Mintavevő robotszondát küld egy földközeli kisbolygóhoz a NASA, az út egy emberes küldetés előkészítése lesz. A helyszínen végzett vizsgálatok segíthetnek annak megállapításában, miként viselkedne egy a bolygónkat becsapódással veszélyeztető kisbolygó, ha megpróbálnánk eltéríteni.
OSIRIS-Rex néven indul egy kisbolygóhoz űrszondás küldetés a jövőben, egy emberes utazás előzményeként. A bolygónkat potenciálisan veszélyeztető földközeli kisbolygók közül a 1999 RQ36 jelű objektumot vizsgálják a NASA szerdai bejelentése szerint.

Fantáziarajz a küldetésről (NASA)
Az űrszonda mintát venne a kisbolygóból, és azt a Földre szállítaná. A 800 millió dollárosra tervezett küldetés során a kisbolygó mozgását is tanulmányozzák. Közelről vizsgálják az úgynevezett Yarkovsky-effektust is, amely bizonytalanná teszi egy ilyen égitest pályájának előrejelzését (lásd keretes írásunkat).
|
Yarkovsky-effektus: a kisbolygók mozgásának a napfény hatására előálló változása. A folyamat során első lépésben a Napból érkező elektromágneses sugárzás, például látható fény éri az égitestet. A beérkező sugárzás elnyelődik az objektumban, majd idővel visszasugárzódik az űrbe. A besugárzás a kisbolygón értelmezhető helyi dél körül a legerősebb, amikor a Nap a felszínére a legmeredekebben süt. Az elnyelődő fény viszont valamely későbbi pillanatban (a helyi délután vagy este folyamán) sugárzódik vissza hősugárzásként. Eközben a kisbolygó továbbfordul, ezért amíg a legtöbb sugárzást dél körül nyeli el, a legtöbbet a helyi délután, illetve este táján bocsátja ki. Mivel az elektromágneses sugárzásnak momentuma van, minimális lendületet ad a kisbolygónak az elnyelődéskor, illetve visz el a kibocsátáskor. Ezekre eltérő időpontokban és irányokban kerül sor, így a jelenség befolyásolhatja az égitest mozgását, és így a pályáját is. A Yarkovsky-hatást elsőként a 6489-es sorszámú Golevka kisbolygónál mutatták ki, amelynek pályája 1991 és 2003 között 15 km-t tolódott el. |
Az OSIRIS-Rex-űrszonda négyéves utazás végén, 2020-ban jut el a 1999 RQ36 jelű kisbolygóhoz, amely egy 580 méter átmérőjű, Földünkhöz közel keringő égitest. Becsapódása súlyos, egy egész földrészre kiterjedő következményekkel járna - noha mai ismeretünk alapján ez nem várható a közeljövőben. A helyszínen végzett vizsgálatok segíthetnek annak megállapításában, miként viselkedne egy a bolygónkat becsapódással veszélyeztető kisbolygó, ha megpróbálnánk eltéríteni. Ezt a témát látványosan dolgozta fel az Armageddon című amerikai sci-fi, Bruce Willis főszereplésével.
Az űrszonda az objektum felszínét 6 kilométeres távolságból fogja térképezni közel fél éven keresztül. Ennek során jelölik ki azt a területet, amelyet majd megközelít, és ahonnan robotkarjával (teljes leszállás nélkül) 50 gramm mintát fog gyűjteni. Ezt 2023-ban juttatja bolygónkra egy apró kapszulában, amelynek szerkezete megegyezik a Starust-űrszonda kapszulájával.
Az OSIRIS-Rex programja jól illeszkedik a Barack Obama amerikai elnök által meghirdetett új NASA-irányvonalhoz, mely szerint az emberes Mars-utazás felé vezető fontos lépés egy kisbolygó űrhajóval történő meglátogatása lenne. Részben már ezt készítené elő az OSIRIS-Rex küldetése is. További információk a NASA honlapján olvashatók.
Ajánlat:
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.