Ide menjünk, hogy az egész család jól szórakozzon

2017.03.18. 18:58

Itt a tavasz, a gyerekek a fejünkön ugrálnak, vagy ami még rosszabb, a tévé előtt punnyadnak. Csinálni kéne valamit. De hová menjünk, ha azt akarjuk, hogy az egész család jól szórakozzon? Amellett, hogy viszonylag könnyen teljesíthető, legfeljebb tíz kilométeres túrákat célszerű keresni, az is szempont, hogy ne legyen tumultus, és a gyerekeket lekösse a többórás vagy akár egész napos program. Összegyűjtöttünk három útvonalat, amelyet érdemes megjárni még tavasszal.

Cuha-szurdok

Mivel rendszerint nem engedjük meg a gyerekeknek, hogy pocsolyákban, vizes árkokban csapassanak, nagy élmény, ha szülői utasításra ugrálhatnak a patakban egy túra alatt. Ehhez a Rám-szakadék a legextrémebb helyszín, ám egyrészt a kisebb gyerekek (vagy a szüleik) beparázhatnak a szikláktól és a láncos ereszkedéstől, másrészt rendszerint iszonyú a tömeg. Az ország másik felében azonban van egy patakvölgy, ahol a kisebbek is bátran akciózhatnak.

A Cuha-völgy jóval kisebb kihívást jelent, alig van szintemelkedés, ráadásul az út is elég jól kiépített. Az öt kilométeres távot még a legkisebbekkel is kényelmesen meg lehet tenni. A szakaszon vonat is közlekedik – Vinye és Porva-Csesznek között –, így ha a család nem akar sokat gyalogolni, célszerű odafele vonattal menni, visszafelé pedig gyalogolni. Fordítva is lehet, csak akkor a vonat indulásához vagyunk kötve, amit komolyan kell venni, mert mindössze napi négy vonatpár közlekedik.

A Cuha-völgyben kicsik és nagyok is bátran akciózhatnakForrás: Wikipédia

A rövid túra attól vadregényes, hogy a völgyben kanyargó Cuha-patak folyamatosan keresztezi az ösvényt, és ezeken a helyeken bokáig kell gázolni a vízben. Ez azt jelenti, hogy vízálló bakancsban kell elindulni – vagy meg kell várni a nyarat, amikor túraszandálban csattoghatunk bele a vízbe.

Ha valakinek kevés lenne az öt kilométer, körtúrát is tehet. Ha végigmegyünk a Cuha-völgyön észak felé, Vinyénél a Hódos-ér mentén kanyarodhatunk vissza Porvába. De Vinyénél az újabb patakmeder helyett akár a Zörög-hegy, Lovászkúti vadászház irányába is kanyarodhatunk a sárga-zöld jelzésen visszafelé jövet. A körtúrák több mint tíz kilométer hosszúak – 12-14 kilométeresek –, de mivel nincs túl nagy szintemelkedés, teljesíthetők.

A Cuha-völgyet nem érdemes tavaszi szünetben felkeresni, ekkor ugyanis irdatlan nagy a tömeg: a vonatra rendszerint nem is férnek fel a gyerekek, ráadásul az erdő is dugig van. Válasszunk átlagos hétvégét, mert normál ügymenetben alig járnak erre turisták.

Badacsony

Hiba lenne azt gondolni, hogy a Balaton csak nyáron érdekes. A Badacsony tökéletes kirándulóhely, hiszen a hegyen több turistaút is keresztülvezet, így akár laza séta, de kisebb hegymászás is belefér. Érkezzünk akár hajóval, akár vonattal, a hegy húsz perc sétával elérhető. Ha autóval megyünk, érdemes a faluban hagyni a járművet, feljebb ugyanis korlátozott a parkolóhelyek száma. Amúgy is túrázni jöttünk, ne futamodjunk meg az első dombtól.

Az első és egyúttal legkegyetlenebb emelkedő az egész túra során: az aszfaltos úton fel kell gyalogolni a Kisfaludy-házig,  addig pedig sok árnyékra nem számíthatunk. A kaptatóért ugyanakkor jutalom is jár, odafentről csodálatos kilátás nyílik a Balatonra.

A túrák – ha az első emelkedőt letudtuk –, bőven tíz kilométer alattiak, de helyenként meglehetősen szintesek. Ha a faluig számoljuk a távot, 11 kilométeres gyaloglás jön ki. Ha a Kisfaludy-háztól indulunk, a Rózsakőnél még szusszanhatunk egyet, majd nekivághatunk. A piros jelzés körbevezet a hegyen, ám a legszebb kilátóhelyekért át kell kalandozni a kéktúra útvonalára, amely kettészeli a Badacsonyt.

A Badacsony az egyik legszebb tájunkForrás: MTI/H. Szabó Sándor

Célszerű a bazaltorgonák irányába kezdeni a túrát, és a Bujdosók lépcsőjénél a kékre kanyarodva megmászni a hegyet. A kék kereszt egyenesen felmegy a csúcsra, inkább ne ezt válasszuk, ez nem érinti a kilátóhelyeket. Miután a kék jelzés ismét keresztezi a pirosat, eldönthetjük, hogy a Kuruc-körút tanösvényen jövünk vissza, vagy a Bányász kereszt irányában. A gyereket valószínűleg nem veri majd hanyatt a kilátás, de a hatalmas sziklákat, a szürke, lépcsőszerű bazaltképződményeket szívesen megmásszák majd.

A Rózsakőhöz visszaérve már csak lefelé vezet az út, akár egy gyógyító fröccsözésre, zsíros kenyerezésre is betérhetünk. Nem csak a Kisfaludy-házban mérnek helyi bort, egy kanyarral lejjebb, Imrénél is kiülhetünk a lugasba egy igazán jó olaszrizlingre. Az éttermek kora tavasszal még csak elvétve vannak nyitva, így érdemes belekalkulálni, hogy Badacsonytomajban tudunk legközelebb meleg ételt fogyasztani.

Mátraszentimre

A Mátra igazi csoda, akármelyik évszakban is vetődjünk oda. De nemcsak a Mátra-bérc teljesítménytúrát lehet itt lenyomni, találhatunk olyan útvonalat is, amely gyerekkel is járható. Bár a Gabi-halála hegycsúcs neve nem arra utal, hogy ezt a mászást nem lehet élve kibírni, ne a Kékesre vigyük a gyereket, ha a Mátrában túrázunk. Maga a Kékestető a piros-fehér-zöld követ leszámítva nem akkora élmény, hogy kárpótolna a mászásért, ráadásul rövid körtúrát nem is könnyű tervezni.

A Mátrában – főleg ha többnapos kiruccanást tervezünk – ideális bázis Mátraszentimre, itt ugyanis számos turistaút halad át, így kisebb-nagyobb körtúrák is könnyedén tervezhetők. Ideális túra lehet Mátraszentimréről indulva a Bagolyirtás–Fallóskút–Szentkút–Mátraszentimre kör, amely mindössze nyolc kilométer, de rendkívül változatos szakaszokon vezet keresztül. Mászni is kell, a szintemelkedés 160 méter, de az emelkedők nem annyira szigorúak.

A Mátra igazi csodaForrás: Wikipedia

De bejárhatjuk a három falut is, Szentimrét, Mátraszentlászlót és Mátraszentistvánt. Ezen a körön mindenképp érdemes útba ejteni a Három falu templomát. A hegyetetőre épített templom azért került ide, mert a három falu nem tudott megegyezni, hol épüljön meg, az egri érsekség pedig azzal zárta rövidre a vitát az 1930-as években, hogy a három településtől egyenlő távolságra rakatta le az épület alapkövét.

Ha odafelé menet látogatjuk meg a templomot, a kék kereszt jelzés vezet oda, majd Mátraszentlászló után a Vörös-kőn át kerülhetjük ki az aszfaltozott utat. Mátraszentistvánra érve visszamehetünk Szentimrére a zöld jelzésen, vagy ha van még egy kis energiánk, kis kitérővel mehetünk a zöld négyzeten a rendkívül hívogató nevű Rothadt-bérc mentén.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK