Gözgombóc - a hütték kedvence

sípálya, Germknödel, gőzgombóc
Vágólapra másolva!
Aki síelt már Ausztriában, egészen biztosan legalább egyszer találkozott a sípályák menti hütték legfontosabb eledelével, a forró és laktató gőzgombóccal. Elmondjuk, hogyan reprodukáljuk a saját konyhánkban.
Vágólapra másolva!

Az éves rendes sítúra egyik alapelemének számít, hogy az első nap egy-két bemelegítő csúszás után bevesszük magunkat az első hüttébe, hogy szakrálisan elfogyasszuk a síelés elmaradhatatlan tartozékát, a forró vaníliaszósszal és porcukros mákkal leöntött, belül forró szilvalekvárral töltött Germknödelt, azaz a gőzgombócot.

A Germknödekt sokféleképpen készítik, mi most a legismertebb verziót osztjuk meg olvasóinkkal, amit itt találtunk.

Hozzávalók a szószhoz:

8 dl tej

8dkg porcukor

2 tojássárgája

4 dkg liszt

1 evőkanál vaj

1 rúd vanília

Hozzávalók a gombóchoz:

1/8 liter tej

2-3 dkg élesztő

1 tojás

2 dkg cukor

50 dkg liszt

15 dkg szilvalekvár

Vaj

Mák

Porcukor

Fél citrom héja

Elsőként két evőkanál lisztből, élesztőből 1/8 liter tejből, valamint cukorból kovászt készítünk. Ezt összekeverjük a liszttel és a tojással és addig dagasztjuk, amíg elválik a tészta a keverőtál falától. Ezután egy órán keresztül hagyjuk pihenni. A megkelt tésztát egy centiméter vastagságúra nyújtjuk és minél több egyenlő részre vágjuk fel. A darabok közepére tesszük a szilvalekvárt és ismét pihentetjük. A tésztákból gombócokat formázunk és gőz felett 12 percig gőzöljük. Az így elkészült gombócokat leöntjük a fenti alapanyagokból összeállított vaníliaszósszal, valamint porcukorral összekevert őrölt mákkal. Akár egy gombóctól is bőségesen jóllakhatunk. Hozzá körtepálinka és csapolt sör dukál.