[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

A bürokrácia mentheti meg a brazil természeti csodát

Vass László|2008. 08. 15., 15:52|Utolsó módosítás:2008. 08. 16., 18:50|

Alig ért véget az épített örökségről szóló, máris újabb szavazás kezdődött a világ hét új természeti csodájáról, amelynek végén várhatóan 2010-ben hirdetik ki a nyerteseket. Már a szavazás kezdeti szakasza sem mentes a botrányoktól: most éppen egy brazíliai ritka természeti képződményt vettek le a jelöltek listájáról, mivel a helyi kormányzat nem fizette ki a nevezés regisztrációs díját, 199 dollárt. Persze a hely megóvása szempontjából nem is biztos, hogy ez baj.

Forrás: panoramio.com

JÁTSSZ ONLINE!

Brazília észak-keleti része nem kifejezetten frekventált és ismert célpontja az európai turistáknak, pedig a gyarmati időkre emlékeztető város, Sao Luis közelében egy nem mindennapi természeti látnivaló várja az érdeklődőket.

A Lencóis Maranhenses tulajdonképpen egy szürreális, ugyanakkor gyönyörű partmenti sivatag, ahol vakítóan fehér homokdűnék ezrei sorakoznak egymás mellett, köztük pedig az esővíz által feltöltött tavak alkotnak édesvizű lagúnát. A fantasztikus sivatag csupán három órányira van, a nem túl izgalmas Sao Luistól és mindenképpen a régió legfőbb attrakciójának számít - írja a The Guardian utazási rovata.

Forrás: panoramio.com

A nemzeti park szépségére más is felfigyelt, így aligha véletlen, hogy a Lencóis felkerült a világ legújabb hét természeti csodájáról döntő szavazás jelöltjeinek listájára. A helyiek öröme azonban nem tartott sokáig, ugyanis a nemzeti park rövidesen el is tűnt a jelölteket bemutató honlapról, s helyét a Rio de Janeiróban található Cukorsüveg-hegy foglalta el. Az ok egyszerű: a helyi kormányzat nem volt hajlandó kifizetni a jelöltállítás regisztrációs díját, 320 reált, azaz mintegy 199 dollárt.

A szavazást - hasonlóan a korábbihoz - egy svájci alapítvány, a Seven Wonders Foundation szervezi, amelynek honlapján részletes tájékoztatást olvashatunk a jelöltekről. A Lencóis-ról szóló résznél az szerepel, hogy a jelölés nem kapott hivatalos támogatást és egy megjegyzés is áll a honlapon, amely szerint hivatalos jelölő bizottság felállítása nélkül a jelölt nem léphet a szavazás következő körébe.

Forrás: diarisdebicicleta.cat

Minden egyes természeti örökség jelölése elvileg ingyenes, az önkéntesen felállított jelölő bizottságoknak - egyébként bárki alakíthat ilyet - csupán az alapítvány adminisztrációs költségeihez kell hozzájárulniuk egy jelképesnek tekinthető összeggel, közel kétszáz dollárral. A regisztrációs díjjal ezenfelül az alapítvány azt is ellenőrzi, hogy a jelöltek és a jelölők valóban komolynak tekinthetők-e.

Ez az összeg tényleg jelképesnek számít Európában, az Egyesült Államokban, vagy a világ fejlettebb részén, a harmadik világban ugyanakkor egyáltalán nem az. Többek közt ez is lehet az oka annak, hogy mondjuk Mongóliából, Eritreából, vagy Nepálból viszonylag kevés jelölt futott be, pedig az említett országok nincsenek híján a természeti szépségeknek.

Forrás: wordpress.com

Egyes brazil források, például a Zill hírportál szerint a Lencóis egyszerűen a bürokrácia miatt került ki a listáról, ami persze egyáltalán nem biztos, hogy baj. A svájci alapítvány tájékoztatása szerint ugyanis azt tervezi, hogy a jövőben különböző szponzori megállapodásokkal szereznek pénzt az egyes természeti, vagy épített csodák megőrzéséhez, állapotuk javításához, ami óhatatlanul nagyobb médiafigyelmet és ezzel együtt ugrásszerűen megnövő turistaforgalmat generál. Ez utóbbi pedig hosszabb távon e természeti látnivalók pusztulásához vezet. Vélhetően ilyen megfontolásból például egyetlen nagy-britanniai helyszín sem szerepel a listán.

Egy nap átlagosan 50-60 turista keresi fel a 270 négyzetkilométernyi kiterjedésű Lencóis sivatagot, s aki erre jár, biztosan talál magának egy olyan homokdombot és az aljában lévő tavat, ahol rajta kívül senki sincs. Úszhat egyet a hűs vízben és közben gyönyörködhet a kristálytiszta égboltban, s közel-távol nincs egyetlen turistabusz, vagy bóvliárus sem. Ha mégis lehetne rá szavazni, talán örökre eltűnne a hely szépsége.

[origo]

[origo] címlapon»

Forrás: AFP Milliókat is fizethetünk síbiztosítás nélkül Ma már szinte nélkülözhetetlen egy néhány napos síhétvégéhez is a jó utasbiztosítás. S bár a magyar turisták még viszonylag kis számban biztosítják magukat, évről-évre ...
    Forrás: AFP Tanfolyam segít a lavina túlélésében Az Alpok síterepein az elmúlt napokban hatalmas mennyiségű hó hullott. Ilyenkor megnő a veszélye a lavinák kialakulásának is. Még a kezelt és jelölt pályákon is ...
    Forrás: AFP A felszerelés előkészítése sítúra előtt Előző cikkünkben olyan gyakorlatokat és testmozgás-fajtákat ismertettünk olvasóinkkal, amelyekkel különösebb erőkifejtés nélkül is rövid idő alatt felkészülhettünk a ...
    Forrás: Alsó-Ausztria Turizmus Egynapos síutak Ausztriába Egynapos buszos sítúrákat szervez a Rokon Baráti Kör az idei szezonban is különböző osztrák síterepekre. A következő turnus az előttünk álló hétvégén, február 16-án ...
    Forrás: AFP Aspen: a világ legelegánsabb síterepe Ami Európának Madonna di Campiglio, az Amerikának Aspen. Talán ez a világ legismertebb és legelegánsabb síterepe, hollywoodi sztárok tömege tölti itt téli szabadságát és ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila Hazai szánkópálya-körkép Úgy tűnik, végérvényesen elkezdődött a tél és bár még csak itt-ott esik a hó, lassan megint elő lehet venni a szánkót és kivinni a gyereket a közeli kisdombra. S bár a ...
    Forrás: Flickr Stájerország kedvenc síterepe A lachtali sícentrumot jól ismerhetik a magyar síelők, több hazai utazási iroda is kínál ide síutakat. A pályarendszer nem nagy, viszont rendkívül hóbiztos és ...
    Forrás: AFP Luxus kapszula-apartmanok Franciaországban A Japánból indult kapszulahotelek mintájára újfajta síapartmanokkal kísérleteznek a franciaországi Tignes síparadicsomban. A Snowpod egy futurisztikus apartmantelep 2300 ...
    Forrás: AFP A fekete pályák királynője Megoszlanak a vélemények arról, hogy melyik Európa legjobb, vagy leginkább hajmeresztőbb fekete pályája. Mindenkinek más és más a véleménye és nem is biztos, hogy ez a ...
    Kedvezményes sítúrák február elején Eheti akciófigyelőnkben 20 százalékos olaszországi kedvezményt, akciós franciaországi apartmanokat Risoulban és szlovéniai hosszú hétvégét ajánlunk olvasóinknak.
  • Forrás: [origo]
    [origo] biztosítás
    Jövedelemkiesés biztosítás munkanélküliség, táppénz és baleset esetére!
  • Forrás: [origo]
    Matrac akció
    Akciós Gyógy- és Luxusmatracok óriási kedvezménnyel.
  • Forrás: [origo]
    [origo] állás
    Válogasson több ezer álláshirdetésünk között!
  • Forrás: [origo]
    Fotókidolgozás
    AKCIÓ! 01.23 és 02.28. között az A4-es borítós fotókönyv 2.000 Ft kedvezménnyel kapható!
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Irányítsd saját repülőtered! Menedzseld a gépek indítását, érkezését.
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    2011 online galaktikus játéka!
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    ZooMumba
    Alapítsd meg és irányítsd a saját vad állatkertedet!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!
  • Forrás: [origo]
    [origo] randi
    Találd meg az igazi szerelmet nálunk!
  • Forrás: [origo]
    Ajándékozzon minőségi italt!
    Magyar és külföldi italok akár 50% kedvezménnyel!
  • Forrás: [origo]
    [origo] autóapró
    Eladná vagy újat venne? Itt mindent megtalál!
AEG HK 654400 XB beépíthető kerámia indukciós főzőlapegyben lévő, nagy méretű indukciós főzőzónák, slide-érintőkapcsoló, 'stop&go' funkció, Direct Touch vezérlés
129.900 Ft
Heavy Tools Karácsonyi ajándék ötletekKarácsonyi ajándékok árkategóriák és nemek szerinti bontásban
1.990 Ft-tól

Hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

A középosztály emeltyűje Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Nem akar a pokolra jutni a legjobb bunyós Manny Pacquiao úgy döntött: felhagy a kakasviadalokkal.
ImpresszumMédiaajánlatAdatkezelési SzabályzatAz [origo] kiadója az Origo Zrt. © Minden jog fenntartva.a