Ébredj, mert süllyed a hajó!

Végre megkezdték a mentést az olaszok

Hajóstoppolni a világ legjobb választása annak, aki hozzám hasonlóan szereti a tengert, és nem tud vagy akar vagyonokat elkölteni egy egzotikus útra. Egy ilyen kaland azonban nemcsak móka és kacagás, akadnak veszélyek is szép számmal. Én rögtön az elején éltem át egy süllyedést.

Épp egy éve, hogy hajóstoppal átkeltem az Atlanti-óceánon, és megérkeztem a karib-tengeri Martinique-re. Most, hogy épp Panamában keresem azt a hajót, amely a Csendes-óceánt átszelve majd új földrészre repít, megint alaposan végig kell gondolnom, milyen kapitánnyal vágjak neki az útnak. Egy ilyen hosszú utazásnál ugyanis még fontosabb a jó választás, hiszen

mindenki másképp reagál a hosszú bezártságra és a problémás helyzetekre.

Ahol a tanker megy hátul, az már a Csendes-óceán, előtte a Panama-csatorna Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Az Atlanti-óceán átszelésénél szerencsém volt: már ismertem a Calypsót és a kapitányát, és átéltünk már pár dolgot közösen, mielőtt belevágtunk az átkelésbe. Többek között egyszer a hajó is elsüllyedt alattunk, nem sokkal a találkozásunk után.

Minden összejött

Az olaszországi Pantelleria szigetén csatlakoztam a Calypsóhoz és akkor kétfős legénységéhez: a kapitányhoz, Victorhoz és újdonsült barátnőjéhez, Judyhoz, akinek ez volt élete első hajós útja – legnagyobb pechjére. Első úti célunk Szardínia szigete volt, és a szokásos bevásárlás, felkészülés után meg is kezdtük a nagyjából háromnaposnak ígérkező utat.

Bár az első éjszaka még békésen és problémamentesen telt, másnap elindult a pechszéria.

Az első este: itt még minden rendben volt Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Minden azzal kezdődött, hogy a hajó propellerére valahogyan rátekeredett egy kötél, amit mindenképpen le kellett szednünk. Victor a maga 72 évével, Judy meg a tengeribetegségével nem volt éppen potenciális búvár, szóval én nyertem meg a feladatot. A tenger elég tisztességesen hullámzott, ilyenkor pedig könnyen előfordulhat, hogy

a hullámok úgy lökik, dobják a hajót, hogy az egészen konkrétan az ember fejére esik.

Nem nagyon volt időm azon gondolkodni, hogy mi baj történhet, mert cselekedni kellett, de tény, hogy eléggé kiszolgáltatott helyzetben voltunk.

Nem nagyon szeretek nyílt vízen lemerülni, fogalmam sem volt, vannak-e cápák, meg hogy milyen halak úszkálnak a vízben. A víz alatt az érzékszerveink sem épp úgy működnek, mint normális esetben. Végül szerencsére sikerült a művelet: bemásztam a hajó alá, és ki is jutottam, a kötelet meg levágtam. Amikor visszamásztam a fedélzetre, azt hiszem, Victorék rájöttek, hogy jó legénység leszek.

A kabin, ahol békésen aludtam egészen a következő reggelig… Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Ezzel persze még nem volt vége a szerencsétlenségek sorának. Kicsit később eltörött az orrvitorla rúdja - ez egy olyan rúd, amelynek az egyik vége a vitorlához, a másik vége pedig a főárbóchoz van erősítve. Nálunk az utóbbi rögzítés mondott csütörtököt, méghozzá egy hatalmas széllökésnél – a rozsdamentes acél a szemem láttára engedett el. Úgy állt tehát a helyzet, hogy az orrvitorlánkból lógott ki egy szép méretes vitorlarúd, és mivel a vitorlát nem tudtuk bevonni, ezért ez a rúd ide-oda hányódva tört-zúzott a fedélzeten. Jó időbe beletelt, mire valahogyan lefogtuk, és lekötöztük Victorral – szerencsétlen Judy közben a kormány mögött hányt.

Bár eddig sem unatkoztunk, a java még csak ez után jött. Vannak olyan mondatok, amelyekre nem szívesen kel fel az ember: az

Ébredj, süllyed a hajó!”

tuti biztosan egy ilyen mondat. Márpedig Victor másnap azzal kopogott be hozzám, hogy jobb lesz, ha elkezdem összepakolni a cuccaimat, mert süllyed a hajó. Egy ilyen kijelentéstől minden normális ember agya azonnal szuperéber állapotra kapcsol a mélyalvási fázisból, szóval ébredtem, pakoltam, majd nekiálltunk kimerni a vizet a hajóból – vödörrel.

A süllyedés körülbelüli helyszíne Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Persze hívtuk az olasz parti őrséget is, leadtuk a segélykérést (a jól ismert mayday, mayday, mayday vészjelzéssel) és vártunk meg vödröztünk. Volt pumpánk, de persze az is elromlott, hiába csekkolta Victor az indulás előtt.

Parti őrség olasz módra

Sokan kérdezték, hogy féltem-e. Furcsa, de úgy éreztem, nincs valódi okom félni. Tudtam, hogy az olaszok úton vannak, tudtam, hogy oda fognak érni, hogy van mentőcsónak, meg össze van pakolva a cuccom. Inkább a problémamegoldás került előtérbe, meg némi frusztráció. Ugyanis valamely okból 8 órába telt a parti őrségnek, hogy odaérjenek hozzánk. Addig pedig nem is emlékszem, hányszor kérték újra és újra, hogy betűzzük le a nevünket, mondjuk meg az állampolgárságunkat (tizedszer) meg a helyzetünket (századszor). Mintha csak a tejfölkészítésről érdeklődnének: megaludt már a tej? Elvált már a savó?

Ennyire azért nem értünk rá, a hajóba folyamatosan dőlt be a víz.

Ami mindenképp pozitívum volt, hogy mi hárman nagyon jól működtünk együtt, hatékonyak voltunk, Victor pedig nagyon türelmes.

A motor, majdnem teljesen víz alatt Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Szardínia partjaitól körülbelül 90 tengeri mérföldre voltunk, nyolc órával később pedig már majdnem teljesen víz alatt lévő motorral, amikor a parti őrség végre megérkezett pumpákkal, szivattyúval. Kiérkezett a vontatóhajó is, szóval minket cuccostul-mindenestül átpateroltak a parti őrség hajójára, mivel vontatás közben nem maradhattunk a hajón.

Végre megkezdték a mentést az olaszok Forrás: Wynne-Hughes Veronika

A Calypsót hozzákötötték a vontatóhajóhoz, de az már olyan nehéz volt a felgyülemlett víz miatt, hogy csak 2 csomóval tudták vontatni. Ez ugye 2 tengeri mérföld, azaz 3,7 kilométer óránként...

Vontatják a Calypsót Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Mi pár óra alatt kiértünk a partra – a napsütés miatt leégve, a viharok miatt ázottan, csapzottan, büdösen, erre Szardínián ott várt minket a helyi tévé, reflektorokkal, újságírókkal. Kiderült, hogy időközben a parton is sokan találgatták, miért tartott ez a mentés nyolc óráig.

Jó időbe telt, mire partra vontatták a Calypsót. Ez alatt az idő alatt a vontató cég gyakorlatilag kénye-kedve szerint lerabolta a hajót. Ezután egy olyan helyen dokkolták be a hajót, ami nem is erre való,

odacsapták egy betonfalhoz, de úgy, hogy behorpadt az oldala.

Ezt nekem kellett rozsdátlanítóval meg festékkel kezelgetnem a későbbi, Atlanti-óceánon való átkelés előtt. Szerencsére a Calypso egy masszív acélhajó volt, ha üvegszálas vagy műanyag lett volna, akkor simán be is tört volna.

A vontatók elég komoly károkat okoztak Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Új vizekre hajózva

Jó pár napot eltöltöttünk itt, ahol se víz, se vécé nem volt, nem tudtunk lezuhanyozni, sem átkéredzkedni a kikötőbe, hiszen maradnunk kellett a lopások bejelentése miatt.

Kezdtem elég ramatyul érezni magam.

Kikötői vízben az ember nem fürdik, és már azon gondolkoztam, vajon bekönyöröghetem-e magamat egy szállodába lezuhanyozni. Végül az jutott eszembe, hogy a tűzoltóknál mindig akad némi víz meg slag, szóval az ő segítségüket kértem. Hál' istennek jófejek voltak, és megengedték, hogy használjam a zuhanyzót.

A tűzoltóknak hála végre lezuhanyozhattam Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Úgy egy hete vesztegeltünk Cagliariban, mire kiemelték a hajót, és mi megkezdhettük a helyreállítási munkálatokat. Ahogy ezzel megvoltunk, a Gibraltári-szorost, majd a Kanári-szigeteket céloztuk be, és onnan indultunk át az Atlanti-óceánon, Martinique-re.

Victor a parti őrség hajóján, a háttérben a Calypsóval Forrás: Wynne-Hughes Veronika

Így, a csendes-óceáni átkelés küszöbén állva sokszor eszembe jut, milyen sokat számít a kölcsönös bizalom egy ilyen helyzetben.

Ráadásul egy óceán közepén lényegesen nehezebb lenne a parti őrséget hívni.

Jó volt, hogy Victorral már ismertük egymást, tudtam, hogy normális, jól vitorlázik, ismeri a hajóját. Remélem, most is találok egy hozzá hasonló kapitányt, akivel egy új világot fedezhetünk fel.