Búcsú a Mirtől - ma láthatja utoljára az űrállomást<br/>

Vágólapra másolva!
A megsemmisítés előtt álló orosz űrállomás Föld körüli keringése során gyakorlatilag a mai este látható utoljára hazánkból.
Vágólapra másolva!

A Mir lehozatalának részletes terveiről korábban beszámoltunk rovatunkban. Az űrállomás egyre alacsonyabb magasságban kering, jelenleg kb. 250 km-en van. A legutóbbi cikkünkhöz képest most annyi a változás, hogy a Mir megsemmisítését március 17-20-a között tervezik (a legutóbb javasolt 13-18-a helyett).



Hazánkban azonban a mai nap az utolsó, amikor még viszonylag jól megfigyelhető, amint az űrállomás átvonul felettünk. Ezt követően - amennyiben a fent jelzett időszakban valóban bekövetkezik a lehozatal - már soha többé nem láthatjuk ilyen remekül (a következő pár napban még látható lesz ugyan, de a pálya alakja miatt egyre halványabban és egyre rövidebb ideig). Itt az alkalom tehát, hogy aki kedvet érez hozzá, személyes búcsút vegyen a 20. század legnagyobb űrtechnikai teljesítményével megépített, 15 éven át működő szerkezettől.

2001. március 9-én (pénteken) a Mir viszonylag fényes pontként, 18.34-kor bukkan fel Ny-Ény felől. 18.36-kor éri el legnagyobb magasságát (47 fok) D-Dny-on, majd 18.38-kor DK-en árnyékba megy, 15 fokos magasságban (időpontok hazai időben és Budapest földrajzi koordinátáira megadva, de ez jó közelítéssel az országban nagyjából mindenhol igaz).

Reméljük, az időjárás is kegyes lesz hozzánk.

* * * * *

Aki pontosabb előrejelzést szeretne, vagy a szeretné látni a következő pár nap halványabb átvonulásait, az keresse fel a www.heavens-above.com honlapot. Az adatbázisból bármely hazai település kiválasztható, így pontosan saját lakóhelyünkre vonatkozó előrejelzést készíttethetünk.

Ajánló:

Korábban:

2001. február 21. Az [origo] birtokába jutott bizalmas dokumentum a Mir űrállomás megsemmisítésével kapcsolatos eddigi legrészletesebb információkat tartalmazza. A dokumentumot Oroszország képviselői tették közzé egy most zajló nemzetközi űrkutatási konferencián.