[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

Öt év múlva nyit az első űrhotel

Vass László|2007. 08. 15., 11:20|Utolsó módosítás:2008. 05. 20., 12:14|

A tervek szerint 2012-ben "nyitja meg kapuit" a Galaktikus Lakosztály nevű méregdrága űrhotel, amelynek fedélzetén az utasok 80 perc alatt kerülhetik meg a Földet - írja a CNN Travel.

Az űrhotel barcelonai tervezői szerint ez lesz a legdrágább ilyen létesítmény a Galaxisban, ugyanis egy 3 napos tartózkodás nem kevesebb mint 4 millió dollárba kerül majd. Ezalatt az idő alatt az utasok naponta 15-ször gyönyörködhetnek a napfelkeltében, a fedélzeten pedig tépőzára űrruhákban közlekedhetnek majd, Pókember-szerűen a falakhoz rögzítve magukat.

Xavier Claramunt, a tervezőcég igazgatója a lapnak elmondta, hogy a három hálószobás minihotel egységei kapszulaalakúak lesznek és molekula-szerűen kapcsolódnak majd egymáshoz. A kapszula-alakra azért van szükség, mert a hotel elemeit egy-egy rakéta fedélzetén juttatják majd az űrbe.

A tervező szerint a legnehezebb feladat a fürdőszoba kialakítása lesz. A turistaűrhajósok tisztálkodás céljára egy fürdőkabinba lépnek majd be, ahol vízbuborékok lebegnek, ezeket használhatják mosakodásra. Szintén fontos megoldandó feladat a vendégek lehető legtökéletesebb elkülönítése, hogy biztosítsák számukra a megfelelő intimitást. Amikor az utasok nem a látványban gyönyörködnek, különböző, az űrturizmus fejlesztését célzó kísérletekben vesznek majd részt.

Az űrhotel fejlesztése mintegy 3 milliárd dollárba kerül, amit amerikai, japán és Egyesült Arab Emírségekbeli üzletemberek finanszíroztak, akik kiléte egyelőre titkos - mondta a tervezőmérnök.

Előzetes számítások szerint mintegy 40 ezren vannak azok, akik képesek kifizetni egy ekkora összeget a háromnapos űrutazásért, de nem tudni, hogy közülük hányan szeretnének részt venni egy ilyen utazáson. A befizetett összegért nemcsak az űrben töltött három napot biztosítja a cég a jelentkezőknek, hanem egy nyolchetes intenzív kiképzésen is részt vehetnek egy eldugott trópusi szigeten - írja a CNN Travel.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Siófokon indul a balatoni nyár Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
    Forrás: AFP Együtt kampányolnak utazási irodák "Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
    Forrás: [origo] utazás Rovinj nem csak szép, de pörgős is Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
    Forrás: AFP A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
    Forrás: AFP/Joseph Eid A hideg sem ronthatja el a húsvétot Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
    Forrás: MTI/H. Szabó Sándor Összefognak a vendégekért a Balatonnál Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
    Forrás: AFP Tavaszi fesztiválok őrülete Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok.  Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
    Forrás: AFP/Calle Montes Milánóban nem lehet unatkozni A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
    Forrás: MTI/Féner Tamás Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén! A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
Főzőlap AEG HK 654400 XB- egyben lévő, nagy méretű indukciós főzőzónák, slide-érintőkapcsoló, 'stop&go' funkció, Direct Touch vezérlés
129 900 Ft

Utazás

Siófokon indul a balatoni nyár

Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.

Hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.