Hegyesden, az alig két és fél utcából álló falu központjában kristálytiszta vizű tó fogad. Egy kőbánya helyén jött létre, amelyben egészen a kilencvenes évekig bányászták a hófehér murvát. A felhagyott mélyedésben aztán az Alpok türkizkék vizeihez hasonló kincs született. Tulajdonképpen tájseb, pedig némi gondoskodással a falu dísze is lehetne. De még így is sokat ad hozzá a táj hangulatához.
A táj képét innen a Hegyesd 281 méter magas, kúp alakú csúcsa uralja. Nehéz eltéveszteni a felvezető utat, mégis sikerül:
a falu főteréről toronyiránt induló sárga sávjelzés ugyanis zsákutca,
vagy ha van is folytatása, két kéktúrával a hátam mögött sem voltam elég rutinos a megtalálásához. A falu északi sarkából a hegy tövéhez induló, névtelen utca viszont már egyértelműen jó irányba vezet, az erdő szélére érve pedig hamar feltűnik a sárga romjelzés és a lépcsőkkel kiépített ösvény.
Ahogy emelkedünk, a csapás egyre meredekebb lesz, majd amikor eléri a kürtő szikláit, egyszerűen vége szakad. A Hegyesd azon kevés tanúhegyek közé tartozik, amelyek képződésekor a felfelé áramló, izzó kőzetanyag nem terült szét a felszínen, sőt talán el sem érte azt. Ezért a hegy „sziklaváza” tulajdonképpen egy óriási, függőleges kőoszlop, amely körül gyorsan pusztul a kevésbé ellenálló kőzetanyag.
A hegy teteje nem is áll másból, mint egy minden oldalról igen meredeken határolt sziklatömbből, amelyre kis túlzással csak négykézláb lehet felkapaszkodni: ez bizony nem akadálymentes műemlék.
A hegycsúcs alig nagyobb egy nappalinál,
melynek faragott és természetes sziklái különleges kontrasztot alkotnak a körülötte elterülő erdőkkel. A vár emléktáblája is csak tenyérnyi, a panoráma viszont abszolút HD minőségű, 360 fokos és háromdimenziós.
Hegyesd vára a tatárjárást követően épült. A kis építmény tövében a 16. században újra és újra feltűntek a portyázó török hadak, 1561 tavaszán egy ilyen rajtaütés alkalmával sikerült is elfoglalniuk. A vár új ura – Pajazit vajda – jól tudta, hogy
Hegyesd török kézre kerülése kicsi, de kellemetlen rést üthet a magyar végvárrendszeren,
ezért sürgősen erősítést kért és kapott a veszprémi bégtől. Jól felszerelt seregével 1561 nyarától sorra végigrabolta a környék településeit, a lakosságot munkára fogta a vár megerősítéséhez, húsz jobbágyot pedig a fülénél fogva szögeztetett fel az épülő alsó palánkvárra, hogy információkat csikarjon ki belőlük a környező végvárak gyenge pontjairól.
Túlzott magabiztosságának végül a szomszédos Csobánc urával, Gyulaffy Lászlóval vívott párbaja vetett véget, amelynek során már az első összecsapásban halálos sebet kapott. Még ugyanebben az évben, amikor a várban állomásozó török sereg Zalaszentgrót ostromához vonult, a magyarok egy meglepetéstámadással visszaszerezték a várat – illetve azt, ami a többnapos ágyúzás után megmaradt belőle.
Az erődítmény új és egyúttal utolsó gazdája, Salm Eckhardt győri várkapitány úgy gondolta, nem éri meg helyreállítani a romokat. A megmaradt falakat felrobbantották, az értékes faragott köveket pedig a környékbeliek úgy széthordták, hogy szinte az összes fal eltűnt a hegytetőről. Ma már szinte semmi nem látszik az egykori várból.
A hegycsúcs alatti, tenyérnyi sík felületen mindössze egy pad, egy információs tábla és néhány falmaradvány utal az elmúlt évszázadokra. A mintegy 145 lakosú Hegyesd önkormányzatának kevés lehetősége van nagyobb felújítási munkákra, de
az alapvető karbantartásra és a növényzet kordában tartására láthatóan ügyelnek.
Már majdnem lejutottam a faluba, amikor a párából kiemelkedő tájat elöntötte a napfény, és ez villámgyorsan visszacsábított a hegytetőre. Az árnyékok most mélységet adtak a panorámának, a köd lassan felszállt, és a szomszédos Csobánctól Tapolcáig elém tárult az egész vidék.
Így juthatunk el Hegyesdre
Autóval a Tapolca és Veszprém között vezető 77-es útról érhetjük el Hegyesdet, amelynek határában az azonos nevű, 281 méter magas vulkáni kúp emelkedik. Bár a hegy kicsi, mégis arra kell készülnünk, hogy a csúcsot szinte csak négykézláb mászva érhetjük el.