Liliputi székek és óriási sztúpák

2012.09.27. 7:00

Mianmar (régebbi nevén Burma) még a legelszántabb utazók céljai között is ritkán szerepel. Nem véletlenül: a dél-kelet ázsiai ország 50 év katonai kormányzás után csak most kezd nyitni a világ felé. Pénzkiadó automaták már vannak, de olcsó szállást nehéz szerezni.

A világkörüli biciklis utunk 18. országának tervezett Mianmarba nehezen jutottunk be. Olyannyira, hogy végül nem is a 18. lett, hanem a 19-ik, ugyanis a nyugati Rakhaing tartományban újonnan kirobbant muszlim-buddhista ellentétek miatt nem tudtunk szárazföldön belépni Banglades felől. Így Budapest óta először felszálltunk egy repülőre Banglades fővárosában, Dhakában, és átrepültünk Thaiföldre, Bangkokba. Azért oda, mert Bangladesből Mianmarba nincs közvetlen járat. Egy hetet Bangkokban töltöttünk, ami nemcsak arra volt elég, hogy kipihenjünk magunkat, de arra is, hogy a kerékpároknak találjunk egy helyet. Biciklikkel ugyanis nem akartunk ki-be repülni Mianmarba, mert drága és kockázatos lett volna, na meg aztán, ha nem kerékpározhatjuk keresztül az országot, akkor mi értelme? Maradt tehát a hátizsákos turizmus és 28 nap, hogy felfedezzünk egy izgalmasnak ígérkező országot.

Forrás: Harkányi Árpád
Sugárút Yangonban, amely korábban Mianmar fővárosa volt

Mire leszálltunk Yangonban (más néven Rangunban), már több barátunk volt. "Taxi, taxi to downtown, cheap, only 10 dollar..." - álltak körbe minket a sofőrök. Hamar sikerült a 10 dollárból kettőt csinálnunk, és már robogtunk is befelé egy kisbusszal, összesen hatan hátizsákos turisták. A sofőrünk nagyon jó arc volt, mutatott magáról mások által angolul írt referenciákat, sokan nagyon meg voltak vele elégedve, volt, aki hetekre bérelte ki őt autóstul, és úgy járták körbe az országot. Nekünk erre nincs pénzünk, a legolcsóbb buszjáratokkal fogunk utazni, néha esetleg egy éjszakai vonatot beiktatunk majd, de az már luxusnak fog számítani. Viszont a fuvaron kívül mást is kaptunk tőle: a legfontosabb szavakat helyi nyelven. Mire kiszálltunk a buszból, már el tudtunk számolni tízezerig, tudtunk köszönni és megkérdezni, hogy valami mennyibe kerül.

Forrás: Harkányi Árpád
A Sule Paya a belvárosban az egyik jellegzetes építmény

Emberünk a belváros közepén, a Sule Payánál tett ki. Ez egy hatalmas sztúpa, a buddhista építészet jelelgzetes alkotása, amely egy forgalmas körforgalom közepén áll, állítólag színaranyból. Bármerre mászkáltunk a belvárosban, szinte mindig a látképbe került, ezért aztán többször, többféleképpen lencsevégre kaptuk: a Yangon folyó felől, egy felüljáróról, és a húszemeletes Sakura Tower tetejéről is. Ebben a toronyházban egyébként nincs 13. emelet, mert itt is babonásak, mint a világ annyi más részén. Helyette van 12a! Yangonnak egyébként nem ez a sztúpa a legnagyobb jellegzetessége, hanem egy másik, ennél még sokkal monumentálisabb, a Swegadon Paya.

Forrás: Harkányi Árpád
A mianmariak is babonásaik: a 13. emeletet kihagyták

De elég a sztúpákból, nézzük az életet a városban! Mert az van, és nem is akármilyen. Bár bejártuk az indiai szubkontinenst, és egy kicsit Bangkokba is belekóstoltunk, de még ezek után is nagyon új volt az, ami Yangonban fogadott minket. Az utcák szaga Indiára emlékeztetett, ám itt találtunk járdákat, amin közlekedni is lehetett, és valahogy a forgalom is elviselhetőbb volt. Persze lehet, hogy csak a Bangladesben eltöltött két hónap edzett meg minket.

Forrás: Harkányi Árpád
A piacon minden talpalatnyi helyet kihasználnak

Mint mindig, most is az utcai élet fogott meg minket a legjobban. Minden földi jót megkapni az utcán, rengeteg az árus, és sok az utcai étterem is. Utóbbiak nagyon viccesek, mert szinte mindegyiknél apró műanyag székeket és asztalokat használnak, akkorákat, amilyet otthon mi a gyerekeinknek vennénk. Ide tálalják a különböző currys tésztákat, vagy rizseket, de ilyenen lehet körbeülni azt a forró, bugyogó fűszeres lét is, amibe mindenféle állatbelsőségeket lógathatunk pálcikákon - fondü a'la Mianmar. Ez utóbbit még nem mertük kipróbálni, viszont a teázókat annál inkább. Egy csésze az itt Dél-Ázsiában oly jellemző fűszeres teából 200 kyat (ejtsd: csat) , ami 54 forintnak felel meg, de a zöld tea mindenütt ingyen jár az ételhez. Az utcán a főtt kukorica estefelé már csak 100 kyat (27 forint), egy tál rizs tojásos curryvel pedig 600 kyat (162 forint). Szóval az utcán az étel olcsó, éhen halni biztos nem fogunk, főleg, hogy már telepítik a pénzkiadó automatákat. Minden gyorsan változik, az ország most nyit 50 év katonai rezsim után. A 2010-es útikönyv még nem ír ATM-ekről, de mi már Yangonon kívül is láttunk ilyeneket.

Forrás: Harkányi Árpád
A választékra nem lehet panasz, ráadásul az árak is rendben vannak

A szállás viszont még (vagy már?) drága nekünk külföldieknek, ráadásul hivatalosan, legálisan nem lakhatunk helyieknél, és a kempingezés is tiltott. Szóval a szállásmegosztó Couchsurfing itt nem működhet, és arra se számíthatunk, hogy a helyiek meghívnak magukhoz. Ilyen nem fordult elő velünk "rideg" Európa óta. Amíg Zita a hátizsákjainkra vigyázott, én a frissen szerzett ausztrál barátunkkal, az 58 éves Victorral jártam körbe a szállókat, hogy találjunk valamit, ami belefér a büdzsénkbe, és mi is beleférünk a pénzükért kapott szobába. Talán a város legolcsóbb szállójában vertünk tábort végül: a Golden Smile Innben megkaptunk egy háromágyas szobát 12 dollárért (a szállás árát dollárban kérik). Az kettőnkre 8 dollár, tehát még marad egy kevés a kitűzött napi 10 eurós büdzsénkből ételre is. Azon meg már csak nevetünk (Victort is beleértve), hogy egy nászúton háromágyas szobában lakunk. Volt már ennél sokkal rosszabb is! Victor történetei pedig inspirálóak, arról nem is beszélve, hogy kölcsönösen tudjuk egymást segíteni tanácsokkal, mert ő is és mi is sok olyan helyen jártunk, ahová a másik épp most készül utazni.

Forrás: Harkányi Árpád
Feleségem, Zita az ausztrál Victorral a liliputi székekken, vacsora közben

Na de maradjunk csak az apró csodáknál, mert azok adják az út sava-borsát, amelyek miatt még most sem unjuk az utazást, 15 hónappal az indulás után. Nézzük a helyi pedálhajtásúakat! A nagyobb utakról itt a fővárosban sajnos kitiltották már őket, de a mellékutcákban még megtalálni a riksák helyi változatát, az oldalkocsis biciklit. Nem hittük volna, hogy látunk még újat a sok indiai, nepáli, és bengáli platós/elektromos rásegítéses/magas üléses/tetős riksák után, de tévedtünk. Itt a teljesen hagyományos kerékpár jobb oldalára szerelnek fel egy kétüléses, egy kerekes kiegészítést. További érdekesség, hogy a hátsó ülés hátrafelé néz. Végül is praktikus, így mindenki kinyújthatja a lábát... Ezeket a két-háromkerekű, pedállal hajtható csodákat minden országban megcsodáljuk, mert számunkra nem a nyomort jelképezik, hanem egy fenntartható, a legyártása után károsanyag-kibocsátás nélküli közlekedési eszközt.

Forrás: Harkányi Árpád
Egyedülálló megoldás: az oldalkocsiban két utasnak van hely

Mikor este az élményektől zsongó fejjel eldőltünk az ágyon, odakintről érdekes zajok szűrődtek be: mintha egy focimeccsen lennénk a lelátón, egy tömeg hördült fel örömében. Mikor később lementünk még egy másodikat is vacsorázni az utcai mini asztalokhoz, a szemünkkel is láthattuk, mi történik. Az utcán a teázóban angol focit vetítettek, és úgy látszik, itt ez nagyon népszerű, mert körülbelül 30 fős tömeg ült a képernyő előtt - természetesen liliputi székeken. A jó hangulat ránk is átragadt, de közben azért még elgondolkoztunk azon, vajon miért idekint nézik ennyien a tévét az utcán. Bizonyára a szegénység az oka, az, hogy nincs otthon tévéjük. De valójában veszítenek ezzel? Szerintünk inkább gazdagabbak, mert közös az öröm minden este.

Forrás: Harkányi Árpád
Kis székek, nagy hangulat: Hajrá Manchester!