A vörös bolygó körül keringő Mars Express űrszonda 3 dimenziós képein a földi gleccservölgyekhez hasonló alakzatok láthatók. Eközben a felszínen vizsgálódó Spirit újabb ígéretes kőzeteket fúrt meg.

Feltételezett gleccservölgy a Marson
A november 6-i I. Magyar Marstalálkozó előestéjén újabb szép felvételeket láthatunk a Mars felszínéről. Az Európai Űrügynökség (ESA) űrszondája, a Mars Express soha nem látott részletességgel fotózta a marsi egyenlítő mentén húzódó hatalmas kanyonrendszer, a Valles Marineris nyugati végét. A képeken - ahol már 50 méter széles részletek is megkülönböztethetők - olyan U-alakú völgyek láthatók, amelyek a Földön klasszikusan a jégárak (gleccserek) felszínalakító tevékenysége nyomán alakulnak ki. Erre számos példát láthatunk például a Kárpátokban, amely a legutóbbi jégkorszak során eljegesedett terület volt. A Mars Express felvételei tehát a gleccserek egykori jelenlétét tanúsíthatják a vörös bolygó felszínén is. A kanyon aljzatán sötét, rétegzett anyag figyelhető meg, amely a kutatók szerint vulkáni eredetű lehet.
A bolygó felszínén mozgó amerikai marsjárók egyike, a Spirit is újabb eredményekkel állt elő, ami ismét az egykori folyékony vízborításra utalhat. A Columbia-hegyeken araszoló szerkezet most az Uchben névre keresztelt alakzatot vizsgálta meg alaposan. A kőzettömb igen hasonló a korábban vizsgáltakhoz, amelyeken a párhuzamos rétegzettség mellett az is megfigyelhető, hogy a rétegek kopásállósága különböző: a keményebb rétegek gerincszerűen kipreparálódtak, feltehetően a marsi szélerózió hatására.
További vizsgálatok szükségesek annak eldöntésére, hogy ezek a kőzetrétegek vízben ülepedtek-e le, vagy a levegőből szálló vulkáni porból keletkeztek. A kőzetfúrásos vizsgálatok során (lásd az alsó képen) szögletes és lekerekített szemcséket egyaránt találtak a kőzetanyagban - előbbi vulkáni eredetre utal, utóbbi viszont vízben vagy széllel történő szállításra is utalhat, amelynek során a szemcsék sarkai elkoptak.
A jelenleg legvalószínűbbnek tartott forgatókönyv szerint a kőzetanyag vulkáni eredetű, de hordalékként került jelenlegi helyére, és ott ülepedett le, párhuzamos rétegekben. A vízben történt szállítás mellett szólhat, hogy az eddigi spektrométeres elemzések alapján a kőzetek ásványai később vízzel kerültek érintkezésbe, ami módosulást idézett elő bennük.
10 hónappal a Spirit landolása után a marsjáró minden tudományos berendezése működik, s ez társára, az Opportunityra is elmondható. Ez nem várt teljesítmény ahhoz képest, hogy az elsődleges küldetést csupán 3 hónapra tervezték.
[origo]
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.