!

Az utóbbi évek egyik legjelentősebb balatoni beruházásaként elkészült Zamárdiban a Településgazdasági Rt. hulladékválogató telepe. A déli parton képződő hulladék 30 százalékát tudják és akarják itt előkészíteni további hasznosításra - tájékoztatta az MTI tudósítóját Tárnai Lászlóné, a telep vezetője. A mintegy 35 millió forintos befektetéssel létrehozott telep beruházási költségének 40 százalékát a társaság – sikeres pályázatára - a Környezetvédelmi Alaptól kapta, a fennmaradó hányadot pedig saját erőből fedezte. Mostantól Fonyódról és Balatonkeresztúrról is a zamárdi válogatótelepre szállítják a hulladékot. Ott körülbelül az 50 százalékát komposztálják, a fennmaradó hányad 30 százalékát pedig újrahasznosítják. A beszállítók körét hamarosan tovább bővítik. Tárnai Lászlóné a telep elkészültével, működésével kapcsolatban emlékeztetett az Európai Uniónak arra az elvárására, hogy tagországai megoldják a keletkező hulladék legalább felének az újrahasznosítását. A zamárdi válogató egyelőre még elmarad ettől, de a tervek között szerepel működésének ennek megfelelő fejlesztése. A telepen szétválogatott és bálázott papírt Dunaújvárosba, a műanyagot a közeli Kéthelyre szállítják. Az üveg újrahasznosításához még nem találtak partnert, de már az ezzel kapcsolatos tárgyalásokat is megkezdték.

(MTI)

Ajánló:

Hogy csinálják Svédországban? Balatoni Szövetség, települések, borvidékek, képek, turizmus...