hirdetés

Tévút Mohácsig - 1. rész: az ütközőállamok elvesztése

2012.07.31. 8:24

Gyenge uralkodók kormányozták Európa egyik viszonylag gazdag, de szétesésre hajlamos országát, amelynek politikai elitje teljesen alkalmatlannak bizonyult a Mohács előtti török veszély elhárítására.

Sokan nem is tudják, hogy az 1526-os mohácsi csata előtt már hosszú ideje élethalálharcot vívott Magyarország a terjeszkedő Oszmán Birodalommal. A nemzeti tragédia évfordulójához közeledve többrészes sorozatban tekintjük át azt a másfél évszázados (tév)utat, amelyen a középkori Magyarország a pusztulás felé rohant.

Aligha akadnak sokan manapság, akik meg tudnák mondani, hogy 1437-39 között ki volt a magyar király. Pedig ez a pár év - amely a krónikákban szinte említést sem kap - utóbb végzetesnek bizonyult Magyarország számára. Zsigmond magyar király és német-római császár ugyanis nem hagyott hátra fiúörököst 1437-es halálakor. Pontosabban hagyott volna, de egyedül lovagló felesége halálos balesetekor egy koraszülött fiú hiába jött világra. Az élve született csecsemő ellátatlanul halt meg anyjával együtt egy elhagyatott erdőben 1395-ben.

Zsigmond egy év múlva, 1396-ban újabb tragédiával szembesült: Nikápolynál csapatai képtelenek voltak a Balkánon terjeszkedő törököket megverni. Így a Magyarország előtt addig egyfajta déli védőövezetet képező Bulgáriát nem tudták felszabadítani a megszilárdulóban lévő oszmán uralom alól.

Forrás: Wikipedia
A tirnovói Bulgária (a térképen: Tarnovo Tsardom) élén állt a gyengekezű bolgár uralkodó, Ivan Sisman. Vidint és Belogradcsikot egy időre a magyarok foglalták el 1365 után

A fiúörökös nélkül, 1437-ben elhunyt Zsigmond utóda a trónon a Habsburg család első magyarországi uralkodója, Albert lett. Ő Zsigmond veje volt, amivel még nem lett volna semmi baj, de 1439 októberében Albert is gyorsan elhalálozott. Elhunytakor felesége még várandós volt a későbbi V. Lászlóval, aki csak 1440 februárjában születik meg. Világra jöttével Magyarországon megindult az évszázados huzavona a Habsburgok hívei és a királyság rendi, később már nemzeti jellegét is erősebben képviselő irányzatok között. 

1440-ben mindkét csoport idegen uralkodót szemelt ki. A Habsburgok hívei a csecsemő V. László mellett kardoskodtak, az ellentábor - a köznemesség döntő részével megtámogatva, a lengyel-magyar szövetséget erőltetve - Jagelló Ulászlót szerette volna a magyar trónon látni. Az utóbbiakhoz csatlakozott a feltörekvő hadvezér, Hunyadi János is. A végeredmény egy olyan belháború lett, amely a következő 300 évben jellemzővé vált a magyar belügyekre: az ország nyugati főurai általában a Habsburgok mellé álltak, a keletiek pedig ellenük hadakoztak. Közben a török már 1440-ben is megostromolta Nándorfehérvárt, az ország déli kapuját, amely a szétesőben lévő ország ellenére még kitartott.

Bulgária végvonaglása és Nagy Lajos dicstelen szerepe

De hogyan jutott el a török a magyar határokig? A középkori Magyarország kezdetben nem érzékelhette közvetlenül a török fenyegetést, hiszen hármas védvonal óvta déli irányból. Legdélebbre az úgynevezett ütközőállamok voltak a Balkánon. Itt a magyar király vazallusainak, hűbéreseinek volt kulcsszerepe, így a havasalföldi és moldvai román fejedelemségnek vagy éppen a felbomlóban lévő Bulgária egyes részállamainak, időnként Bosznia és Szerbia uralkodójának. A második védővonal már beljebb esett, és magyar fennhatóság alatt állt: ez volt a déli bánságok övezete. Különleges szerep jutott ezek közül a szörényi bánra, hiszen ez a bánság volt a legjobban kitéve a török támadásoknak. (Hunyadi János is szörényi bánként kezdte meg felemelkedését.) Végül a harmadik, legbelsőbb védvonal - amely önmagában is két részre tagolódott - a végvári rendszer volt. A két végvári vonal azonban egy kulcsponton, Nándorfehérvárnál találkozott (összeszűkült), így ez az erősség Magyarország kapujának számított. 

Az egyik legfontosabb ütközőállam, Bulgária elbukásában nagy felelőssége van egy "Nagy" jelzővel illetett királyunknak, és főleg bolgárokkal szembeni politikájának. Bulgária ugyanis évtizedekig küzdött a törökök ellen. Ám a gyengülő államot kormányzó Ivan Alekszandar cár a 14. század közepén fokozatosan megosztotta birodalmát fiai - a vidini Ivan Szracimir és annak fiatalabb féltestvére, a tirnovói Ivan Sisman között.

A végzetes döntés nyomán a bolgár állam rögtön három részre szakadt, hiszen a két részkormányzó királyfin kívül Dobrudzsa - a Fekete-tenger partján lévő országrész - Dobrotica despota uralma alatt függetlenítette magát. A darabokra szakadt bolgár államból a magyarok gyorsan kikanyarították a számukra fontos vidékeket: I. (Nagy) Lajos király (1342-82) elfoglalta a Magyarországhoz közeli Vidin (Bodony) térségét, és ott 1365 tájékán megszervezte a "bolgár bánságot" - Szakály Ferenc egy 1986-os tanulmánya szerint. Ezzel a magyar király óriási hibát követett el: összeugrasztotta a románokat (havasalföldieket) és a bolgárokat, majd kellő erő híján az 1365-ben megszerzett területeket 3-4 éven belül kénytelen volt feladni. Addigra azonban kellőképpen meggyengítette Bulgáriát, amely nem tudott a törökökkel szemben valódi ellenállást kifejteni. Az 1360-as években elesett például Plovdiv is.

Lajos magára hagyta Bizáncot, nem segítette a törököket Kisázsiába szorító grófot

Nagy Lajos később is számos hadjáratot indított balkáni hűbéresei megrendszabályozására, ezzel azonban északról gyengítette a délről a törökkel szembesülő balkáni vezéreket. Lajost még a magyarok iránt pozitívan elfogult Sztojan Radev sem próbálja mentegetni: a bolgár szerző 1977-es könyvében azt írja, hogy "Nagy Lajos akarva-akaratlanul megkönnyítette az oszmán hódító dolgát, hiszen az a kísérlete, hogy erőszakkal katolizálja a Balkán lakosságát, e népeket szembefordította Magyarországgal." Radev ezzel arra utalt, hogy Nagy Lajos nemcsak hátba támadta időnként a balkáni népeket, hanem a pápa sugallatára igyekezett a római katolikus egyház fennhatósága alá vonni a Magyarország határaitól délre élő ortodox és bogumil (eretnek) keresztényeket.

Lajos nemcsak Bulgáriában avatkozott be ártalmasan, hanem megtagadta a segítséget az összeomlóban lévő Bizánci Császárságtól is. Szakály Ferenc szerint V. János császár hiába érkezett Budára 1365-66 telén, más források szerint Lajost megsértette azzal, hogy egymás köszöntésekor V. János nem szállt le a lóról. Bizánc hamarosan a törökök martaléka lett. Ugyanakkor Szakály érvelésével szemben megjegyezhetjük, hogy Nagy Lajos 1367-ben, tehát a bizánci császár látogatása után V. János segítségére próbált sietni, és megvert egy török sereget Bulgáriában. (Ez azonban már késő volt: a bizánci császárt ugyanis ekkorra már az egyik bolgár részállam uralkodója, Ivan Sisman foglyul ejtette.) Egy év múlva, 1368-ban pedig Lajos visszafoglalta Havasalföld fejedelmétől a kulcsfontosságú szörényi várat. Lajos azonban nápolyi trón megszerzése miatt tartotta fontosnak a balkáni sikereket. Ekkoriban 200 ezer embert erőszakosan áttérített Bulgáriában, hogy a római pápa kedvében járjon. Ezzel maga ellen hangolta a bolgárokat, akik hamarosan visszafoglalták Vidin környékét, és 1369-ben lemészárolták Nagy Lajos hittérítőit.

De ha sem Bizánc, sem Bulgária nem volt rokonszenves neki, legalább IV. Amádé savoyai grófot segíthette volna Nagy Lajos. Amádénak segítséget is ígért, csak nem tartotta be a szavát. Amádé 1366-ban számos bolgár tengerparti várat foglalt el, és a szultáni hadat sikerült Kisázsiában tartania egy évtizedig azzal, hogy Gallipolit a stratégiai fontosságú tengerszorosoknál visszafoglalta az oszmánoktól. Szakály Ferenc szerint azonban Nagy Lajos "nem ismerte - persze talán: ekkor még nem is ismerhette - fel az országát közvetlenül is fenyegető veszélyt".

Forrás: Wikipedia
Nagy Lajos legyőzi a törököket Bulgáriában (A Magyar Anjou Legendárium képe)

1371-ben az utolsó erős bolgár király, Ivan Alekszandar halálakor fia, Ivan Sisman került immár teljhatalommal a legnagyobb és központi helyzetű bolgár részállam, a tirnovói Bulgária élére. Sisman azonban gyengekezű és rossz politikus volt. Nem segítette a törökkel szemben a bolgár-török határvidéken harcoló szerbeket, macedónokat és havasalföldieket. Ez a kérészéletű koalíció hatalmas vereséget szenvedett az 1371-es csernomeni csatában. Ezután gyorsan szét is esett a szövetség, s a macedónok pár éven belül, 1375-ig török ellenőrzés alá kerültek.

Sisman viszálykodása

De Sisman viszálykodott féltestvérével, a vidini Ivan Szracimirral (aki időnként a magyarok hűbéresének számított) is. Saját féltestvérének havasalföldi szövetségesével, I. Dannal is konfliktusba került: Sisman talán meg is ölte vagy ölette a román uralkodót. Mindez mutatja, hogy a Balkán erői egymásnak estek, ahelyett, hogy összefogtak volna a törökök ellen.

A csernomeni ütközet ekkor még nem Szerbia, hanem a rövidlátó bolgár cár, Ivan Sisman uralmát ingatta meg. A törökök ugyanis ezután a tirnovói Bulgária, a középső bolgár részállam ellen fordultak. A fővárost, Tirnovót 1393-ban foglalták el az oszmánok, Szófia már 1385-ben elesett, Sismant pedig 1395-ben végezték ki.

Bulgária partjait hiába mosta egykor három tenger is, az ország három részre szakadt (ebből is láthatóak a bolgár és a magyar történelem párhuzamai, illetve hasonló kliséi), a törökök pedig sikeresen intrikálva, egyes erőket maguk mellé állítva, másokat katonai erővel leverve, szétbomlasztották a középkori bolgár államot és öt évszázadra, 1878-ig letörölték a térképről.

Szerbia legyengülésében is volt szerepe a magyar uralkodóknak

Nemcsak Nagy Lajos és a bolgárok hagyták cserben a szerbeket. Nagy Lajos utódja a magyar trónon az a Zsigmond király volt, aki ugyan később felismerte tévedését, de a szerb történelem döntő pillanatában még ugyancsak hátba támadta déli szomszédját. 1389-ben Zsigmond serege ugyanis északról támadt Szerbiára. Amikor rájött, hogy az ezerszer veszedelmesebb oszmánok éppen ugyanide támadnak, bár gyorsan megállapodott a szerbekkel, de már késő volt. Ebben az esztendőben következik be ugyanis a rigómezei csata, amely megpecsételte a történelmi Magyarország déli védőbástáyjának sorsát.

A szerbek "Mohácsa" jött el ekkor, 1389 után már sosem állt talpra déli szomszédunk, bár még sokáig folytatott küzdelmet a török hódítókkal. Sőt megkezdődött a "balkanizálódás" is náluk: Bosznia és Szerbia uralkodói a török támadások közben - bár Rigómezőn, 1389-ben még összefogtak - egymás elől hódítgatták el a területeket. A szerb vezetők pedig időnként egymást is elárulták a törököknek.

Zsigmond megpróbálja kijavítani a korábbi hibát

Zsigmond királyt azonban nem ítélhetjük el teljesen. Az 1390-es évektől kezdve rájött korábbi hibáira, és igyekezett változtatni, de túl későn. 1396-ban Nikápolynál vereséget szenvedett a törököktől, nem sikerült Bulgáriát felszabadítania. Ugyanakkor a magyar határ védelmét megerősítette, méghozzá a korábban általa támadott szerbek segítségével. Kiépítette azt a végvárrendszert, amely déli határunkat óvta még bő egy évszázadig.

Az 1400-as években Zsigmond igyekezett a maradék Szerbiát segíteni, illetve a szerb uralkodónak, Lazarevics Istvánnak nagy birtokokat adományozott Magyarországon, ezzel bíztatva arra, hogy délen álljon ellen a törököknek. (Ezeket a birtokokat az utód, Brankovics György örökölte később Lazarevicstől, de Brankovicsot Hunyadi János egy trükkel kiforgatja majd hamarosan a vagyonából.)

Hunyadi sikertelen hadjáratai

Hunyadi 1444-ben mélyen benyomult Szerbiába, majd Bulgáriába, a várnai csatában azonban nagy vereséget szenvedett (itt halt meg az V. Lászlóval szemben a magyar trónra ültetett lengyel Ulászló). Hunyadi 1448-ban, a második rigómezei csatában is alulmaradt a törökökkel szemben. Ekkor is az a Brankovics árulta el őt a törököknek, akit négy évvel korábban Hunyadi ejtett át a birtokügyben, és aki a várnai csata előtt is értesítette a törököket a magyar tervekről.

Forrás: MTI/Kálmándy Ferenc
Hunyadi János szobra a pécsi Széchenyi téren

Innentől kezdve a magyarok már nem sokszor vezettek nagyobb támadásokat az Oszmán Birodalom területére, alapvetően védekezni próbáltunk a törökökkel szemben, ahogyan ez 1456-ban Nándorfehérvárnál Hunyadi vezérletével sikerült is. Ezután azonban a magyar elit és a magyar uralkodók belátták, hogy a Balkánon a török lett az úr, és ezt egy-egy hadjárat nem tudja megváltoztatni. Szerbia 1459-re bukott el véglegesen, ez már Mátyás király uralkodásának első éveire esett. Kisfaludy Katalin Mátyás királyról írt könyvében ehhez még hozzáteszi: hamarosan Bosznia is a törököké lett.

Sorozatunkat Mátyás királlyal és a széteső Magyar Királyság történetével folytatjuk. Szó lesz arról, hogy az uralkodó elit miként zilálta szét pénzügyileg a reálgazdaságban amúgy jól teljesítő ország vagyonát. S arról is írunk majd, hogy a Hunyadi mellett még derekasan küzdő jobbágyok az 1514-es Dózsa-felkelés után miért maradoztak el a török elleni küzdelmekből.

Most
Top 12 óra
Ajánlat
Ajánlat
Ajánlat