Új légitársaság jön a Ryanair helyére Magyarországra

Buzz
Vágólapra másolva!
A Ryanair lengyelországi leányvállalata, a Buzz veszi át az ír fapados cég budapesti bázisát – vette észre az Aerotelegraph.com hírét az Aiportal.hu repülési szakportál.
Vágólapra másolva!

Az Aerotelegraph egy céges prezentációra hivatkozva közölte a hírt, amelyet a Ryanair-pilóták Facebook-oldalára is feltöltöttek.

Eszerint a Ryanair november 30-án bezárja budapesti bázisát, télen pedig lengyel leánycége, a Buzz nyit itt bázist, amelyet eredetileg charterjáratok üzemeltetésére hozott létre.

A Buzz alacsonyabb költséggel működik,

így kívánja felvenni a csoport a versenyt Közép-és Kelet-Európában a riválisokkal (ami nyilván a Wizz Airt jelenti).

Forrás: Ryanair

A Ryanair bázisbezárása azt jelenti, hogy ezután nem fognak itt parkolni Ryanair-gépek, más bázisokról ugyanakkor még érkezhetnek járatok. A prezentáció szerint a csoport célja az, hogy

a Buzz vegye át a budapesti útvonalakat a Ryanairtől az itt létrehozott bázisán keresztül.

Frissítés: a Ryanair megkeresésünkre az alábbi közleményt küldte.

„December 1-jétől a Ryanair bázisának üzemeltetését Budapesten a Buzz végzi, amely egy független légitársaság a Ryanair-csoporton belül. Ez a működési változás nem fogja érinteni az útvonalak és a járatok számát, amelyeket a Ryanair kínál Budapestre vagy Budapestről."

További kérdéseinkre, miszerint ez azt jelenti-e, hogy a bezárás ellenére Buzz helyett továbbra is Ryanair-gépek repülnek-e a budapesti bázisról, illetve, hogy az utasoknak továbbra is a Ryanair honlapján kell-e foglalniuk jegyeket, nem érkezett válasz.

Ez alapján úgy tűnik, hogy az utasok nem érzékelnek majd változást,

a lépéssel – ahogy arra a prezentáció is utal – inkább az itteni bázis üzemeltetésének költségszintjét próbálják meg lenyomni. Az itteni alkalmazottaknak új szerződést kínálhatnak, ha pedig azt nem fogadják el, más bázisra kerülhetnek.