Bombával viccelődött az utas, lecsukták

zsúfolt repülőtér kínában, pekingi nemzetközi repülőtér, kína
Vágólapra másolva!
Öt napra őrizetbe vették azt a férfit, aki a pekingi repülőtér biztonsági kapujánál azt mondta, hogy bombát rejtett a fenekébe.
Vágólapra másolva!

Az utas késésben volt, hogy elérje a repülőjét, és ideges volt a biztonsági kapu előtt lassan haladó sor miatt – írja a South China Morning Post. Folyamatosan panaszkodott a lassú ellenőrzés miatt, és amikor az őt vizsgáló tiszt arra kérte, hogy vegye le a cipőjét, ez mondta neki: „Az alsónadrágomat is le kell vennem? Bomba van a fenekemben."

Egy tiszt megkérte, hogy ismételje meg, amit mondott, majd amikor ezt megtette, komolyan vették a fenyegetését, és aktiválták a biztonsági vészjelzőt, majd lezárták az ellenőrzőpontot. Az utast letartóztatták, és a repülőtér egy másik részére vitték, ahol alaposan átkutatták, majd a rendőrségre vitték.

A biztonsági kapu lezárása sok utast érintett hátrányosan, és az egész repülőtér működésében fennakadást okozott. A vészhelyzetet csak néhány óra múlva fújták le, amikor nem találtak bizonyítékot a fenyegetettségre.

A férfi azt mondta a kihallgató tiszteknek, hogy dühös volt, mert azt gondolta, hogy a biztonsági ellenőrzések csak időpocsékolást jelentenek, és soha nem gondolta, hogy megjegyzésének ilyen következményei lesznek. A hatóságok nem hozták nyilvánosságra sem a nevét, sem azt, hogy hova utazott.

Tavaly több bombariadó is volt a kínai repülőtereken, ezért a legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy azokat a telefonbetyárokat, akik 500 ezer jüannál nagyobb kárt okoznak tettükkel, akár öt év börtönre is ítélhetik.