Egy magyar király, akinek nem volt kedve uralkodni

2013.05.01. 9:34

Örökletes betegség, közeli rokonok közötti házasság és elrontott neveltetés egyaránt okozhatta, hogy II. Rudolf császár és magyar király uralkodása olyannyira félresikerült.

II. Rudolf német-római császár, magyar és cseh király alakja köré számos legendaszerű történet szövődött. Egyrészt emlékezhetünk rá Madách tragédiájából, ahol Rudolf kellemetlenkedő uralkodóként horoszkópok írására kényszeríti jobb sorsra érdemes csillagászát, Keplert. Rudolf fontos szereplője a prágai gólem történetének is: a legismertebb változatban éppen Rudolf császár tervezett intézkedései ellen készíti el Löw rabbi - aki egyébként valós személy volt és Rudolf személyesen is találkozott vele - a gólemet, hogy megvédje a gettó lakosait. Ismert még Arcimboldo róla készült, kizárólag gyümölcsökből összeállított festménye is, és az is köztudott, hogy szívesen foglalkozott alkímiával.

Sok érdekes történet kering tehát Rudolfról. Olyan történet azonban egy sincs köztük, amely sikeres uralkodóként ábrázolná ezt a teljesen rendhagyó Habsburgot, akire egyáltalán nem volt jellemző az a kép, amely a dinasztia 18-19. századi kötelességtudó és - némely esetben - uralkodásra termett tagjairól él a köztudatban. Uralkodása a teljes bukásával végződött, hiszen saját testvérei mondatták le.

Egy igazán rossz főnök

Mi vezetett idáig? A probléma Rudolf uralkodásával éppen az volt, hogy sok esetben egyáltalán nem uralkodott, elhanyagolta kötelességeit. Apja halála után, 1576-ban lett német-római császár, magyar és cseh király; udvarát 1583 után Prágában rendezte be. Uralkodásának első másfél évtizede a történészek ítélete szerint nagyjából normálisan telt, ám az 1590-es évektől egyre szokatlanabb lett a viselkedése: hajlamos lett a dühkitörésekre, és váltogatták egymást a rendkívül aktív és a nagyon passzív periódusok. A passzív periódusokban elzárkózott attól, hogy az állam ügyeivel foglalkozzék, ilyenkor halomban álltak az elintézetlen akták, és hónapokig váratta akár a legfontosabb ügyekben is udvaroncait. Ilyenkor ki sem mozdult a prágai várból, idejét pedig szívesen töltötte műgyűjteményének rendezgetésével vagy éppen a bölcsek kövének keresésével.

II. Rudolf Giuseppe Arcimboldo festményénForrás: Wikipedia

Az általa vezetett kormányzat az 1600-as évek elejére megbénult. Pedig volt döntésre váró ügy éppen elég: a protestánsok és a katolikusok vitái, a török elleni háború vagy a kardjukat mindig szívesen csörtető magyar rendek éppen elég feladatot adtak az uralkodónak. A 17. század elején ráadásul a Habsburg-birodalom valójában nem is volt egységes ország, csupán a Habsburg-dinasztia által uralt tartományok laza halmaza. Ha egy adott intézkedést minden, Habsburgok által uralt országban be akartak vezetni, összesen 12 rendi gyűlés hozzájárulását kellett megszerezni. A tartományok egy részében - például némely ausztriai tartományban - ráadásul Rudolf nagybátyjai vagy éppen testvérei uralkodtak.

Ilyen súlyú problémák esetében különösen fontos lett volna, hogy az uralkodó személyesen tartsa kézben az ügyeket. Rudolf azonban erre képtelennek bizonyult, ráadásul olyannyira bizalmatlan volt, hogy legidősebb öccsét, Ernőt, majd ennek 1595-ben bekövetkezett halála után másik öccsét, Mátyást sem volt hajlandó ténylegesen bevonni a kormányzásba. Öccseit, előbb Ernőt, majd Mátyást is megbízta bizonyos ügyek - köztük a magyar problémák - intézésével, ám valódi döntési jogkört nem adott nekik. Azt tette, amit egy igazán rossz főnök: ő maga nem döntött, mást viszont nem hagyott maga helyett dönteni.

A Habsburg-dinasztia tagjai végül 1606-ban látták úgy, hogy Rudolf uralkodása, illetve annak hiánya már a dinasztia jövőjét és házasságok útján szépen fölépített hatalmát sodorja veszélybe, ezért úgy döntöttek, megszabadulnak Rudolftól. A főhercegek Mátyást nyilvánították a család fejének. Ezt már csak tetézte a magyar és a cseh rendek lázadása, aminek eredményeként végül Rudolf 1608-ban lemondott a magyar koronáról, majd 1611-ben a cseh koronát is elvesztette.
 
Genetikai probléma vagy rossz nevelés?

A történészek több irányban is keresik Rudolf furcsa viselkedésének magyarázatát. Az egyik elmélet szerint a Habsburg-családban meglévő örökletes pszichés betegség állhat a háttérben. Valamennyi újkori Habsburg közös őse ugyanis Aragóniai Johanna (1479-1555), akit Őrült Johanna néven tart számon a történetírás. Elképzelhető, hogy Johanna is valamilyen pszichés betegségben szenvedett: depresszió vagy éppen öröklött skizofrénia is fölmerülhet. Árulkodó lehet, hogy Rudolfhoz hasonlóan Johanna elméje is csak élete alkonyán, férje, Szép Fülöp halála után borult el végleg. Őrült Johanna II. Rudolf dédanyja volt, így valamilyen örökletes betegség könnyen újra előbukkanhatott néhány generációval később.

Őrült Johanna, II. Rudolf dédanyjaForrás: Wikipedia

Johanna ráadásul kétszeresen is Rudolf dédanyja volt. A közös ősök, Őrült Johanna és Szép Fülöp után ugyanis a Habsburg-dinasztia a 16. század elején két ágra, spanyolra és osztrákra bomlott. A két ág pedig, amilyen hamar csak lehetett, dinasztikus érdekházasságokat kötött egymással. Ez unokatestvéri szintet jelentett, hiszen II. Rudolf szülei első unokatestvérek voltak: Miksa császár tulajdon unokatestvérét, Mária spanyol királylányt vette feleségül. Mindkettőjüknek Őrült Johanna volt a nagymamája, ami bizony növelte a tökéletlen utódok születésének esélyét.

A családban esetleg meglévő betegség és a közeli rokonok házasságának utódokra nézve káros hatására egyértelmű példaként szolgálhat II. Rudolf többszörös unokatestvére, Don Carlos, aki II. Fülöp spanyol király fia volt. A családon belüli házasságok miatt Carlosnak nyolc helyett összesen négy dédszülője és tizenhat helyett csupán hat ükszülője volt. Igazából az lett volna meglepő, ha nem fizikailag és mentálisan összeroppanva végzi 23 évesen. II. Rudolf császár ugyan nem házasodott meg, ám volt néhány törvénytelen fia. Közülük Don Julio volt nevezetes, aki dühöngő őrültként élve darabokra vágta szeretőjét.

Rudolfnak neveltetése sem vált egyértelműen a hasznára. 1564-ben apja, Miksa császár Rudolfot és öccsét, Ernőt II. Fülöp spanyol király udvarába küldte. Itt gondos nevelést kapott, ám nem biztos, hogy az amúgy is kiegyensúlyozatlan fiúra jó hatást tett az, hogy a nyitottabb szellemű ausztriai udvar után hirtelen a merev spanyol udvarban találta magát, ahol ráadásul végignézte unokatestvére, Don Carlos már említett sorsát is. A kettős nevelés esetével állhatunk szemben: amikor 1571-ben Rudolf és Ernő hazatért, édesapjuk szinte rájuk sem ismert. Miksa megparancsolta ugyan nekik, hogy változtassanak a spanyol udvarban fölvett merev és távolságtartó viselkedésükön, ám a személyiséget paranccsal nem lehetett megváltoztatni.

A reneszánsz uralkodó

Rudolf tagadhatatlanul meglévő mentális zavarai mellett a korszak egyik tehetséges és nagyon érdekes alakja volt, aki prágai udvarát a kor egyik legizgalmasabb kulturális központjává fejlesztette. A reneszánsz egyik utolsó hajtásaként számon tartott udvarába hívott művészek és tudósok között akadt néhány igazi nagyság is: Tycho Brache és Johannes Kepler például életművük legjavát éppen Rudolf szolgálatában alkották. Kepler udvari matematikusként korántsem volt olyan nehéz helyzetben, mint ahogy Madách ábrázolta.

Johannes Kepler, német matematikus és csillagászForrás: Wikipedia

Udvarának igazi ékessége a Kunstkammer, a különleges tárgyakból álló gyűjtemény volt. A gyűjtemény célja a világ teljességének és tulajdonosa nagyságának bemutatása volt. Olyan tárgyakat tartalmazott, mint például különleges ásványok, érmék, kéziratok, közel ezer festmény, érdekes és ritka állatok részei, illetve egy különleges élő állatokból álló gyűjtemény. A gyűjtemény része volt például két szög Noé bárkájából és egy sárkány maradványai is. A prágai várban hatalmas különtermeket alakíttatott ki gyűjteménye tárolására, és passzív periódusaiban hosszú órákat töltött ezek szemlélésével.

A császár gyűjtőszenvedélye olyannyira ismert volt, hogy Brunswick hercegének követe egy alkalommal megelégelte azt, hogy kilenc hónapig hiába várt kihallgatásra, és egy indiai tőrt, egy orrszarvú szarvdarabját, egy ezüst kupát, egy koronát és egyéb tárgyakat küldött Rudolfnak ajándékba, aki örömében rögtön fogadta a követet, és még értékes gyűjteményét is megmutatta neki. A császár a tudományok és művészetek pártolása mellett maga is igyekezett alkotni. Szenvedélyes asztrológus és alkimista volt, élete során ő is azt kereste, mint a többiek: a bölcsek kövét.

Rudolf császár uralkodóként nyilvánvalóan kudarcot vallott, ám színes reneszánsz figuraként, műgyűjtőként és mecénásként mindenképpen emlékezeteset alkotott.