Nem terrorista, csak kukkoló volt

American Airlines, illusztráció
Vágólapra másolva!
A New Yorkba tartó gép kényszerleszállást hajtott végre egy gyanús tárgy miatt, amelyet a vécében találtak.
Vágólapra másolva!

Az American Airlines San Franciscóból New Yorkba tartó gépe kényszerleszállást hajtott végre vasárnap Kansas Cityben, mivel a fedélzeten egy olyan elektromos eszközt találtak, amely a feltételezések szerint akár bomba is lehetett. Leszállás után a 215 utast és a kilencfős személyzetet szállító gépet a repülőtér egy távolabbi pontjára irányították, és mindenkit evakuáltak.

Az átvizsgálás után először azt mondta az NBC Newsnak egy tisztviselő, hogy a gyanús tárgy egy flash drive, azaz egy kisméretű, hordozható memória volt. Később kormánytisztviselők azt mondták, hogy a repülő vécéjének egy részére szigetelőszalaggal felragasztott eszköz valójában egy flash drive-nak álcázott kamera volt.

A biztonsági erők most azt kutatják, ki helyezhette el az eszközt a vécében. Az incidens során sérülés nem történt.