Múzeumból a kifutópályára<br/>

Vágólapra másolva!
A "Gold Timer Alapítvány" pártfogásában szerelik össze a Malév 1949-ben érkezett Li-2-esét, amely - ha minden simán megy - ez év augusztusában ismét régi pompájában tündökölve emelkedhet a magasba.
Vágólapra másolva!

1997 ősze óta Budaörsön is készül egy gépmadár a repülésre. A "Gold Timer Alapítvány" pártfogásában szerelik össze a Malév 1949-ben érkezett Li-2-esét, amely - ha minden simán megy - ez év augusztusában ismét régi pompájában tündökölve emelkedhet a magasba.

A HA-LIX lajstromjelű Li-2T repülőgép története 1949-ben kezdődött. Pályafutása során 5400 órát repült. Volt katonai szállítógép, 1956-ban VIP "párnás" repülőgép, repült a Malév flottájában, 1964-ben nagyjavították, majd pályafutását 1973-ban a néphadseregből leszerelve fejezte be. Ekkor került a szolnoki repülőmúzeumba, ahonnan 1997 októberében szállították tréleren a budaörsi RSZ-hangárba.
A gép helyreállítását, illetve elkészülte után az üzemeltetést a "Gold Timer Alapítvány" vállalta. A nonprofit szervezet elnökét, Hajdu "Fedő" Károlyt kérdeztük a helyreállítás részleteiről:
- Hogyan lehet manapság egy ilyen régi repülőgépet felújítani?
- Szerencsére rendelkezésünkre áll az eredeti magyar nyelvű technológiai leírás, amelynek alapján szakszerűen, a követelményeknek megfelelően végezhetjük el a nagyjavítást, illetve a szükséges cseréket. Összesen 48 kötetnyi anyagból dolgozunk, ami azt jelenti, hogy az utolsó alátétig, csavarig mindent a leírásoknak megfelelően hozhatunk helyre.
- Hogyan láttak hozzá ehhez az óriási munkához?
- A munkálatok 1997. október 5-én kezdődtek. Először a festéket kellett lemaratni a törzsről, illetve a szárnyakról. Ezek a munkálatok összességében fél évet vettek igénybe, hiszen a teljes felületet fémtisztára kellett varázsolnunk ahhoz, hogy megejthessük a teljes körű felületvédelmet, illetve az újbóli festést.
- Milyen állapotban volt a gép, amikor Budaörsre került?
- Meglepően jó. Korróziós károsodás szinte alig volt a fémfelületeken, a hidraulika és az elektromos rendszerek szinte kifogástalan állapotban voltak. Szerencsére illetéktelen kezek nem férhettek hozzá az évek során a géphez, mivel a Szolnoki Repülőmúzeum Alapítvány ápolta, így semmi nem hiányzott belőle, mindössze az ACSSZ időóra. Ezt nem volt nehéz pótolni, mivel mind a mai napig ezt a kronográfot használják az orosz gyártmányú gépekben.
- Gondolom, azért bizonyos alkatrészeket ki kell cserélni, mert az idő eljárt felettük.
- Természetesen. Ilyenek azok a fémhuzalok, amelyek a kormányfelületeket, fékszárnyakat, csűrőket mozgatták, illetve ilyen huzalos megoldással működtették a motorok vezérlését is. Ezeket újra kellett gyártatnuk.
- Milyen technológiai folyamatot kell az összerakásnál követni ahhoz, hogy a gép ismét engedélyt kaphasson a repülésre?
- A fémszerkezeti elemek csomópontjait röntgenkamerával ellenőriztük, de sehol nem találtunk fáradási jeleket. A gép felülete mintegy 200 m2, amelyből kevesebb mint 2 m2 szorult cserére. A merevítőbordák közül is egyet-kettő kellett másikkal helyettesítenünk, amelyeket régi Mi-1-es bordával pótoltunk. Amikor elérünk egy javítási fázis végére, akkor eljön a hatóság szakembere, és ellenőrzi a munkánkat. Ha azt az előírásoknak megfelelőnek tartja, akkor engedélyezi a folyamat folytatását.
- Jelenleg hol tartanak a munkálatokkal?
- A futóművek alkatrészeinek festését a napokban fejeztük be. A futógondolák korrózióvédelme és festése is befejeződött, s az első látványos eredményként saját "lábára" állítottuk a gépet április végén. A függőleges vezérsík is a helyére került, s a csűrőlapok vásznazásával is készen vagyunk.
- A gép lelke a motor. Azt hogyan varázsolják üzemképessé?
- Szerencsére akadnak külföldön is pártfogóink, így viszonylag könnyen meg tudtuk oldani a motorral kapcsolatos problémáinkat. Ukrajnából tudtunk beszerezni két eredeti, nagyjavított AS-62IR-15-ös motort. Ezek is beépítésre készek, mindössze a regulátorokat kell rajtuk módosítani, hogy a Li-2-esen a légcsavarok vitorlaállásba fordíthatóak legyenek.
- Miyen munkálatok vannak még hátra?
- Ahogyan készen vagyunk a lemezmunkákkal - jelenleg a pilótafülke lemezezése folyik -, a korrózióvédelem, illetve a festés következik. Hamarosan helyükre kerülnek a centroplanban lévő üzemanyagtarályok, majd következik a szárnyak felhelyezése és sorban a többi lépés. Az Aeroflot segít például abban, hogy használható futóköpenyeket kapjunk. Az utastérbe pedig Szlovákiából érkezik a kárpit.
- Kiszámolták már, hogy eddig mennyi munkájuk van a gépben?
- Négy ember dolgozik folyamatosan 1997 ősze óta. Ez idáig több mint 22 ezer munkaórát fordítottak a javításra. Összegszerűen mintegy tizenötmilliót költött rá az alapítvány, s lenne még mit ráfordítani.
- Mikorra tervezik az első próbarepülést?
- Ha a jelenlegi ütemet tartani tudjuk, akkor a tervek szerint ez év augusztusában emelkedhet ismét a levegőbe a HA-LIX.
- Ki lesz a pilótája?
- Szeretnénk, ha Kovács Pali, a "Madárember" ülne a bal ülésben. Igaz, senkinek nincs típusvizsgája ma a Li-2-esre Magyarországon, de szeretnénk, ha Fülöp Bandi bácsi, a Malév nyugdíjas főpilótája is részt venne és segédkezne a berepüléseknél. De kaptunk ígéretet az Aeroflottól is, mivel Oroszországban még élnek olyanok, akik repülték a típust, és van még érvényes orvosijuk.
- Milyen jövő áll a régi-új HA-LIX előtt?
- Egyelőre három személyzetet szeretnénk kiképezni, azaz hat főt a típusra. Már erre az évre tizenkét meghívásunk van, amelyeket sajnos vissza kellett utasítanunk, mert mint mondtam, csak nyár végére, ősz elejére lesz repülőképes állapotban a gép. Mindenesetre Nyugaton már nagyon várják, hogy elkészüljünk, mivel ez lesz az egyetlen repülőképes Li-2-es a kontinensen. Sétarepüléseket tervezünk külföldön és idehaza, például a Balaton vagy Budapest felett, de szó van arról is, hogy ejtőernyősöket ugrassunk.
- Kiknek a keze munkáját dicséri a gép, ha készen lesz?
- Takács Lászlóét, aki egyben az alapítvány titkára is, Kocsis Ferencét, aki annak idején hajózószerelőként repülte is a típust. Továbbá Ferenczhegyi Antal, Baranya József, Pestuka Gábor, Bobák György, Szekér Dániel és Szabó Zoltán járultak és járulnak ma is hozzá munkájukkal a géphez. Jómagam az anyagi hátteret biztosítom a helyreállításhoz.
- S ha elkészül a Li-2-es?
- A szolnoki múzeumban, illetve az ország más repterein vannak még olyan gépek, amelyek repülőképes állapotba hozhatók. Például a Jak-11 Ölyv, illetve az az öreg Jak-18-as, amelyen annak idején még én is tanultam a repülőgép-szerelés fortélyait.

(sajtos)

(Aero Magazin)

Ajánló: