Az Európai Űrügynökség dél-amerikai óriástávcsövei lencsevégre kapták a Toutatis kisbolygót, amint szerdán elhúzott a Föld mellett.

Szerdán délután nem lesz ehhez hasonló esemény bolygónkon
Város méretű kisbolygó közeledik a Föld feléRészletes összeállításunk a potenciálisan veszélyes égitestekről és a nagy becsapódásokról.
2004. szeptember 29-én, hazai idő szerint röviddel 16 óra után a Toutatis kisbolygó elérte legnagyobb földközelségét. Távolsága ekkor körülbelül másfél millió kilométer, tehát a Föld-Hold távolság nagyjából négyszerese volt. Bár rengeteg kisbolygót figyeltek meg ennél jóval kisebb távolságban is, ilyen nagyméretű kisbolygó ennyire közel még nem haladt el a Föld mellett.
A felső képen a Chilében telepített Very Large Telescope (VLT) távcsőrendszer egyik tagja, a 8,2 méter átmérőjű Kueyen-teleszkóp felvételét láthatjuk a közel 5 kilométer hosszú égitestről, amely becsapódása esetén globális katasztrófát válthatna ki (ennek azonban a szakemberek szerint még hosszú évszázadokig biztosan nincs veszélye). A hatalmas távcső 60 másodpercen keresztül követte a célpontot, így a kisbolygóhoz képest mozdulatlan háttércsillagok "csíkot húztak" az égbolton.
Az alsó képen ennek ellenkezőjét láthatjuk: a távcső itt normális üzemmódban, a Föld forgásával összehangoltan működött, így a háttércsillagok a jól ismert pontszerű képet mutatják, a hosszú fényes csík pedig a Földünkhöz képest másodpercenként 11 kilométeres sebességgel mozgó Toutatis 5 perces útját jelzi az égbolton. A képek a legnagyobb közelség előtt 12 órával készültek, amikor az égitest 1 640 000 kilométeres távolságban volt.

A VLT és ezzel párhuzamosan a szintén Chilében lévő La Silla Obszervatórium megfigyelései fényesen bizonyították, hogy a kisbolygó pontosan a csillagászok által előre kiszámolt pályán mozog, és biztonságos távolságban haladt el bolygónk mellett - amint azt mindannyian tapasztalhatták.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.