Vágólapra másolva!
A modern embertől származó eddigi legkorábbi, mintegy 45 ezer éves DNS-szekvencia elemzése a véltnél későbbre helyezi a Neander-völgyiekkel való keveredés időpontját.
Vágólapra másolva!

A nyugat-szibériai Irtis-folyó időről időre ősi mamutagyarakat vet partra. Ezek után kutatott Nyikolaj Perisztov elefántcsontszobrász, amikor egy ízben az agyaraknál szemmel láthatólag jóval régebbi, fosszilizálódott csontdarabokra bukkant a part menti iszapban. A leletet omszki műhelyébe szállította, és megmutatta egy helyi paleontológusnak, Alekszej Bondarjevnek, aki a töredékek között egy emberi combcsontot azonosított. Bondarjev maga is továbbadta a leletet egy antropológus barátjának, amely így vándorolt kézről kézre, mígnem elkerült az emberi evolúció néhány világszintű szaktekintélyéhez. Ők aztán megállapították, hogy a csontok 45 ezer évesek, és ezzel Észak-Eurázsia modern embertől, vagyis Homo sapienstől származó maradványai közül csaknem a legrégebbiek.

A modern ember legrégebbi ismert genetikai állománya

Mindez még 2008-ban történt, ám a combcsont titkai csak most tárulnak fel teljes mélységükben. A 45 ezer évvel ezelőtti emberpéldány DNS-ének feltérképezése fajunk genetikai történetének kulcsfontosságú epizódjára nyit ablakot: pillanatfelvételt nyújt arról az időszakról, amikor a modern ember épp, hogy megérkezett Eurázsia északi területeire. A spanyolországi Sitgesben március közepén rendezett konferencián Svante Pääbo, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet paleogenetikusa jelentette be, hogy kutatócsoportja elkészült a combcsontból származó teljes sejtmagi genetikai anyag nagy megbízhatóságú szekvenálásával. „Ez messze a legkorábbi végigszekvenált genom, amely modern embertől származik” – mondta. A második legrégebbi Homo sapiens genomszekvencia, amely egy a szibériai Maljta falu közelében talált fiúgyermek maradványaihoz tartozik, 24 ezer éves.

A csont és a belőle származó genom – amelyet egyelőre nem hoztak nyilvánosságra – bepillantást enged annak az időszaknak a történéseibe, amikor őseink kihalt unokatestvéreinkkel, a Neander-völgyiekkel kereszteződtek. Az Uszt-Isim falu mellett talált lelet ugyanis alig későbbi annál, amikor a modern ember és a Neander-völgyiek génállománya hosszú önálló fejlődés után először újból keveredett.

Genetikusok korábban már meghatározták ennél régebbi Neander-völgyiek, illetve egy harmadik emberfaj, a szibériai Gyenyiszova-barlangban talált kőkori emberféle teljes DNS-szekvenciáját. De épp a kőkori modern embertől mindeddig hiányoztak a DNS-adatok. Részben azért, mert igen nehéz volt elkülöníteni az ősi örökítőanyagot attól a mai DNS-szennyeződéstől, amely a csontokat fogdosó kutatók kezéről potenciálisan rákerülhetett a maradványokra. A mostani, nagyfelbontású DNS-szekvenáló technikák viszont már különbséget tudnak tenni az ősi és jelenkori DNS-minták között.

A tény, hogy az uszt-isimi lelet a maga 45 ezer éves korával modern embertől származik, arról tanúskodik, hogy eleink még épp csak megérkeztek Eurázsia északi felére, és máris megbarátkoztak a zordon klímájú területekkel. Uszt-Isim nagyjából Stockholmmal egy földrajzi szélességen található, és ezen a területen akkor se volt sokkal enyhébb az idő, mint napjainkban. Az uszt-isimi emberek tehát csak úgy élhettek meg itt, ha igen jól alkalmazkodtak az időjárási viszonyokhoz.

Randevú a kihalt unokatestvérekkel

A konferencián elhangzott előadásában azonban Pääbo nem elsősorban ezzel a problémával foglalkozott, sokkal inkább a Neander-völgyiek és a modern emberek kereszteződésére koncentrált. A most élő emberek és az ősi Neander-völgyiek génállományának összevetéséből ugyanis kiderült, hogy a mai európai és ázsiai népesség DNS-ének 1-3 százaléka származik a kihalt „unokatestvérektől”. Arra azonban ez az adat sem kínál választ, hogy milyen széles körű lehetett a keveredés, illetve pontosan hol és mikor került rá sor.

Az izraeli Szkul és Kafzeh barlangjaiban fellelt maradványok alapján annyi bizonyos, hogy a modern emberek ősei már 120 ezer évvel ezelőtt kirajzottak Afrikából a Közel-Keletre. Eurázsia hidegebb klímájú területeit ugyanakkor a jelek szerint jóval későbbig, úgy 40-45 ezer évvel ezelőttig kerülték. A Neander-völgyi ember viszont eleve valahol Európában vagy Ázsiában alakult ki egy olyan emberfajból, amely már korábban erre a területre vándorolt. A Neander-völgyiek innen jutottak el mind északra, mind a Közel-Keletre; mindkét területen ugyanazokat a barlangokat lakták, mint a modern ember, csak más időben. A két csoport élettere aztán átfedésbe került.

Mivel valamennyi ma élő európai és ázsiai nép nagyjából ugyanannyi Neander-völgyi DNS-örökséget hordoz, Pääbo csoportja korábban azt gondolta, a keveredésre rögtön a modern ember Afrikából való kivándorlásakor, a Közel-Keleten kerülhetett sor. A Neander-völgyiek ismert közel-keleti lelőhelyei közel fekszenek a Szkul és Kafzeh által kijelölt területhez, így a kutatók egy része úgy sejtette, hogy a populációk kereszteződése itt zajlott le.

Ám az uszt-isimi lelet elemzése alapján egy ennél későbbi randevú valószínűsíthető. Az a Homo sapiens egyed, akihez a combcsont tartozott, a mai emberekénél egy kicsit több Neander-völgyi DNS-t hordoz, amelynek genombeli eloszlása is különböző. Emellett az uszt-isimi ember Neander-völgyi DNS-szakaszai nagyobb „csomagokban”, hosszabb osztatlan egységekben találhatók meg, mint a mai emberek genomjában. Ez is arra utal, hogy a Neander-völgyiektől származó DNS-szakaszok nem sokkal azelőtt kerültek át a modern emberek genomjába, amikor az uszt-isimi ember élt. A generációnként lezajló, az ivarsejtképzéshez kapcsolódó DNS-átkereszteződési események ugyanis idővel minden újkeletű DNS-szakaszt feldarabolnak és összekevernek a régivel.

Evolúciós időgép

A szibériai combcsont DNS-ében található Neander-völgyi elemek e jellegzetességei tehát összességükben arra engendnek következtetni, hogy az uszt-isimi ember nem sokkal a keveredés után élhetett, aminek időpontját Pääbo 50-60 ezer évvel ezelőttre becsüli. A kutatók ezzel együtt fenntartják nézetüket, hogy a kereszteződés legvalószínűbb helyszíne a Közel-Kelet lehetett. Más izraeli fosszíliák, mint a Tabun-barlangban feltárt 49 ezer éves Neander-völgyi emberé, talán további információkat nyújtanak majd a keveredés koráról vagy az azt közvetlenül követő időszakról – vélekedik Ofer Bar-Yosef, a Harvard Egyetem archeológusa.

Pääbo csoportja most arra koncentrálva elemzi tovább a szibériai emberős genomját, hogy az vajon milyen géneket örökölhetett a Neander-völgyiektől. Egyet már találtak is: az uszt-isimi ember a gerinc görbületét meghatározó egyik gén Neander-völgyi változatával rendelkezett. A szakemberek izgatottan várják, milyen további titkok tárulnak fel a legkorábbi ismert modern genom vizsgálatával. „Olyan ez, mintha időgépbe ülnénk, amely visszarepít minket 45 ezer évvel ezelőttre, hogy megnézzük, miben különbözik az akkor élt modern emberek génállománya egyfelől a mienktől, másfelől kortársaiétól: a Neander-völgyiekétől és a gyenyiszovaiakétól” – mondja Sarah Tishkoff, a Pennsylvaniai Egyetem evolúciógenetikusa.