Kontinensek és óceánok is lehettek a Vénuszon

Az azóta már elégett Galileo-űrszonda korábbi infravörös méréseinek részletes elemzése arra utal, hogy egykor kontinensek és óceánok is lehettek a forró felszínű Vénuszon. 

A szakemberek a Galileo-űrszonda közel két évtizeddel ezelőtti megfigyeléseit elemezték újra. Az űreszköz a Jupiter felé vezető útján a Vénusz mellett is lehaladt, ahol hintamanővert végzett. Ennek során a bolygó éjszakai oldala felett repült el, miközben annak infravörös sugárzását tanulmányozta. Utóbbi mérésekből a felszínt alkotó kőzetek összetételére is lehet következtetni - ami nehéz feladat, mivel a sűrű légkör zavaró hatását nem egyszerű figyelembe venni.

Sikerült különbséget kimutatni a bolygó néhány felszínformájának infravörös sugárzása, és ennek alapján azok összetétele között. A felszín nagyobb részét borító és alacsonyabban található lávasíkságok, valamint a kiemelkedő ún. tesszerák eltérő hőtani viselkedést mutattak. Utóbbi alakzatok olyan, a környező terület fölé magasodó vidékek a Vénuszon, amelyek felszíne erősen összetört, összegyűrt kinézetű. Egyes feltételezések alapján a földi kontinensekhez hasonló kivastagodott kéregrészek lehetnek. George Hashimoto (Okayama University) és kollégái arra következtettek, hogy ezek a kiemelkedések magas szilícium-dioxid tartalmú anyagokból állnak, amelynek összetétele a földi gránithoz közeli.

A gránit a Földön a kontinentális kéreg jellegzetes kőzete, amelynek kialakulásához mai ismereteink alapján globális lemeztektonika és az óceánok vize is szükséges. Ahol bolygónkon az óceáni kéreg a kontinentálissal találkozik, és a mélybe bukik, sok üledéket és benne vizet is magával szállít.

Fantáziarajz a Vénusz felszínéről, ahol 450-500 Celsius-fokos forróság uralkodik (DLR)

Az alábukásnál (szubdukciónál) magas hőfeláramlás jellemző, emellett a beolvadó óceáni lemezből felszabaduló anyagok (köztük H₂O molekulák) csökkentik a köpeny anyagának olvadáspontját. Az így képződő magma a felszín felé emelkedik, és további átalakulások végén részben gránitként szilárdulhat meg.

Egy tesszera a Vénuszon (NASA)

A gránithoz hasonló összetétel tehát szubdukcióra és víztartalmú közegre utal, ezek pedig globális lemeztektonika és egykori óceánok létét jelentik - de ez a fenti megfigyeléseknek csak egyik lehetséges magyarázata. Azonban ha fedik a valóságot, akkor a Vénusz egykor sokkal jobban hasonlított a Földre, mint napjainkban - elméletileg akár az élet is kialakulhatott rajta.

Ám ha létezett is egy ősi vizes állapot, az feltehetőleg nem sokáig, talán néhány százmillió évig tartott. A Nap sugárzása idővel fokozatosan erősödött, és ez a földinél kisebb naptávolsággal együtt az óceán elpárolgásához, majd a vízmolekulák elvesztéséhez vezetett. Felszíni vízburok hiányában a légköri szén-dioxid nem tudott hol kiválni, és nem alkotott üledékes kőzeteket, mint például a Földön. A légkörben maradt nagy mennyiség pedig erős üvegházhatást kiváltva létrehozta a ma megfigyelhető magas felszíni hőmérsékletet.