Önmagát is lefotózta a Curiosity, amelynek környékén meglepően "Föld-szerű" a marsi táj. Felfedeztek hat rejtélyes foltot is a felszínen.
A szakkifejezéssel "sol"-nak nevezett marsi nap hosszúsága kb. 24,66 földi óra, vagyis a Curiosity munkaidő-beosztása naponta mintegy 40 perccel tolódik el a küldetés irányítóinak bioritmusához képest. A felvételek és mérési eredmények Földre érkezésének időpontját pedig elsősorban az határozza meg, hogy az adattovábbítást végző keringőegységek milyen gyakorisággal haladnak el a leszállóhely térsége felett.
A legújabb képek általában magyar idő szerint kora reggel válnak elérhetővé a rover nyers felvételeit tartalmazó nyilvános galériában, a friss eredményeket pedig 19 órakor szokták bejelenteni a NASA TV által közvetített sajtótájékoztatók formájában.
A szerda esti sajtótájékoztatón megerősítették, hogy a jármű 1,1 méter magas árbocának sikeres felállítása után a tetején elhelyezkedő, vízszintesen és függőlegesen egyaránt forgatható navigációs kamerák is megkezdhették működésüket.

Ezek a mérnöki célokat szolgáló berendezések 45 fokos látómezejű, 1024 x 1024 pixel felbontású szürkeárnyalatos felvételeket készítenek, amelyek egyrészt képesek lefotózni a Curiosity teljes szerkezetét, másrészt sztereokiértékelésükkel háromdimenziós terepmodell alkotható a rover környezetének domborzati viszonyairól.

A Curiosity fedélzetének sajátos, a navigációs kamerák lefelé tekintő képeiből összeillesztett ábrázolása, amely egyelőre csak csökkentett minőségű változatban érkezett meg a földi irányítóközpontba

Érkezett már néhány részletesebb felvétel is a roverről. A kép nagyobb méretű változata

A navigációs kamerák felvételeiből előállították a leszállóhely első teljes, 360 fokos panorámaképét is (még szintén csak csökkentett minőségben érhető el), amelynek bal oldalán a Gale-kráter északi irányban húzódó távoli pereme, jobb oldalán pedig, vagyis dél-délkelet felé az Aeolis-hegy (másként Mount Sharp) sokkal közelebbi vonulata és az előtte húzódó sötét homokdűne-terület látható. A kép nagyobb méretű változata

A navigációs kamerák két legjobb minőségű felvételének összeillesztésével készült, észak felé tekintő képen részletesen megfigyelhető a Gale-kráter peremének erőteljes felszabdaltsága, ami hosszú ideig működött lepusztulási folyamatokra utal, valamint az onnan erodált törmelékanyagból létrejött hordalékkúp-síkság lapos térszíne is

Az előző kép kinagyított részletén a fékezőrakétákból kiáramló gázsugarak nyomai is megfigyelhetők, mivel elfújva a felszínt borító finomszemcsés porrétegeket kb. fél méter mély gödröt alakítottak ki, s ebben már ásás nélkül is előbukkan a mélyebb helyzetű, töredezett szerkezetű alapkőzet A kép nagyobb méretű változata
Mindezek alapján a küldetés egyik vezető kutatója így fogalmazott: "A leszállóhelyen meglepően Föld-szerű a táj képe, így már most majdnem biztosan állítható, hogy a folyékony víz is szerepet játszott a megfigyelhető formakincs kialakításában."
A felszín törmelékborításáról azonban már színes képet is sikerült készíteni, a rover alján, kb. 0,7 méteres magasságból lefelé tekintő és még mindig működő ereszkedési kamerával (MARDI). Annak ellenére, hogy ez a berendezés nem fókuszálható, megfelelő élességgel mutatja a néhány centiméteres nagyságú kavicsokat is:

A Curiosity eddigi legrészletesebb felszíni képének felbontása kb. 1,5 milliméter/pixel. A kép nagyobb méretű változata
Mindezek mellett a Mars Reconnaissance Orbiter is talált valami izgalmas jelenséget a leszállóhely térségében. A keringőegység áttekintőkamerájával a leszállás után készített, 6 méter/pixel felbontású képen ugyanis hat apró fekete folt bukkant fel majdnem teljesen egy vonalba rendeződve, kb. 12 kilométeres távolságra a rovertől - miközben a területről korábban készült felvételeken semmi hasonló nem volt látható. A furcsa foltcsoportra végül a leszállási folyamatot tervező mérnökök adtak magyarázatot: annak a hat darab, egyenként 25 kilogramm tömegű nehezéknek a becsapódási pontjai, amelyek a fékezőernyő kinyitása előtt váltak le a hátsó védőburkolatról, így szüntetve meg az ereszkedő szerkezet tömegközéppontjának - néhány perccel korábban szándékosan okozott - eltolódását szimmetrikus helyzetű hossztengelyéről.

A leszállás előtt és után készült felvételek összehasonlításából jól látszik a hat sötét folt felbukkanása a későbbi fotón
Az előző felvételpár nagyobb területet ábrázoló kivágatainak egymáshoz illesztésével pedig egyrészt a rover, másrészt a leszállás során levált és felszínre hullott részegységek elhelyezkedése is jól áttekinthető (bal oldalt középen) a kép alsó részén emelkedő hegyvonulathoz, valamint az előterében húzódó sötét dűnemezőhöz képest:

A NASA szerda esti tájékoztatása szerint a Curiosity rendben működik. Sikerült aktiválni a nagy nyereségű antennát, és minden kommunikációs csatorna elérhető a Föld felé. A tervek szerint a Curiosity 3. munkanapján megkezdik a színes panorámafelvételek elkészítését a főkamerával. Így hamarosan remélhetőleg már vöröses árnyalatokban tekinthetünk körbe a leszállóhely térségében.
Kényszer alatt másznak a magyarok
A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók nagyon kockázatos dolgokat is bevállalnak a magashegységekben, ez is szerepet játszhatott Erőss Zsolt és Kiss ...
Kényszer alatt másznak a magyarok
A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók nagyon kockázatos dolgokat is bevállalnak a magashegységekben, ez is szerepet játszhatott Erőss Zsolt és Kiss ...
Kényszer alatt másznak a magyarok
A szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a magyar hegymászók nagyon kockázatos dolgokat is bevállalnak a magashegységekben, ez is szerepet játszhatott Erőss Zsolt és Kiss ...
Miért ítélték halálra Jézust?
Pilatus az evangéliumban habozik, töpreng Jézus halálra ítélése előtt, noha a történetírók leírásából egy olyan ember képe bontakozik ki, aki nem retten vissza ...
Valami furcsa dolog történik a Nappal
Végre beindult a Nap: pár nap alatt négy óriási kitörés zajlott le rajta. Továbbiak is várhatók, és ezek már a Földre is hatással lehetnek. Ám a Nap az utóbbi időben ...
Húszezer kutya érkezett Budapestre
Több mint húszezer kutya lesz Budapesten a hét végi Kutya Világkiállításon. A rendezvényre 70 országból érkeznek kutyák, és számos olyan ritkaság is látható lesz, amiből ...
Szamárnak nem érdemes hátat fordítani
A szamarak sem agresszív állatok, de nagyobb egyéniségek a lovaknál, és a kedélyállapotuk is hullámzó. Ha rossz napjuk van, vagy éppen szaporodási időszakban ...
Máshol volt az ókor legendás csodája
Új eredmények szerint mégis létezett a legtitokzatosabb ókori csoda, a Szemiramisz függőkertje néven ismert, hatalmas építmény.
Ostroma után nyomtalanul eltűnt a Bastille
Luxusbörtön volt a Bastille, amelynek kiváló főztjét mindössze hét rab - köztük négy hamisító - ette 1789. július 14-én. Hahner Péter történész szavaival: "a párizsi nép ...
Már ölik a szúnyogokat Budapesten is
Két száraz év után idén ismét rengeteg a szúnyog, a Balatonnál 250 hektárral nagyobb a tocsogókkal fedett terület, ahol kikelhetnek. Itt már kedden, Budapesten pedig ...
Ne nyúlj a magyar koronához!
Hányszor látta egy magyar király a Szent Koronát? Életében csak pár alkalommal, hiszen a korona a történetének 99 százalékát egy láda mélyén töltötte. A Szent Korona nem ...
Mire költ a NASA a következő években?
Magáncégekkel építtet űrhajót, élesbe fordul a Mars kutatása, űrhajósai ott vannak az ISS-en, készül az újabb űrtávcső és a Cassini szonda lassan egy évtizede kering a ...
Tényleg a vízben éltek az ember ősei?
Az emberi evolúció egyik erősen vitatott elmélete szerint az ember őse bizonyos ideig vízi életmódot folytatott. A vízimajom-elmélet hívei jövő héten gyűlnek össze ...
Megfejtették a gyilkos barlang rejtélyét
Amerikai és spanyol kutatók kerestek megoldást arra a rejtélyre, hogy miért áll szinte teljes egészében csak ragadozókból egy spanyol barlangi kitöltés anyaga.
Mikor tör ki Kínából az új madárinfluenza?
Sürgősen rá kellene jönni, hogyan terjed a veszélyes vírus.
Virágot fújnak a koszba
Tisztítanak, mégis büntetik őket. A negatív graffitisek kizárólag a koromszürke falakat használják.
Saját útját filmezte végig egy csomag
Minikamerát és intelligens vezérlést szerelt postai csomagjába egy brit szaki.