Izgalmasabb, mint a Gettómilliomos

2013.03.01. 13:54

Filmkockák peregtek a szemünk előtt, miközben Csandan viszontagságos gyerekkoráról mesélt, majd a valóságban is szembesülhettünk a nyomornegyedek hétköznapjaival. Nem hittük volna, hogy a szemétdombokon mosolygó arcokkal találkozunk. Végül egy kis romantika a hajnali Tádzs Mahalnál.

A szikhekkel és a buddhistákkal való ismerkedés után a hindu vallás egyik alapművének és legszentebb könyvének keletkezési helyén utaztunk keresztül, amikor Delhi, a főváros felé kerekeztünk. Kuruksétra a nagy testvérháború, a kaurakvák és a pandavarák között zajló küzdelem helyszíne. Itt nyilatkoztatta ki a kocsihajtónak szegődött Krisna teljes isteni valójában a háború értelmében kételkedő Ardzsunának a Bhagavad-gítaként ismert költeményben a háború és áldozat szükségességét, az univerzum törvényeinek lényegét és egyéb fontos tanokat. A Bhagavad-gíta a százezer versszak hosszúságú Mahábhárata eposz legismertebb része. A kinyilatkoztatás szimbólumának pedig egyértelműen az a harci lovas fogat nevezhető, amely azt a pillanatot örökíti meg, amikor Krisna mint kocsihajtó beszél Ardzsunának a harcot megelőző percekben.

Forrás: Zárug Anna Zita és Harkányi Árpád
A híres harci fogat ábrázolása Kuruksétrában

Mesébe illő történet

Delhibe való megérkezésünkkor még nem igazán tudtuk, hol fogunk megszállni. Mindenképp CouchSurfinget szerettünk volna használni, de hiába küldtünk szét vagy egy tucat kérelmet az itt élő tagoknak. Utolsó esélyként írtunk a "last minute" csoportba, hátha valaki felkarol minket - és így is lett, kaptunk egy rövid, lényegre törő üzenetet: "Ha még nincs hol laknotok, hívjatok fel." Fura volt a fickó, de szállásra volt szükségünk, így hát elmentünk a telefonon megadott címre. És milyen jól tettük! Csandan, ez a hihetetlenül kedves indiai férfi izgalmasabb élettörténettel dicsekedhet, mint a híressé vált Gettómilliomos című film kitalált főhőse.

Közös főzéseink alkalmával sokat mesélt magáról. Gyerekként egy szegény falu nagyon szegény családjába született, de az alapiskolát kijárhatta. Ahhoz, hogy felsőbb iskolába járhasson, a közeli városba kellett költöznie a nagybátyjához, aki nem repesett az örömtől, mivel Csandan sokkal jobban tanult, mint az ő két gyermeke. A féltékeny és irigy nagybácsinak köszönhetően Csandan mostoha körülmények között élt, de legalább tanulhatott - ez volt minden vágya. Amikor 18 évesen befejezte az iskolát, egyetemről nem is álmodhatott. Lényegében egy értéktelen jövő állt előtte. Felszökött egy Kalkuttába menő vonatra (jegyre nem volt pénze), hogy szerencsét próbáljon a nagyvárosban.

Forrás: Zárug Anna Zita és Harkányi Árpád
Csandannal Delhi "legindiaibb" éttermében

Egy nyomornegyedben kötött ki, ahol egy kedves család befogadta. Munka mellett rendszeresen eljárt egy használtkönyv-kereskedőhöz, aki megkedvelte őt, és ingyen kölcsönadta neki a könyveket. Csandan minden áldott nap ugyanazon a helyen, a folyóparton olvasta a kölcsönkönyveket. Így talált rá egy írni-olvasni nem tudó tehetős ember, aki arrafelé járta a napi sétáját. Felfigyelt a szorgalmas fiúra, és megkérte őt, hogy korrepetálja a gyerekeit, akik az évzáró előtt két hónappal bukásra álltak több tárgyból is.

Csandan egyedi, ám hatásos nevelési és tanítási technikájának köszönhetően a lusta gyerekekből szorgos tanulók lettek, és kitűnő jegyekkel zárták az évet, egyikük sereghajtóból még osztályelsővé is vált. A tehetős férfi ettől kezdve állandó tanárnak fogadta fel Csandant - fizetségül a férfi a lakhatás és az étel mellett finanszírozta az egyetemi tanulmányait is. Gyakorlatilag családtaggá vált, a komisz gyerekek pedig idővel szintén egyetemre kerültek, mára komoly, tanult emberekké váltak, akik testvérüknek tekintik Csandant. Hősünkből pedig jogász lett, jelenleg a bírói vizsgáira készül.

Azt hiszem, senki nem találná ki, mit vett magának a legelső fizetéséből. Az Indiában legismertebb, legdrágább márkájú alsónadrágból vásárolt magának egyet, merthogy azelőtt soha semmilyen alsóneműre nem tellett neki (mint ahogy cipője sem volt).

A szeméttenger halászai

Csandan hívta fel rá a figyelmünket, hogy van egy másik magyar utazó is a városban. Amikor felhívtuk az illetőt, kiderült, hogy Csonka Gáborról, alias Vándorboyról van szó (aki szintén szerzője az [origo] Indulási Oldalának - a szerk.). Kicsi a világ, lám összefutottunk egy másik magyar világutazóval. Gábor nagyszerű ötlete volt, hogy látogassunk el Delhi legszegényebb nyomornegyedébe. Bengáli emberek élnek ott, akik Csandanhoz hasonlóan a jobb jövő reményében vándoroltak Delhibe, ahol aztán hulladékgyűjtésből és szelektálásból élnek. Tevékenységükhöz egy ismert mobiltelefon-társaság adta a nevét - így adva önbecsülést és marketinghátszelet a munkájukhoz, amelyre nagyon büszkék.

Ahol a nyomornegyedben még mosolyogni is tudnak

Korábban nem volt mit enniük, nem volt hol lakniuk, itt munkájuk van, és boldogan élnek. Erre valóban nem számítottam, amikor azt mondták nekem, ma meglátogatunk egy nyomornegyedet. Nagy csodaként éltem meg, hogy azok az emberek, akikre a nyomor bélyege rá van sütve, igazából nem nyomorultak. Ottjártunkkor mosolygó, boldognak tűnő embereket láttunk, akik egyáltalán nem sugároztak magukból nyomorúságot, például senkinek eszébe sem jutott kéregetni tőlünk. Holott szinte egyáltalán nincsenek anyagi javaik, nem áll szép jövő előttük, viszont tudnak boldogan és örömben élni, egymást segítve. Hát nem ez lenne az igazi élet? Mellesleg, ha ők nem lennének, és nem végeznék el ezt a munkát a szemétszedő riksáikkal minden áldott nap, Delhi még nagyobb szeméttengerben úszna.

A földön túli szerelem jelképe

Csandan megpróbált szabadnapot kivenni a munkahelyén, hogy ellátogathasson velünk a Tádzs Mahalhoz, de sajnos nem kapott, így kettesben mentünk. Itt tettünk szert az első hamisítatlan, semmivel sem összehasonlítható indiai vonatélményünkre. India nagyon sajátos világ, nem a legkönnyebb terep sem a hátizsákos, sem a kerékpáros utazó számára, és ezt nem könnyű érzékeltetni, mert semmihez sem fogható az a tömeg, az a fajta gondolkodásmód és életstílus, ami az itteni életet jellemzi. Több mint egymilliárd ember él ezen a szinte földrésznyi területen, amelyet nem véletlenül neveznek időnként indiai szubkontinensnek.

Agra, mint város - hasonlóan Amritszárhoz és az Arany-templomhoz - nem különösebben érdekes. Az ékkő egyértelműen "a paloták koronája", a mogul építészet csodája, a Tádzs Mahal. Ezt a mauzóleumot Sáh Dzsahán mogul sah építette szeretett felesége, Mumtáz Mahal számára, aki 14. gyermekük születése közben hunyt el. A síron túl is tartó szerelmet jelképezi Sáh Dzsahán nagy igyekezete, hogy egy örökké fennálló épületet alkosson - a mai kor tudósait is megdöbbenti az épület rendkívüli stabilitása.

Forrás: Zárug Anna Zita és Harkányi Árpád
Ezt a fotót mi sem tudtuk kihagyni!

Elkerülni a tumultust

Egy jó tanács minden kedves utazónak: érdemes a reggeli 6.30-as nyitásra odamenni, mert így nem csak a felkelő nap épületre vetülő csodás színjátékában gyönyörködhetünk, hanem a tömeget is elkerülhetjük. A zsúfoltság ugyanis körülbelül 9 órától kezdve elképesztő méreteket ölt. A turisták őrült hordája pont azt nem teszi lehetővé, ami miatt az ember meglátogatja ezt a monumentális síremléket, a földön túli szerelem szimbólumát. Viszont a hajnali órákban még csöndes békességben nézelődhetünk, és olyan fotókat is készíthetünk, amelyek nem a tömegjelenetekről szólnak.