Lesz vize a jövő holdbázisának

Megcsillant az egyik sarki holdkráter egyébként örök sötétségben lévő aljzata. A mérések arra utalnak, hogy a kráter belsejében lévő törmeléknek közel ötödét vízjég alkotja. A holdi jég kulcsszerepet játszat a jövő holdbázisának működésében.

A kráter pereme és örökké sötét belseje

Évek óta keresik a sarki jeget a Hold krátereiben. Egyes megfigyelések a létére, mások a hiányára utalnak. A Nature folyóirat legfrissebb számában olyan megfigyelésről számolnak be a kutatók, amely megerősíti a feltételezést, hogy van jég az egyik kráter fenekén.

A Hold forgástengelye majdnem pontosan merőleges arra a pályasíkra, amelyet a Nap körüli útján a Földdel együtt bejár. Ezért a mélyebb sarki kráterek belsejébe szinte soha nem süt be a Nap. Az ott uralkodó állandó sötétségben és rendkívül alacsony hőmérsékleten a véletlenül oda jutó vízmolekulák megmaradnak. Ha pedig vékony, hőszigetelő portakaró borítja be a jeget, geológiai időskálákon is tartósan létezhet az anyag.

Ehhez ideális helyszín a Hold déli sarkvidékén lévő Shackleton-kráter. A szakemberek a Lunar Reconnaissance Orbiter-űrszonda (LRO) lézeres magasságmérőjével térképezték fel a kráter aljzatának domborzatát, és következtettek az ott található anyag infravörös sugárzás visszaverő képességére. A kutatást a Brown University és a NASA GSFC intézete kutatói végezték Maria Zuber vezetésével.

A Shackleton-kráter képe és a belsejében azonosított, vízjeget tartalmazó terület jelzése kék színnel. A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA/GSFC/SVS)

Közel 5 millió lézeres mérést dolgoztak fel a kráterről, amelyeket az LRO űrszonda 5000 keringés alatt vett fel. Kiderült, hogy a kráter aljzata erősebben veri vissza a fényt, mint a környező területek a Holdon. A jelenséget legegyszerűbben jéggel lehet magyarázni, amelyet közel 22%-os arányban tartalmazhat a legfelső vékony porréteg.

A kráter fala még fényesebbnek mutatkozott, mint az aljzata, ezt azonban feltehetőleg a holdrengésektől elmozduló anyag, pontosabban a mélyebbről kihangolt és kevéssé mállott, ezért világosabb por hozta létre. A mérések továbbá arra is rámutattak, hogy a kráter keveset változott a közel 3 milliárd évvel ezelőtti keletkezése óta. Mindezek mellett a 22 kilométer átmérőjű kráter aljzatán sok kisebb becsapódásnyomot azonosítottak.

Korábban a Lunar Reconnaissance Orbiter-űrszonda programjához kapcsolódó LCROSS egységek becsapódásakor a fent említetthez közeli Cabeus-kráterben már azonosítottak jeget, igaz, viszonylag szerény mennyiségben. A krátert kitöltő néhány méter vastag felső rétegnek átlagosan 5-6 százalékát tehette ki a vízjég az akkori mérések alapján. Emellett szén-monoxid, higany, kalcium és magnézium is előfordult kisebb mennyiségben, gáz formájában - valamint szénhidrogénekre és kéntartalmú anyagokre utaló nyomokat is találtak. A szakembereket leginkább a higany jelenléte lepte meg, amelynek mennyisége nem sokkal maradt el a vízjég mögött.

Film a Shackelton-kráter peremvidékéről az LRO űrszonda képei alapján (NASA)

A Holdon előforduló sarki jég nemcsak tudományos szempontból fontos, hanem a Holdra történő emberes visszatérés során is erőforrásként, felhasználható nyersanyagként szerepelhet. Az emberes űrutazást érintő, Brack Obama által bejelentett irányváltásnak megfelelően azonban az USA nem tér vissza űrhajósokkal a Holdra. Oroszországból több terv is napvilágot látott már, amelyek akár emberes holdutazást is tartalmaznak - azonban ezeket szakmai körökben inkább csak ötleteknek tartják. Kína űrprogramjában is szerepel az embere holdexpedíció, amely látva az ország gyors fejlődését és sikeres űrtevékenységét, elképzelhetőnek tűnik.