Elment a Föld mellett a péntek esti kisbolygó

2013.02.15. 21:58

Az előre számított időben és pályán elhaladt a Föld mellett a 2012 DA14 jelű kisbolygó február 15-én, pénteken este. Az aszteroida sok műholdnál közelebb volt a Földhöz, és semmi köze nem volt az orosz meteorithoz.

A kisbolygó magyar idő szerint 20.25 perckor volt a legközelebb a Földhöz, ekkor körülbelül 27 600 kilométernyire közelítette meg bolygónk felszínét. A legkisebb földközelség idején a kisbolygó az Indiai-óceán fölött, az indonéziai Szumátra szigetének térségében haladt. Sebessége a Föld közelében 28 100 kilométer/óra volt.

Sárneczky Krisztián, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa az [origo]-nak pénteken este elmondta: a horvátországi Zadar mellől figyelik a kisbolygót, amely ugyan 1 magnitudóval halványabb a vártnál, de így is kitűnően lehet követni a távcsövekben, és az előre számított pályán halad.

A becslések szerint a 2012 DA14 körülbelül feleakkora, mint egy focipálya, átmérője 45-50 méter, tömege 130 ezer tonna. 1990 óta, amikor megkezdődtek a rendszeres kisbolygó-észlelések, a csillagászok még nem láttak ennyire közel a Földhöz ilyen méretű kisbolygót (pedig ez sem tartozik a nagyok közé).

Ennél is jóval kisebb, pár méteres lehetett az a test, amely pénteken kora reggel csapódott be Oroszországban, és mégis mintegy ezer ember sérülését okozta. Sárneczky korábban elmondta: teljesen kizárt, hogy az orosz meteoritnak köze van a kisbolygóhoz, mert más irányból jött. Ezt erősítette meg a NASA közleménye is, mely szerint az orosz meteorit pályája nagyon különbözött a 2012 DA14 aszteroidáétól. Ha egy ekkora test csapódna be, sokkal nagyobb pusztítást okozna (részletesen lásd korábbi cikkünkben).

A közelítés során a NASA radarvizsgálatokat végez, akárcsak legutóbb, a jóval nagyobb Apophis kisbolygó esetében, amelynek 2036-os becsapódását gyakorlatilag kizárták. Ami a 2012 DA14-et illeti: bolygónk hosszasan ható gravitációs hatása miatt az égitest pályája jelentősebben megváltozik, így a következő jelentősebb közelítésre csak 2019-ben kerül sor, de ennek pontos paramétereit majd csak az idei elhaladás után lehet meghatározni.

Az elhaladás során készült képek és videók például itt és itt láthatók majd elsőként.