[origo] címlap24 órakomment.huvidea[freemail]iWiW

A Balaton nem lesz a világ 7 csodája között

Vass László|2009. 07. 23., 12:22|Utolsó módosítás:2009. 07. 23., 15:48|

A világ 7 természeti csodájáról szóló szavazás az elődöntőbe érkezett. Bár magyar érdekeltségű hely nem került be, így is gyönyörű tájakra voksolhatunk. A 2011-ig tartó szavazás 28 elődöntését mutatjuk be.

Miután megválasztottuk a világ 7 új épített csodáját, most a természeti csodákról is szavazhatunk. A több száz induló közül 28 jutott tovább, sajnos sem a Duna, sem a Balaton nem került be az elődöntőbe. Európából is mindössze néhánynak sikerült.

A végső szavazásból még két kör van hátra, az elődöntő után bennmaradt 21-re egészen 2011-ig lehet szavazni a New7wonders oldalon. Az alábbiakban, néhány sorban bemutatjuk a megmaradt versenyzőket.

 

Amazónia, Dél Amerika

Forrás: AFP

Amazónia legnagyobb részét az Amazonas esőerdő teszi ki, melynek 5 millió négyzetkilométeres, területén 9 ország osztozkodik. A határokat nem tisztelő rengeteg, a világ összes esőerdeinek a felét teszi ki. Bár állatvilága rendkívül gazdag, az őserdő irtása miatt veszélyben van. Amazónia nem létezhetne az Amazonas nélkül, ami a legnagyobb vízhozamú folyó a világon. Érdekesség, hogy egyetlen híd sem keresztezi útját a forrástól egészen az Atlanti-óceánig.

Angel vízesés, Dél-Amerika

Forrás: AFP

A bolíviai, venezuelai és brazil határon lévő Angell falls a legmagasabb vízesés a földkerekségen. A Niagara vízesésnek is kisebbségi komplexusa lehet, a nála húszszor magasabb Angel vízesés mellett. A zuhatag teljes magassága 1002 méter.

« Előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | Következő »

[origo] címlapon»

Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: Andres Putting (EBU) A nyugatiaknak illegeti magát Azerbajdzsán Szombaton este tartották a 2012-es Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban, ahol Magyarországot a Compact Disco képviselte.  Fontos nap ez ...
    Forrás: MTI/Mohai Balázs Siófokon indul a balatoni nyár Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, ...
    Forrás: AFP Együtt kampányolnak utazási irodák "Utazás profikkal" - ez a ma induló szemléletformáló kampány mottója, ami 22 hazai utazási iroda és egy chartercég, a Travel Service összefogásával jött létre. A ...
    Forrás: [origo] utazás Rovinj nem csak szép, de pörgős is Horvátország a magyar fiatalok között is népszerű nyári úti célnak számít, hiszen kocsival is könnyen megközelíthető. A horvát tengerpart egyik legszebb városa, Rovinj ...
    Forrás: AFP A szocreál mossa össze Moszkvát Pesttel A jelenleg is zajló Bruce Willis-film, a Die Hard - Drágább, mint az életed budapesti forgatása kapcsán utánajártunk, hogy miért alkalmas a magyar főváros Moszkva ...
    Forrás: AFP/Joseph Eid A hideg sem ronthatja el a húsvétot Bár úgy néz ki, hogy a húsvéti hosszú hétvégén finoman szólva sem lesz tavaszias az idő, azért érdemes lesz kimozdulni otthonról. Az ország valamennyi részén készülnek ...
    Forrás: MTI/H. Szabó Sándor Összefognak a vendégekért a Balatonnál Több, Balatonfüred környékén található neves szálloda, étterem és pincészet úgy döntött, hogy a térség világszínvonalú idegenforgalmi kínálatát ezentúl összefogják ...
    Forrás: AFP Tavaszi fesztiválok őrülete Tavasszal nemcsak itthon, hanem egész Európában is egymást érik a különböző fesztiválok.  Ha őrült bulikra, táncra és egész napos partizásra vágyunk, akkor áprilisban ...
    Forrás: AFP/Calle Montes Milánóban nem lehet unatkozni A fapados légitársaságoknak köszönhetően van jó néhány olyan európai város, ahová akár egy hosszú hétvégére is megéri elutazni. Ilyen Milánó is. Elsősorban Olaszország ...
    Forrás: MTI/Féner Tamás Ne maradjon otthon a hosszú hétvégén! A március 15-i hosszú hétvégén országszerte rengeteg izgalmas programmal várják az érdeklődőket, ráadásul az előrejelzések szerint napsütéses tavaszi időre számíthatunk. ...
Főzőlap AEG HK 654400 XB- egyben lévő, nagy méretű indukciós főzőzónák, slide-érintőkapcsoló, 'stop&go' funkció, Direct Touch vezérlés
129 900 Ft

Utazás

Siófokon indul a balatoni nyár

Május 25-én a Balatoni Szezonnyitóval kezdetét veszi a 2012-es balatoni nyár. A siófoki négynapos rendezvény a régió egyik legjelentősebb programsorozata lesz, amely összefonódik Pünkösddel és ízelítőt kínál a turistáknak a siófoki nyár eseményeiből.

Hirdetés

Hirdetés

Olvasnivaló

Túl sokat kér Navracsics Keményebb ítéleteket várna a bíróságoktól az igazságügyi miniszter. A Cozma ügy miatt elégedetlen.
Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Messi tanította Guardiolát A leköszönö edző szerint Messinek köszönheti, hogy folyamatosan versenyképes tudott lenni a Barcelonával.