Pecázáshoz irány a Tisza-tó

tisza-tó, horgászat, horgász, hal, csónak, Egy férfi horgászik a Tisza-tavon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszavalk határában
Vágólapra másolva!
Bár lassan ennek a nyárnak is vége, jönnek a hűvösebb napok, de ezekkel együtt az őszi horgász szezon is. Hazánk egyik legjobb, de mindenképpen változatos horgászvize a Tisza-tó és a tó környéki folyószakaszok. Akár partról, akár csónakból támadjuk a vizet, garantált élményben lesz részünk, és jó eséllyel a fogás sem marad el.
Vágólapra másolva!

Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

A Tisza-tó a folyó duzzasztása révén jött létre, s teljes területe eléri a 127 négyzetkilométert. A folyó 46 kilométeren szeli át a szigetekkel, félszigetekkel, holtágakkal tarkított vadregényes tájat, ahol a városi ember számára már-már hihetetlenül gazdag élővilág tárul a szemünk elé.

Az apró csatornák torkolatai is halban gazdagok
A tó és környékének vízmagassága is változó, így az állóvizekre jellemző halfajok szinte mindegyike, ponty, csuka, süllő, harcsa, kárász és keszegfélék, vagy a kevésbé kedvelt balinok is szép számmal előfordulnak itt. Az élő Tiszát és a tározókat összekötő úgynevezett öblítő-csatornákon a halak ide-oda vándorolhatnak, s az apró csatornák torkolatai a halak kedvenc tanyái, ezek különösen kedveltek a rablóhalra horgászók körében.

Kiindulópontnak érdemes a nagyobb települések közül választani. Tiszafüreden vagy Abádszalókon nemcsak szállás akad bőven, de a szükséges és esetleg hiányzó felszereléseket is beszerezhetjük bármelyik horgászboltban, ahol természetesen napijegyet is válthatunk. Idén a felnőtt napijegy 2600, a kétnapos engedély 4200, a háromnapos pedig 6000 forintba kerül.


Forrás: MTI/Bugány János


Csónakot is bérelhetünk, úgy élvezetesebb a pecázás
A tó és a környékén lévő, egykori kubikgödrökből kialakított folyóágak a partról is kitűnően horgászhatók, de igazán akkor lesz élvezetes a pecázás, ha mindezt csónakból tesszük. Így egyrészt könnyen váltogathatjuk a helyszínt - ha egy szakasz kevésbé fogós, rögtön tovább állhatunk - , másrészt hatalmas élmény a folyón és a tavon hajózni és rátalálni az eldugott öblökre, senki által nem használt partmenti tisztásokra. A tavon és az élő Tiszán is sok az akadós pálya, bedőlt fák és aljnövényzet sejteti a rablóhalak jelenlétét.

Csónakot szintén mindkét településen néhány ezer forintért lehet bérelni, és mivel a legtöbbjüket 3-4 lóerős motorral látták el, vízi jártassági engedély sem kell a használatukhoz. Indulás előtt kérdezzük meg a bérbeadót, hogy melyik a környék legbiztosabb helye, már ami a halak nagyobb számú előfordulását jelenti, és érdemes rögtön azt célba venni. Az egyik ilyen tuti tipp a tiszaderzsi csónakkikötő közelében például a 415-ös folyamkilométer környékén lévő nádas, bokros partszakasz. A helyi szakik szerint ez a harcsák tanyája.

Forrás: MTI/Cseke csilla


Ha sikertelen is a fogás, még mindig ott a sült keszeg
Legutóbbi ott jártunkkor szép számmal láttunk a környéken lefelé csorgó, kuttyogtató sporttársakat, de mi magunk nem találkoztunk a folyó királyával. Bár horgászatra kevésbé alkalmas szeles időben indultunk el, volt több kapásunk, és a helyszíneket is váltogattuk becsülettel, az igazi nagy akasztás ezúttal mégis elmaradt. Pedig volt körülöttünk hal bőven.

A késő délutáni, alkonyati napsütésben egy nádas, limányos részen horgonyozva valóságos parádé zajlott a hajó körül, balinok, vad csukák raboltak mindenfelé, épp csak a műhalainkra nem volt kíváncsi egy sem közülük. Pedig még a tuti befutó csalinak gondolt, rém gusztustalan nadályt is bevetettük, de ez sem bírta rá őket, hogy harapjanak.

Azért néhány apróhalat sikerült elejteni, ami ha másra nem is, de a vadászösztön kiélésére tökéletes volt. A paprikás lisztben megsütött keszeg, puha kenyérrel, kovászos uborkával és egy jó hideg sörrel, pedig csak jutalom volt a nap végén.

Kapcsolódó anyagok:
Nyaralt már a Tisza-tónál?
Tényleg olcsó vízitúrák a Tisza-tavon


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!