Új ötletek a Mars-utazáshoz

Az emberes mars- és holdutazásokhoz sok technikai újítás szükséges. Az ötletek közül néhányat egy közelmúltban megrendezett amerikai konferencián mutattak be. 

Lyukak önbefoltozása

Talán a legérdekesebbb egy speciális szkafander volt, amellyel az Apollo-holdexpedíciók óta a NASA-nak szkafandereket szállító cég állt elő. Az újítás lényegét az űrruha két polimerrétege közötti, gumi-jellegű gél alkotja. Amennyiben egy lyuk keletkezne az űrruhán, a képlékeny anyag magától a nyílás helyére áramlik, és kitölti azt. A vákuumkamrában végzett tesztek alapján a technológia maximum 2 mm átmérőjű lyukakig működik kielégítően. Az ennél nagyobb hézagok kitöltésére már nem képes, de a felületébe integrált vezetékek azonnal jelzik a lyuk helyzetét. Más kérdés, ezzel egy űrhajós nem sokat tud kezdeni - azonban valamilyen automatikus és gyorsan reagáló rendszer talán majd igen.

Egy másik fejlesztés keretében az űrruha külső felületét képlékeny napelemekkel borítanák be, amelyek energiát termelnek. Ugyanakkor a szkafander műanyag fala a benne lévő hidrogén miatt hatékonyan szigeteli a sugárzást is.

Szkafanderteszt terepen

Szintén a jövőbeli emberes Mars-expedíciókkal kapcsolatos újításokat szolgálják az AMASE (Arctic Mars Analogue Svalbard Expedition) kutatóutak az észak-norvég Svalbard területére. Nemrég a NASA Mark III. nevű szkafanderének tesztpéldányát is kipróbálták ezen a vidéken. A teszt-űrruha teljes súlya 35 kg, amely közel fele az eredetileg tervezettnek, de még így is soknak számítana a Marson. A nagy súly ellenére az űrruha már a fejlesztés mostani fázisában is jobban használható, mint az Apollo-expedíciók vagy a napjaink űrrepülőgépes küldetésein alkalmazott szkafanderek, amelyekben térdelni vagy lehajolni is alig lehet. A Mark III. fejlesztésének céljai mögött igen egyszerű igények állnak: szeretnék elérni, hogy az asztronauta minél könnyebben tudjon lehajolni, és a környezetében lévő tárgyakat megvizsgálni.

Sugárvédelem kisbolygóval

Az emberes marsutazás egyik sarkalatos pontja a sugárvédelem, főleg az oda- és a visszaúton. Asztronautáinknak ekkor megbízható pajzs kell, amelynek anyagát az űrbe feljuttatni jelentős költség. Daniella Della-Giustina és kollégái szokatlan ötlettel álltak elő: miként lehetne egy kisbolygó anyagát sugárvédelmi célra felhasználni egy ilyen út során?

A földközeli aszteroidák egy része a Földet és a Marsot egyaránt megközelíti. Ha ekkor "potyautasként" ráakaszkodnak utazóink, elméletileg pajzsként használhatnák. Az egész úton persze nem alkalmazható, a Földhöz közel kell csatlakozni hozzá, majd a Mars környékén leválni róla.

A védelem kialakítására két lehetőséget is felvázoltak: az egyik szerint egy mélyedést fúrnak a kisbolygóba, ahova a kabin kerül, majd azt be is fedik. Ekkor ideálisan jó lesz a sugárvédelem, azonban a művelet kivitelezése igen drága és körülményes. A másik lehetőség keretében a felszíni anyagból kellene bányászni annyit, amit aztán sugárpajzs építésére használhatnának - szintén igen nagy ráfordítással.

A földközeli kisbolygók között előforduló B-típusú aszteroidák anyaga lenne ideális, mivel az nehéz elemekben szegény, ezért kevés másodlagos sugárzás keletkezik az általa elnyelt nagyenergiájú részecskéktől. Ugyanakkor a felszíni anyag sztatikus feltöltődése jelentős problémát okozhat.

Kereszturi Ákos