Lovaspóló hétvégére sok jó borral

Lovaspóló, mérkőzés, borkóstoló, Káli Polo Club, Szentbékkálla
Vágólapra másolva!
A lovaspóló csak kívűlről nézve könnyed sport, valójában a játékosoknak és a lovaknak is nagyon megerőltető. Egy ideális játékosnak egy autóversenyző reflexeire, egy biliárdjátékos érzékenységére, és egy zsoké technikai tudására van szüksége. Cserében egy ideális póló ló engedelmes, gyors, nem ijedős és érti a játékot. Hétvégén a Balaton közelében akár szurkolhatunk is nekik. 
Vágólapra másolva!

Forrás: Káli Polo Club

A lovaspóló ázsiai eredetű játék, a nomád harcosok nemcsak szórakozásra, hanem kiképzésére is használták. Az, hogy a modern korban népszerű sporttá vált, az Indiában állomásozó lovastiszteknek köszönhető. A sportot gróf Andrássy Géza honosította meg Magyarországon az 1880-as években, és 1895-ben megalakult Európa második klubja, a Budapesti Lovaspóló Egylet.

A második világháború után a sport eltűnt az országból, és csak a kilencvenes években kezdődött a reneszánsza. 1993-ban néhány lelkes lovas létrehozta a Budapesti Lovaspóló Clubot, két évvel később pedig az egyik alapító tag, Dvoracsek György megnyitotta a Káli Polo Klubot Szentbékkállán. A későbbiekben megalakult az etyeki La Estancia Polo Club, majd a 2000-ben újjáalakult Magyar Polo Club Tabajdon.

A lovaknak is megerőltető
A lovaspóló nemcsak a fizikai küzdelemről szól, komoly szellemi kihívást is jelent, meséli Dvoracsek György, a Káli Polo Club elnöke. "Egy jó játékosnak a számtalan nyeregben töltött óra mellett gyors és pontos helyzetfelismerő és döntési képességre, egy autóversenyző reflexeire van szüksége, ezenkívül egy biliárdjátékos érzékenységével kell kezelnie a labdát és egy zsoké kezével irányítania a sportlovat." Kb. 10 év kemény munka kell ahhoz, valaki erre a szinte jusson, tette hozzá.

A lovaspólóban a kifejezetten erre a célra tenyésztett lovakat használják. Az argentin criollo és az angol telivér keveréke, a polo-pony ma már önálló fajta, termete nem túl nagy, felépítése atlétikus, nyaka és háta rövid. A lovaspóló csapat sikere nagyban a lovakon múlik, egy ideális póló-ló engedelmes, gyors, nem ijedős, és érti a játékot. Képesnek kell lennie arra, hogy közel 60 km/h sebességű vágta közben ütközzön, vállával kiszorítsa a játékból a vele párhuzamosan futó lovat, hirtelen megálljon, gyorsan irányt váltson, mindezt fegyelmezetten, tökéletes kontroll alatt, egy mérkőzés alatt számtalanszor.
Ezek a tulajdonságok több éves kiképzéssel, állandó edzéssel és iskolázással érhetők el. A játék egyébként a lovak számára is rendkívül megerőltető, ezért egészségük védelme érdekében a ló egy meccsen legfeljebb két, nem egymást követő játékrészt ('chukker'-t) játszhat.

Forrás: Káli Polo Club
Küzdelem a Káli Polo Club pályáján

Szurkolás borokkal
A szenbékkállai klubban évente két versenyt rendeznek, ezeket ingyenesen szurkolhatják végig az érdeklődők. A klubban megtanítanak lovagolni, lovaspólózni, és persze gyakorlására is van lehetőség, igény szerint egy profi argentin játékos is közreműködik az oktatásban.

A következő eseményre, amely a Bor & Póló nevet viseli, augusztus 10-12-én kerül sor. Pénteken 17 órától nyilvános edző-mérkőzés lesz, de az igazi összecsapás 11-én, szombaton és vasárnap 17 órakor kezdődik. Már hagyomány, hogy a versenyeket borkóstolóval és kézműves sajtvásárral is összekötik. Az idei versenyre a badacsonyi Istvándy és a badacsonytomaji Borbély pincészet, a dörgicsei Pántlika pincészet és a villányi Wunderlich pincészet szállítja a borokat, a kézműves sajtok Gyenesdiásról érkeznek. Szombaton kézműves programmal foglalják le a gyerekeket, a felnőttek szórakoztatására pedig este házibulit rendeznek.

Forrás: Káli Polo Club
A borok mellé kézműves sajtot is lehet kóstolni

A sportot egyelőre kb. 30-an űzik aktívan Magyarországon, a játék magas szintű elsajátításához is sok idő szükséges. Érdemes azonban belekóstolni a lovaspóló világába, és végigszurkolni egy mérkőzést, főleg, hogy Szentbékkálla és környéke túrázásra, nyugodt pihenésre is ideális úti cél.

A legenda szerint egy Joseph Sherer nevű tiszt volt az, aki az indiai Manipurban lovaspólót játszó helyiek láttán kijelentette: "Meg kell tanulnunk ezt a játékot". Lefektette a szabályokat és megalapította a világ első pólóklubját Kalkuttában, 1863-ban. Hat év múlva jött létre az első angliai klub, néhány évtizeddel később az elit sport az egész világon elterjedt. Első aranykora az 1920-as és 1930-as években volt, ekkor az olimpián is összemérhették tudásukat a világ legjobbjai.

A magyar lovaspóló komoly nemzetközi sikereket ért el: az 1936-os berlini olimpián például 16 : 6-ra vertük az akkor az egyik legjobbnak számító német csapatot, a Honvéd Póló Club csapata pedig 1938-ban Európa-bajnokságot nyert.