Győzött az ember az ágyi poloska felett

Vágólapra másolva!
Nincs több vakarózás, nincs több csípés. A nagy szállodák is megőrizhetik a hírnevüket és végre a turisták is nyugodtan alhatnak attól függetlenül, hogy motelben vagy ötcsillagos hotelben szállnak meg. Az új poloskairtó módszer teljesen vegyszermentes, viszont nem biztos, hogy mindenhol azonnal alkalmazzák. Mit tehetnek mindeközben a turisták a vérszívók ellen? Tippek, ötletek nemcsak Amerikába utazóknak.
Vágólapra másolva!

Velünk esznek, velünk alszanak, velünk szórakoznak

Az egészségügyi kockázatot is jelentő ágyi poloskák problémája az Egyesült Államokban és Kanadában szinte nemzeti üggyé vált. New Yorkban nemcsak a lakóházakat, hanem a turisták által gyakran látogatott szállodákat, mozikat, éttermeket és színházakat is ellepték a vérszívók, Torontóban pedig az éves filmfesztivál menetét zavarták meg kis híján. New Yorkban a divatüzletek közül az Abercrombie&Fitch és a Victoria's Secret boltjait is ki kellett rámolni. Ugyancsak át kellett szervezni a mindennapokat a New York-i központi könyvtárban, az AMC mozikban, a Time Warner Centerben és az Empire State Buildingben is.

Repülőgépek, vonatok, bőröndök: a poloskák is világutazók

Az állatka testének középső, tor részén egy nem záródó, folyamatosan működő bűzmirigy található, ezért az almamag formájú 4-6 mm-es ágyi poloskák (Cimex lectularius) kellemetlen szagot árasztanak magukból. Nagyobb mennyiségben az ember is érzi ezt az "édeskés" szagot, a helyi rovarirtó társaságok viszont kutyákkal dolgoznak. Az elmúlt évek tapasztalati mégis azt mutatják, hogy hiába minden négylábú és vegyszer, a poloskákra a hagyományos rovarölő szerek, flakonos spray-k és permetek nem hatnak. Ezért (is) terjednek rohamosan.

New Yorkban idén júliusig csaknem ötezer esetben regisztráltak ilyen jellegű rovarcsípést az orvosok, ami közel duplája az előző évek adataihoz képest. Ez az egyébként tipikusan észak -amerikai probléma a megnövekedett utazási kedvnek köszönhetően mára világszerte elterjedt- írja az ABC News.

Az ágyi poloskák ma már a világ bármely részén, bármelyik légitársaság fedélzetén, bármelyik üdülőparadicsom bármelyik szállodájában előfordulhatnak. Tévedés azonban azt hinni, hogy a vérszívók jelenléte összefüggne az adott szálloda, vagy hostel tisztaságával, illetve minősítésével. Újabban a kifejezetten jó állapotú, magas kategóriájú szállodákban is megjelentek a bogarak, hiszen az utazók hozzák-viszik magukkal a csomagjaikban.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Egy évig is képes koplalni

A szállodák egy alapos rovarirtás után igyekeznek szellőző nejlon és gumiborítással védeni a matracokat és turistákat, de folyamatosan cserélődő vendégek miatt alig csökkent a csípések száma. A poloskák befészkelték magukat az ágy-és képkeretekbe, a tapéta alá és a szegőlécek közé.

A tömeges elszaporodás oka lehet az is, hogy egy állat akár hosszú hónapokig, sőt évekig is képes táplálék, vagyis emberi vér nélkül életben maradni- írja CNN. Ha tehát egy 500 szobás szálloda egyik lakosztályába a bőröndön keresztül bekerült egy rovar, az képes akár 12 hónapot is várni a következő vendégáldozatáig.

Torontóban, ahol a könyvtárakban, taxikban, hotelekben és kórházakban is irtást kellett végezni a közelmúltban rendezték meg a vérszívókkal kapcsolatos tartományi konferenciát (Bedbug Summit 2010), ahol házmesterek, orvosok és entomológusok igyekeztek hatékony megoldást találni. Úgy tűnik sikeresen.

A hőkezeléses módszer 100 százalékos

A kanadai Saskatchewan tartományban fejlesztették ki az úgynevezett thermal treat módszerét, vagyis hőkezeléses eljárást, amelynek már több változata is létezik. Eredetileg egy platóra erősített hőkamrába kellett bepakolni minden kezelendő és tisztítandó bútort, ágyneműt és ruhát, de újabban már a lakásokat (szobánként) is ki tudják "gőzölni" hőfal és egyéb nagyteljesítményű befúvók segítségével. A nagy igényre való tekintettel (főleg turisták számára) megszületett a hőkoffer, vagyis a kisebb formátumú hordozható, kézi változat, (PackTite Debugger, ára: 355 dollár) amelybe a bőröndöt kell belehelyezni.

A hőkezelést 40-50 Celsius fokon végzik mindenféle adalék-és tisztítóanyag, illetve fertőtlenítőszer nélkül. A vegyszeres kezeléssel szemben az eredmény 100 százalékos. Az eljárás előkészülettel együtt körülbelül 2 órát vesz igénybe, amellyel a kifejlett egyedek ugyanúgy elpusztulnak, mint a vérszívók tojásai.

Tippek utazóknak: megelőző lépések utazás alatt és után

Miután átvettük a szobát, érdemes öt percet szánni a matracokra és átvizsgálni azokat, különös tekintettel a varrások mentén illetve a matrac pereménél. Jó megoldás, ha a bőröndöket nem a másik ágyra, nem is a földre, hanem a bőröndtartóra helyezzük. Ha gyanús jeleket látunk, (fekete pacák és vérfoltok a matracon) kérjünk azonnal másik szobát. Ha erre nincs lehetőség, tapasztalt utazók azt javasolják, hogy ragasszuk körbe az ágyunkat és az ágykeretet "mindkét oldalán tapadó" celluxszal, és hagyjuk égve az éjjeli lámpát. Az ágyi poloskák ugyanis csak sötétben mozognak, a fényt kifejezetten nem kedvelik.

Javasolt a kézi (morzsaporszívó) használata, általában minden szállodai kicsekkolás előtt, és hazaérkezés után. Ezeket az eszközöket egyébként a takarítószemélyzettől is beszerezhetjük. Főleg a bőröndöket érdemes kitisztítani, de az óvatosabbak otthon, még a tisztán maradt ruhákat is átmossák 60 fokon. Tapasztalt utazók szerint érdemes a gyöngyvászon bőröndök helyett keményfedelest használni, így elkerülhető hogy poloskát vigyünk haza magunkkal.

Nincsenek bizonyítékok arra, hogy az ágyi poloskák HIV, vagy más súlyos vírusokat fertőzéseket képesek lennének terjeszteni, de az orvosok szerint a rovar "laboratóriumi körülmények között számos fertőző betegség (pl. lépfene, visszatérő láz, kiütéses tífusz, sárgaláz, pestis, lepra stb.) terjesztésére, illetve különféle kórokozók átvitelére képes - derül ki az Országos Epidemiológiai Központ hírleveléből.

Azok a turisták, akik hosszabb New York-i vakációra készülnek, általában apartmant bérelnek. Hamarosan nemcsak a választott lakás felszereltsége felől, hanem az utolsó rovarirtás idejéről is érdeklődhetnek. A városvezetés ugyanis szorgalmazná, hogy a bérbeadók öt évre visszamenőleg tudassák a rövid és hosszú távú bérlőkkel a lakás "poloska történetét". Azoknak a lakástulajdonosoknak pedig, akiknek bizonyíthatóan költségeik voltak az irtás miatt, 750 dolláros adóvisszatérítést írna jóvá a város.