Ezek a legmegbízhatatlanabb légi útvonalak Európában

2018.12.12. 16:14

Volt olyan útvonal, ahol a járatok 75 százaléka nem ért időben célba. Az első ötvenben három budapesti is szerepel.

Aki ebben az évben a görögországi nyaralószigetről, Míkonoszból London Gatwick repülőterére utazott, az jó eséllyel nem ért időben célba. Az ezen az útvonalon közlekedő gépek 75,21 százaléka ugyanis legalább 15 percet késett vagy törölték – derült ki az AirHelp felméréséből. A repülési kártérítésekkel foglalkozó cég kormányzati szervektől, repülőtéri adatbankokból, járatfigyelő szolgáltatoktól és más forrásokból szerzett információkból állította össze európai listáját.

Várakozás London Gatwick repülőterénForrás: Flickr/Lars Plougmann

A legmegbízhatatlanabb útvonalat két lisszaboni követi, az első ötvenben pedig három olyan szerepel, amelynek Budapest a kiinduló vagy a célpontja. A felmérés szerint összességében azok számíthatnak a leginkább késésre, akik az Egyesült Királyságból indulnak, vagy oda érkeznek. A kutatás azt is kiderítette, hogy a legkevésbé a keddi napokon lehet számítani fennakadásokra, a leginkább pedig vasárnaponként.

A legmegbízhatatlanabb útvonalak
(2018. január 1-től október 9-ig, zárójelben a késési arány)

1. Míkonosz - London Gatwick (75,21%)
2. Lisszabon - Róma Ciampino (74,26%)
3. Lisszabon - Brüsszel Charleroi (73,99)
4. London Gatwick - Bukarest Henri Coanda (71,60%)
5. Frankfurt International - Pristina International (70,04%)
6. Velence Marco Polo - London Luton (68,27%)
7. Eindhoven - Dublin (67,65%)
8. Eindhoven - Róma Ciampino (67,28%)
9. Krakkó II. János Pál - Dublin (66,76%)
10. Róma Fiumicino - Köln/Bonn (66,50%)
11. Fontanarosa - Stuttgart (65,73%)
12. Fontanarosa - Zürich (65,28%)
13. Párizs Orly - Stockholm Arlanda (64,96%)
14. Bologna Guglielmo Marconi - Berlin Schönefeld (64,93%)
15. Varsó Frederic Chopin - Zvartnots International (64,66%)
16. Zvartnots International - Varsó Frederic Chopin (64,11%)
17. Milánó Bergamo - Hamburg (63,31%)
18. Bécs International - Lisszabon (63,08%)
19. Tbiliszi International - Varsó Frederic Chopin (62,90%)
20. Bázel - Manchester International (62,25%)
.
37. Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - London Gatwick (58,02%)
.
41. Manchester International - Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (57,28%)
.
43. Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér - Köln (57,08%)

A teljes 50-es listát itt nézheti meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK