Keresztben átérné Budapestet az a jégtábla, amely egy grönlandi gleccser végéről szakadt le néhány napja. A hatalmas jégtömb lassan dél felé sodródik, és két éven belül alatt az Atlanti-óceánra is kijuthat.

2010. augusztus 5-én óriási jégdarab törött le a grönlandi Petermann gleccser végéről. Az így keletkezett jéghegy területe 260 négyzetkilométer, tehát közel akkora, mint a Fertő-tó, és nem sokkal kisebb Budapest budai oldalánál. A leszakadt jégréteg vastagsága néhol a fél kilométert is eléri, és a benne lévő folyadék mennyisége egy kisebb folyót egy évig is táplálhatna. A folyamatot, amelynek keretében jégtáblák törnek le a gleccserek végéről, borjadzásnak nevezik. Erre most az északi szélesség 81. fokánál, a pólustól közel 1000 kilométerre került sor.
A jéghegy a következő időszakban a Kanada és Grönland között húzódó keskeny tengerszakaszon fog dél felé sodródni, ahol szigeteknek ütközhet, széttörhet - de tartós gátat is alkothat a vizen. Az áramlások révén a következő két éven belül kisodródhat az Atlanti-óceánra, ahol anyaga lassan fogy majd el az olvadás során.
A Petermann gleccser az elmúlt időszakban több jéghegynek is "életet adott", de ezek közül a most megfigyelt a legnagyobb. Utoljára 1962-ben észleltek ekkora jégtáblát, amely az északi sarkvidéken keletkezett. Az elmúlt időszakban a gleccserek fogyása a jelek alapján a globális felmelegedés miatt gyorsult fel, és mutatkozik látványos formában például a Jakobshavn Isbrae gleccser vagy a Kilimandzsáró esetében.

A közel 30 kilométer hosszú jégtábla az Aqua műhold MODIS detektorával készített fényképen
(NASA, Jason Box, Ohio State University)
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.