Vágólapra másolva!
Fehéren világító szállodák, sárga fényben úszó autóutak és egy mesterséges sziget körvonalai. Dubai éjszakai fényei a világűrből is feltűnőek, és élesen rajzolják ki a sivatagi luxusváros fő útvonalait.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Arab Emírségek fényűző üdülővárosa a világűrből is látványosan fest. Az Arab-félszigeten, a Perzsa-öböl partvidékén elterülő Dubai útvonalait a nátriumgőz lámpák sárga színnel rajzolják ki, míg a hagyományos higanygőz lámpákkal kivilágított épületek fehér árnyalatban tündökölnek.

Forrás: NASA
Dubai helyi időben hajnali 2 órakor, a Nemzetközi Űrállomás fedélzetéről fotózva. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA)

A képen fent látható sötét terület a Perzsa-öböl vizét mutatja, míg az alul azonosítható fekete részek a sivatag lakatlan vidékeit jelzik. Balra fent az 50 millió köbméter homokból épített mesterséges Pálma-sziget látható, amelynek közelében jelenleg két újabb sziget építése is zajlik. Balra alul pedig egy tevék futtatására használt versenypálya azonosítható. Közelebbi képek az Utazás rovat cikkében.

Ajánlat:

A tökéletes kvarkfolyadék

Az atomoktól a csillagokig című előadássorozat az ELTE Természettudományi Kar Fizikai Intézetében zajlik és középiskolásoknak szól. A sorozat következő része december 16-án csütörtökön 17 órakor kezdődik, amelyet Csanád Máté tart A tökéletes kvarkfolyadék címmel.

Az amerikai RHIC gyorsítóban 2000 óta zajlanak nagyenergiás atommag-ütközések. A RHIC ütközéseiben létrejövő körülmények hasonlatosak a Világegyetem születése utáni első mikromásodpercekben uralkodókhoz. A kísérletek nyomán sok kierült az anyag viselkedéséről különlegesen magas hőmérsékleten és nyomáson. Az egyik, igen nagy meglepetést okozó felfedezés szerint a kvarkokból és gluonokból álló anyag ilyen extrém körülmények között tökéletes folyadékként viselkedik. Az előadásban az ezzel kapcsolatos felfedezéseket és a jövőbeni mérésekre vonatkozó várakozásokat ismertetik.

Az előadás az interneten a Galileowebcast révén léővben is követhető.