Mosoda, országút, játszótér és piac egyben

Mekong delta, Vietnám, Vietnam, festett szemek a rossz szellemek ellen
Vágólapra másolva!
Délkelet-ázsiai utunk során a legdélebbi határátkelőn, Ha Tienen jutottunk át Kambodzsából Vietnamba, majd néhány óra buszozás után elértünk első úti célunkat, Can Thót. Ez Vietnam ötödik legnagyobb városa, mely a híres Mekong deltavidékén fekszik, és csodás vízi utak hálózzák be. Alig vártuk, hogy felfedezzük.
Vágólapra másolva!

Úgy terveztük, hogy érkezésünk másnapján keresünk egy utazási irodát, amely hajóutakat szervez, mert mindenképpen látni akartuk az úszó piacokat és a környék többi látványosságát. Amikor azonban bejelentkeztünk a szállásunkra, egy úr a recepción rögtön elkezdett hajóutakat kínálgatni nekünk másnapra. Gondoltuk, kézenfekvő, hogy a szállodánkon keresztül intézzük ezt is, így befizettünk az egyik útra, és búcsút vettünk az úriembertől. Mint kiderült, a világon semmi köze nem volt a szállodához, az utcáról sétált be, hogy eladjon nekünk valamit, amiről ezek után már azt sem tudtuk, létezik-e egyáltalán.

Másnap már napfelkelte előtt talpon voltunk, és kíváncsian nézelődtünk a szálloda halljában, felbukkan-e a tegnapi emberünk. Nem bukkant, úgyhogy most már biztosak voltunk benne, hogy átvertek. Ekkor azonban egy helyi asszony lépett hozzánk, és mutogatott, hogy kövessük. Koromsötét, zegzugos kikötői sikátorokon haladtunk keresztül, és bár Vietnam biztonságos hely, a szokásosnál mégis kicsit erősebben szorítottuk magunkhoz a fényképezőgépünket.

Persze semmi baj nem történt, csak néhány félálomban tevékenykedő árussal találkoztunk, akik épp a portékájukat teregették szét az utcán. Vietnamban a járdának egészen más szerepe van, mint Európában. Elsősorban az árusoké, akik egy-egy gyékényen rögtönöznek mozgóbüfét, vagy árulnak gyümölcsöt, ruhát, kismadarat, bármit. A gyalogosoknak az út széle marad, vagy még az se. Az árusok jóindulatán múlik, szabadon hagynak-e egy kis helyet a járókelőknek.

Vietnamban megszokott, hogy a nők is dolgoznak (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Bokán Kata

Ezen a ponton még mindig azt gondoltuk, hogy a hölgy egy hajóhoz fog minket kísérni, de nem így történt. Betessékelt minket saját kis csónakjába, kiderült, hogy ő lesz a vezetőnk, és rajtunk kívül nincsen más utas. Tradicionális, hosszú vietnami csónakkal utaztunk, mi az orrában ültünk, vezetőnk pedig állva evezett hátul, keresztbe tett lapátokkal.

Később láttuk, hogy a miénken kívül számos csónak siklik még a folyón, mindegyiket helyi asszonyok irányították, akik számára ez jó pénzkereseti forrás. Sok környező ázsiai országgal szemben Vietnamban megszokott, hogy a nők is dolgoznak. Szükség is van a keresetükre, hiszen az időseknek az állam nem ad nyugdíjat, így az ő eltartásuk is fiatalabb rokonaikra hárul, tudtuk meg kísérőnktől.

Hétköznapi élet, asszony mosogat a folyóparton (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Bokán Kata

Útközben volt alkalmunk közelről megfigyelni a helyiek hétköznapjait. Sokan élnek egyszerű lakóhajókon, vagy kis kunyhókban a part mentén. A Mekong igen nagy szerepet játszik a helyiek életében: ebben fürödnek, mosogatnak és mosnak, ebben játszadoznak a gyerekek. Közel egy órányi csónakázás után, alighogy felkelt a nap, elértük a Cai Rangot, a legnagyobb úszó piacot.

A piaci forgatag mindig magával ragadó, de ha ráadásul a vízen van, még különösebb hangulatot áraszt. A folyón számtalan, zöldséggel és gyümölccsel csurig megrakott kisebb-nagyobb hajó között siklottak a vásárlók és turisták csónakjai. Hatalmas volt a tömeg, pedig még nagyon korán volt. Ezért is kellett napkelte előtt indulnunk, mivel a délelőtti órákra a piac elveszti a lendületét, olyankor már csak néhány hajó lézeng. Reggel viszont itt nyüzsög mindenki, hogy bevásároljon aznapra.

Gabonakereskedők Mekong úszó piacán (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Bokán Kata

Az árusok, megkönnyítendő az eligazodást, hosszú póznákon függesztik ki azt a terményt a hajó orrára, amit árulnak, a hajók elejére pedig sokszor szemeket festenek a rossz szellemek ellen. Kedves idegenvezetőnk vásárolt néhány ananászt, amelyet spirálisan meghámozva, és pálcikára felszúrva kínált nekünk. Ránk is fért a frissítő, mert a trópusi nap addigra meglehetősen erősen tűzött.

A piac után következett a kirándulásnak az a pontja, amelyet a társas hajóútra befizetők már nem élvezhetnek: beeveztünk a csatornákba, majd kiszálltunk, hogy megnézhessünk egy rizstésztagyárat és megcsodáljuk a környező földeket. A gyárlátogatás ugyan ingyenes volt, viszont kellett némi bátorság ahhoz, hogy a néhány fatörzsből eszkábált, hídnak alig nevezhető építményen átjussunk az épülethez. Szerencsére a tériszonyomat legyőzte a józan ész, miszerint tudok úszni, tehát legrosszabb esetben legfeljebb vizes leszek, így sikerült átérnem. A gyárban alaposan körülnézhettünk, a dolgozók nem is nagyon hederítettek ránk, el voltak foglalva a forró rizsmassza szétteregetésével és feldolgozásával.

Készül a rizstészta (Galériáért kattintson a képre!) Forrás: Bokán Kata

Ebédre vezetőnk egy csatornaparti étteremhez vitt minket, ahol többé-kevésbé kötelezőnek éreztük, hogy fogyasszunk valamit, de szerencsére a felszolgált friss halak igen finomak voltak. A helyi szokás szerint a minket kísérő hölgyet is meg kell vendégelnünk, de ő, miután kiválasztotta, mit szeretne enni, eltűnt egy hátsó helyiségben. Sosem tudtuk meg, valóban evett-e, vagy inkább megtartotta az ebédje árát. Mindenesetre visszafelé meglepett minket egy csokorral, amelyet ő készített pálmalevelekből, rózsákat és hatalmas sáskákat formázva. Annyira tetszett az ajándék, hogy aztán egy hónapig cipeltem magammal mindenhova Ázsia-szerte.

Bár eredetileg teljesen más kalandra vágytunk, abban maradtunk, hogy végül sokkal jobban jártunk, mintha egy csoportos úton vettünk volna részt, összezsúfolva sok más turistával. Kedves vezetőnket bőkezűen elláttuk borravalóval, majd egy csodás tavaszi tekerccsel zártuk a napot a Mekong partján.