A Földön kívüli élet kutatásában két új mérőszámot vezettek be: az egyikkel a Föld ikertestvérei azonosíthatók az egyre gyarapodó exobolygók között, a másikkal pedig ki lehet lépni a pusztán a Föld jellemzői alapján felépülő megközelítésből.

"A lakhatóság vizsgálatának és fogalmának nem kell feltétlenül a víz jelenlétére szorítkoznia" - mondta Dirk Schultze-Makuch (Washington State University) az elmúlt héten, amikor kollégáival együtt bemutatták új asztrobiológiai osztályozási rendszerüket. A rendszer a távoli bolygókat rangsorolja az élet lehetősége szempontjából. Az Astrobiology című folyóirat legfrissebb számában megjelent munkájukról röviden már a múlt héten is beszámoltunk.
Az elmúlt évek asztrobiológiai kutatásaiban elsősorban az úgynevezett Lakhatósági Zónákat vizsgálták, azt az ideális távolságot egy csillagtól, ahol víz stabilan létezhet egy bolygón. A most bemutatott új megközelítés már több figyelmet fordít az exobolygók egyéb adottságaira. Két számszerű értéket alkottak a szakemberek, amelyek alapján jobban meg lehet becsülni, milyen feltételeket biztosítana egy adott bolygó rajta az élet megjelenésére és fennmaradására.
A számszerű jellemzés kialakítása indokolt is, mivel egyre több Naprendszeren kívüli bolygót ismerünk. Az újonnan felfedezett égitestek kategorizálására két paramétert vezettek be: a Föld Hasonlósági Indexet és a Bolygó Lakhatósági Indexet.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static8.origos.hu/i/1105/20110517exobolygo2.jpg)
A "klasszikus" Lakhatósági Zóna (kék sáv) a csillagtól mérhető ideális távolságot jelzi (vízszintes tengelyen jobbra). Minél nagyobb a csillag energiakibocsátása (függőleges tengtelyen felfelé) annál messzebb található az ideális helyzet
Azonosítsuk a Föld testvéreit!
A Föld Hasonlósági Index (Earth Similarity Index, ESI) egy nulla és egy közötti szám, amely egy adott exobolygónál azt jellemzi, mennyire hasonlít az adott égitest a mi planétánkra. Ha az érték nulla, a miénktől nagyon eltérő égitestről van szó, ha pedig 1, akkor a Föld ikertestvéréről beszélünk. A két szélső érték között tetszőleges nagyságot vehet fel az ESI.
Az ESI több tényezőből áll össze, mint például az átmérő, felszíni hőmérséklet, légkör összetétele, átlagos sűrűség, szökési sebesség. A kutatók becslése alapján 0,8 felett Föld-típusú bolygó az égitest, ebben az esetben olyan kőzetobjektum, amelyet jelentős légkör övez és a rajta uralkodó viszonyok kedveznek a fejlett életformák kialakulásának (pl. Föld). Ha 0,6-0,8 között van az érték, túl meleg vagy túl hideg a planéta a fejlett életformáknak - de extrém körülményeket toleráló organizmusok előfordulhatnak rajta (pl. Mars). Ha az érték még kisebb, a viszonyok feltehetőleg nem kedveznek rajta az általunk ismert életi megjelenésének.

258 ismert exobolygó (kék) és 48 különböző, a Naprendszerben található égitest (narancs) a Föld Hasonlósági Index diagramon. Az ábra bal felső részén a földihez hasonló hőmérséklet, jobbra a hasonló belső jellemzők figyelhetők meg, míg a kettő együttesen jobbra fent hasonlít legjobban a mi bolygónkhoz. Itt található maga a Föld is (Schultze-Makuch et al. 2011)
Élet víz és napfény nélkül
Az ESI érdekes mérőszám, ugyanakkor a földi viszonyokból indul ki, és azokat tekinti ideálisnak - holott elvben másfajta körülmények között is előfordulhatnak életformák a Világegyetemben. A Bolygó Lakhatósági Index (Planetary Habitability Index, PHI) eltérő megközelítést és kicsit tágabb keretet enged az égitestek jellemzésére. Itt a szilárd közeg létezése, az elérhető energiaforrások és kémiai viszonyok, valamint a folyékony oldószer előfordulása számít. Ez a megközelítés tehát szélesebb skálát ölel fel, az oldószereknél például a víz csak az egyik lehetőség, illetve az energiaforrás esetében sem csak a napfényről lehet szó.
Olyan körülményeket próbálnak a PHI számmal jellemezni, amelyek között összetett kémiai rendszerek épülhetnek és maradhatnak fent egy exobolygón. Ebben az esetben a hőmérséklet például a jelenlévő anyagokkal együtt lehet csak korlátozó tényező - ha nagy hidegben is folyékony oldószer van jelen, az alacsony hőmérséklet már nem akadály. A PHI tehát mai tudásinknál messzebbre mutató index, amely megpróbál kilépni a Föld jellemzői alapján felépülő, antropogén megközelítésből.
Az ESI és a PHI értékei néhány ismert égitestre
| Égitest | ESI | PHI |
| Gliese 581g | 0,89 | 0,49 |
| Gliese 581d | 0,74 | 0,43 |
| Europa | 0,63 | 0,47 |
| Mars | 0,70 | 0,59 |
| Titan | 0,59 | 0,64 |
| HD 69830D | 0,67 | 0,60 |
Az ismert exobolygók száma az elmúlt napokban haladta meg a 700-at, és közel 1500 jelölt vár további megerősítésre. Elképzelhető, hogy a fenti két index hasznos segítség lesz az égitestek osztályozásánál. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ez a két megközelítés egy adott időpillanatban jellemzi az égitestet, miközben az egyes objektumok lassan változnak, fejlődnek. Ennek megfelelően az egykor kedvező adottságú égitestek idővel "lecsúszhatnak" a listán. Maga a Föld is kellemetlenül forró hely lesz néhány évmilliárd múlva, míg a Mars már jelenleg számít fagyos égitestnek, a Szaturnusz Titan holdja pedig a Nap vörös óriás fázisában fog felmelegedni, és ekkor talán a jég is megolvad rajta.
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Példátlan megtorlásból született a Kádár-rendszer
A magyar történelem legvéresebb és legsúlyosabb megtorlása a pontosan száz éve született Kádár János nevéhez fűződik. Az 1956 utáni elnyomás persze nem Kádár találmánya ...
Csak vonszolták magukat az első kétéltűek
3D-s számítógépes modellekkel sikerült feltárni, hogyan illeszkedtek egymáshoz az első kétéltűek csontjai, és miként mozgathatták az állatok végtagjaikat. Ez lehetővé ...
Miért ragadós az ásítás?
Hűti az agyat, ragadós, és még a 11 hetes magzat is csinálja. Az ásítás okát évezredek óta kutatják, de a mai napig nem tudják, miért ragályos. A legújabb eredmények ...
Így startolt az új amerikai űrhajó
Magyar idő szerint 9.44-kor startolt a Dragon nevű új amerikai űrhajó. Az indítás rendben zajlott, az űrhajó 10 perccel a start után Föld körüli pályára állt.
Új rákkezelést fejlesztenek Debrecenben
A nem osztódó, azaz szunnyadó őssejtekre csak kis mértékben hat a daganatkezelésként alkalmazott sugár- vagy kemoterápia. Sokkal hatékonyabb lehetne a kezelés, ha a ...
Hogy állunk az örök fiatalság keresésével?
Megéli-e egy most született ember a 150. születésnapját? Az antiaging, az öregedésgátlás az egyik legdinamikusabban fejlődő kutatási terület és iparág napjainkban. Mi ...
Hangágyúval soroztuk meg a Balaton fenekét
Cseppet benzinszagú, zavaróan hangos, és nem is igazán interaktív a geofizikusok munkája, ám bejárhatják vele a világot. Kínába tartó németekkel és ELTE-s kutatókkal ...
Most az egyszer keljen korán, vagy aludjon száz évet!
A ma élő emberek utolsó alkalommal láthatják a Vénuszt, amint elhalad a Nap korongja előtt. A ritka csillagászati jelenséget Magyarországon június 6-án kora reggel lehet ...
Így ivott kávét egy teljesen lebénult nő
Első ízben sikerült megvalósítani olyan agy-számítógép összeköttetést, amelynek segítségével egy több éve lebénult személy sikeresen vezérelt egy robotkart. A karral ...
Női nemi szervet ábrázolhat az emberiség első barlangrajza
A legősibb barlangrajzokat fedezték fel Dél-Franciaországban: olyan falba vésett jelet azonosítottak, amely női nemi szervre utal - legalábbis a kutatók szerint.
Az éghajlatmódosítástól a gondolatolvasásig
2011-ben nagy vitát kavart a döntés, hogy amerikai kormányzati kérésre cenzúráztak egy madárinfluenza-vírusról szóló cikket. Nem ez az egyetlen téma, ahol felmerül, hol ...
Cáfolja a világvégét a legősibb maja naptár
Egyedülálló, eddig ismeretlen falfestmények és számítások kerültek elő egy ősi maja város most feltárt termében. A falakon lévő naptár 7000 évre előre számítja ki a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
Túl sokat kér Navracsics
Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.