Cukrozott föld a túléléséért, aranyáron

Leningrád
Ritter von Leeb vezértábornagy (a kép jobb szélén alul) az Észak Hadseregcsoport parancsnoka, a leningrádi ostromgyűrű egyik állásában, 1941 szeptemberében
Vágólapra másolva!
Kétségbeesetten küzdöttek életükért az 1941-es leningrádi ostrom túlélői, akik korábban elképzelhetetlen módszerekhez nyúltak életbenmaradásukért. Fűből készítettek kenyeret, süteményt és levest, valamint a Badajev-raktárak pincéjéből felkapargatott, megolvadt cukorral kevert sárral kereskedtek.
Vágólapra másolva!

Leningrádnak éhen kell halnia!

A Szovjetunió legfontosabb metropoliszáért vívott közel 900 napos küzdelem becslések szerint kétmillió áldozatot követelt. Von Leeb vezértábornagy, az Észak Hadseregcsoport parancsnoka, 1941. szeptember 8-án zárta be csapataival az ostromgyűrűt, a Néva-parti nagyváros körül.

Ritter von Leeb vezértábornagy (a kép jobb szélén alul) az Észak Hadseregcsoport parancsnoka, a leningrádi ostromgyűrű egyik állásában, 1941 szeptemberében Forrás: Bundesarchiv/Schröter

1941. november 8-án Adolf Hitler bejelentette: „Leningrádnak éhen kell halnia!”

A Führer a bolsevizmus szülővárosának tekintett metropoliszt a földdel kívánta egyenlővé tenni,

lakóit pedig éhhalálra szánta.

Ekkor már második hónapja ostromolták az egykori cári fővárost, és a lakosság egyre jobban szenvedett.

Légvédelmi lövegek a Szent Izsák katedrális előtt, az ostrom idején Forrás: Wikimedia Commons

A 3 millió fős Leningrád teljesen elszigetelődött a külvilágtól.

Bár a lakosság egy része elmenekült, a várost a Vörös Hadsereg mintegy 900 ezer katonája is megszállta.

Hitler - akinek Leningrád, mint a bolsevik forradalom szülővárosa szimbolikus jelentőséggel bírt -, elhatározta a szovjet nagyváros lerombolását, és lakói halálra éheztetését Forrás: Bundesarchiv/O.Ang.

– A hatalmas tömeg élelmezése hihetetlen kihívást jelentett a frontot irányító Zsukov marsall számára, ráadásul a német légierő már az ostrom első napjaiban lángba borította nem csak az iskolákat, kórházakat, hanem az élelmiszerraktárak és a tartalékok túlnyomó részét is – mondja Horváth Zsolt, a második világháborúval foglalkozó történész.

Leningrádot védő szovjet katonák, a város körül kiépített lövészárok-rendszerben Forrás: Wikimedia Commons

– A városban maradottak számára akkor kezdődött el az igazi pokol, amikor Hitler elhatározta Leningrád kiéheztetését, és megkezdődött az 1944 januárjáig kitartó állóháború.

Késhegyig menő küzdelem az élelemért

Korabeli beszámolók szerint az 1941/’42-es tél még a helyi viszonyokhoz képest is rendkívül keménynek számított. A város ostromgyűrűbe zárt lakói számára óriási kihívást jelentett a lebombázott, omladozó, fűtetlen épületekben a rettenetes hideg átvészelése.

Az ostromgyűrűbe zárt városlakók rettenetes körülmények között küzdöttek az életben maradásukért Forrás: Wikimedia Commons

Fűtőanyag és élelem híján nyomorúságos napok vártak rájuk, miközben félmillióan vettek részt a védelmi berendezések építésében.

És ha mindez még nem lenne elég, a városban megszűnt a villanyáram szolgáltatás is.

Az ostromot túlélő Jelena Szkrjabina naplójában a következőket írta a leningrádi blokád napjairól:

A hosszúra nyúlt ostrom, különösen az éhezés, közel kétmillió áldozatot követelt Forrás: Wikimedia Commons

A fáradhatatlan hivatalnok, Dimitrij Pavlov visszaemlékezésében arról számolt be, hogy nem csak lecsökkentették az élelmiszeradagokat, hanem az étel minősége is egyre rosszabb lett. A korábbi napi 800 grammnyi kenyéradag helyett már csak 200 gramm járt, az is kemény volt, a fűrészpor és cellulóz szinte ehetetlenül keserű keveréke.

Még az állatkert lakói is eltűntek

A tél beállta előtt újabb fejadagcsökkentést jelentetek be: a leningrádi lakosoknak ezentúl csak 125 gramm kenyér járt fejenként.

Az éhhalál küszöbén álló emberek a legkülönfélébb módon próbáltak élelmiszerhez jutni.

Az állatok egyik napról a másikra eltűntek az utcákról: kutyák, macskák, galambok, varjak, verebek egyaránt, de az egereket és állatkert lakóit sem kímélték meg; az éhezés minden felülírt. A korábban szeretett és dédelgetett házi kedvencek az ínséges időkben élelmiszerré váltak.

Amikor az utolsó tartalékok is elfogytak, naponta százak hunytak el az éhezés okozta végelgyengülésben Forrás: Wikimedia Commons/РИА Новости/Борис Кудояров

A The city of Peter című visszaemlékezés szerint a Vörös Hadsereg egyik katonája a romos Leningrád utcáin összetalálkozott egy helybéli lánykával, aki a macskáját szorította magához, és a vállán két gázálarc csüngött. Amikor a látványtól megrökönyödött katona megkérdezte a kislányt, hogy minek neki két gázálarc, a lány ezt válaszolta: „Egy nekem és egy a macskámnak. Gondolod, magára hagynám egy gáztámadás esetén?”

Amikor a Vörös Hadsereg rést vágott a német ostromgyűrűn, lehetővé vált, hogy a Ladoga-tavon át juttassanak utánpótlást a városba Forrás: Wikimedia Commons

A leningrádiak elkeseredettségét jól mutatja, hogy végül mégis levágták és megették a macskát. Élt a városban egy Dinka nevű, sokak által jól ismert kutya, akit a Pavlov-féle klikker módszerrel képeztek ki, hogy a szirénák hangjára rohanjon az óvóhelyre. Egy nap a jelzőkutya is eltűnt.

Csirizből készült a proteinszelet

Korabeli források szerint szeptember 12-én már csak 35 napra elegendő liszt, 30 napi gabona, 33 napi hús, 45 napig elégséges zsír, és 60 napra elegendő cukortartalék állt a leningrádiak rendelkezésére.

A romos városba zárt emberek leszedték és megették a tapétákat, valamint kifőzték a fellelhető bőröket.

Az egyik legfontosabb alapanyag a fű lett: ebből főztek levest vagy sütöttek kenyeret, és süteményt.

Szovjet egység által zsákmányolt, Leningrád lövetésére használt német mozsárágyú Forrás: World-War-2

David Benioff Tolvajok tele című könyvében ekként örökítette meg az áldatlan állapotokat: „…A srác úgynevezett könyvtári cukorkát árult: letépték a könyvek gerincét, lefejtették alóla a csirizt, felolvasztották, és szeletekké fagyasztották, utána meg papirosba csomagolták. Viasz íze volt, de a csirizben protein van, a protein meg életben tart, úgyhogy a városból éppolyan sebesen tűntek el a könyvek, mint a galambok” – írja az amerikai- és orosz-zsidó gyökerekkel rendelkező író.

Aranyáron a cukros föld

A Tolvajok tele így folytatja: „… A fejadagkenyérnek nem volt kenyér íze. Még csak étel íze sem volt. Amikor a németek szétbombázták a Badajev-raktárakat, a városi pékek rögtönözni kényszerültek. Amit csak hozzá lehetett adni a recepthez anélkül, hogy megmérgeznék a lakosságot, azt hozzáadták a recepthez.

Sítalpakon frontra tartó szovjet alegység Forrás: Wikimedia Commons

Az egész város éhezett, senkinek se jutott elég ennivaló, a kenyeret mégis mindenki szidta: szidták a fűrészpor ízét, meg hogy mennyire megkeményedik a hidegben. Az embernek beletörött a foga. Még ma, mikor azoknak az arcát is elfelejtettem, akiket szerettem, még ma is emlékszem annak a kenyérnek az ízére.” A város cukorkészletét tartalmazó Badajev-raktárak a bombatámadás következtében leégtek.

Önkéntes ápolók látnak el egy sebesültet az ostrom idején Forrás: Wikimedia Commons

A cukor megolvadt a tűztől és kifolyva átitatta a földet, mintegy 3 méter mélyen.

A kiéhezett emberek a cukorhoz jutás reményében ellepték a romokat.

Az úgynevezett Badajev-földdel poharakat töltöttek meg, amelyek végül megjelentek a feketepiacon.

Torlaszokat építő leningrádiak Forrás: Wikimedia Commons/РИА Новости/Всеволод Тарасевич

Az értékes portékát igen drágán mérték, amit a háziasszonyok serpenyőben olvasztottak fel, különválasztva a cukrot és a földet. Mások liszttel vagy tésztával keverték össze, de keresett volt az ebből készült cukorka és puding is. A gyerekek azonban melegítés nélkül, önmagában ették.

Éhezők halálos viadala

A tél küszöbén egyre többet lehetett hallani titokzatos módon eltűnő gyerekekről és az anyáknak komoly aggodalomra akadt oka. Mert ha a városban mindent megettek a tapétától a ragasztóig, a fűtől a földig, akkor miért pont az emberhúst utasítanák el?

A „kannibálok” a Gyógynövények terén tűntek fel.

Frontra vonuló védők Forrás: World-War-2

Főként húst és húsgombócot árultak, amit a legtöbben kérdés nélkül megvásároltak.

Valaki megesküdött, hogy látott egy megcsonkított holttestet:

a combhúst és a vállakat bizonyára egy hentes távolította el szakszerűen. A „kannibálok” láthatóan a katonákat preferálták, azok közül is a fiatalokat és jól tápláltakat. A harcosok közül néhányan a frontról tértek vissza a városba, majd rejtélyes módon eltűntek.

A városba betört szovjet katonák 1944 januárjában, a Leningrádot felszabadító Leningrád-Novgorod offenzíva idején Forrás: Wikimedia Commons/РИА Новости/Борис Кудояров

Előfordult azonban, hogy a katonák álltak bosszút hasonló módon. Az éhhalálra ítélt Leningrád számára csak 1943. januárja hozott enyhülést, amikor a Szikra-hadművelet során sikeresen áttörték a német blokádot és a Ladoga-tavon újra megnyitották az „élet útját”.

Ezzel élelem, elektromos áram és kőolaj érkezett a városba.

Az 1944. január 13-án megindult Leningrád-Novgorod Offenzíva két hét alatt felszámolta a német ostromgyűrűt, Leningrád megpróbáltatásai igazán csak ekkor értek véget.