Fokhagymán sült méhecske vacsorára

2014.01.06. 15:12

Kínai körutamra érkezve az első meglepetés a hongkongi reptéren ért, ahol testhőmérsékletet mérő kamerával igyekeztek kiszűrni a magas lázzal érkezőket. Nem sokkal később ismét meghökkentem. Az iránytaxis pultnál a táskámban kotorásztam, hogy előszedjem a foglalt szállás címét, mire udvariasan közölték, elég a nevemet mondani. Így is volt. Ezek után biztos voltam benne, hogy Kína még sok meglepetést tartogat számomra.

Meleg, párás idő fogadott, és mire beértünk a városba, zuhogott az eső. Első nekifutásra csak a szálloda melletti bevásárlóközpontig merészkedtem, ahol ugyancsak tátva maradt a szám. Még soha nem láttam ilyen luxusboltokat. Aztán elállt az eső, én pedig nekiindultam, hogy felfedezzem a várost, amely azonnal magába szippantott. Régi és modern, szegénység és csillogó gazdagság keveredik: kicsit New York, kicsit Tokió, lüktető, különleges város.

12 órányi alvás után csak délben sikerült életet lehelni magamba, de akkor aztán nem tétováztam: irány Makaó! Hajóval Hongkongból egy óra alatt lehet eljutni a félszigetre, ahol egészen más hangulat fogadja az utazót: nincs annyi felhőkarcoló, van viszont remek portugál gyarmati építészet hangulatos terekkel, pompás katedrálisokkal.

Hangulatos terekFotó: Kisgyörgy Éva

A főtér legérdekesebb része a fekete-fehér, hullámos mintájú kövezet, amelyet azonban a hömpölygő tömeg miatt alig lehetett lefotózni. No de, ne felejtsük el, hogy Monaco után Makaó a világ második legsűrűbben lakott területe, így itt nem érdemes emberek nélküli fotókkal próbálkozni. A város legrégebbi temploma egy négyszáz éves buddhista szentély, de van itt 17. századból származó jezsuita templomrom is, amely fénykorában Makaó Akropolisza volt.

Lantau szigetére is áthajóztam. A kikötőben busszal lehet felkanyarogni a Ngong Ping-hegy tetejére, ahol a világ legnagyobb szabadtéri bronz ülő Buddha-szobra áll, vagyis ül. A tekintélyt parancsoló, hatalmas szobor tekintete a környező hegyeken nyugszik. Megmásztam a 200 lépcsőfokot, kigyönyörködtem magam a hegyekben, lefotóztam a szobrot minden szögből, aztán elfogyasztottam jól megérdemelt ebédemet a kikötő egyik halvendéglőjében. Friss királyrák, gyömbértea, tengeri szellő, napsütés.

Táncolnak az épületek

Hongkongba visszatérve újabb leg következett, méghozzá a leghosszabb mozgólépcső, amely 800 méter hosszan vezet fel a partról a magasabban fekvő városrészekbe.Trendi ruhaboltok, hangulatos kávézók, olasz éttermek mellett haladtunk el, de a kedvenc látványosságom az emeletes villamos volt.

Emeletes villamosFotó: Kisgyörgy Éva

Innen átkavartam a Viktória-csúcsra felkaptató villamos alsó megállójához – ez a pár perces utazás a város talán leghíresebb látványossága. A villamosút dőlésszöge 4 és 27 fok között van. A jármű fából készült, eredeti változatát 1888-ban állították üzembe, ezt még széntüzelésű gőzkazán hajtotta. A többi turista mind a villamos elejében taposta egymást, pedig az igazi buli leghátul utazni. Egyrészt innen lehet a legjobban fotózni, másrészt itt tényleg úgy érzi az ember, hogy mindjárt visszacsúszik a síneken. Láttam már néhány várost éjszaka felülnézetből, Hongkong minden bizonnyal benne van a top hármas listámban.

Sok idő nem volt belefeledkezni a látványba, mert a túlparton 8-kor kezdődött a lézershow. Ez a műfaj általában nem villanyoz fel különösebben, de már annyi lelkendezést hallottam a mindennapos hongkongi attrakcióról, hogy nem akartam kihagyni. Ingyen van, sokat nem veszíthetek, gondoltam. Az öböl mentén közel negyedórán keresztül mintegy harminc felhőkarcolót lézerekkel, fényekkel világítanak meg, persze ütemre, zenére. Az épületek táncra perdülnek, a látvány egyszerre giccses és lenyűgöző.

Ökumenikus szentély a lakótelep közepén

Másnap csepergő esőre ébredtem, de vigasztalt a tudat, hogy Hongkong fontos látnivalói közül már csak egy volt hátra: a Vong Taj Szin-templom, amelyben az ország mindhárom fő vallását – a buddhizmust, a taoizmust és a konfucianizmust – gyakorolják. A békés kertben elterülő szentély egy ronda lakótelep kellős közepén áll, ez a kontraszt az egész kínai úton végigkísért.

Templom a lakótelep közepénFotó: Kisgyörgy Éva

Vong Taj Szin, azaz a hatalmas, halhatatlan Vong a gyógyítás erejével felruházott népszerű istenség. Templomának árkádjai alatt jósok fogadják a jövőjükre kíváncsi látogatókat. Bár különösebben nem hiszek az ilyesmiben, gondoltam, ha már itt járok, és ez a szokás, én is megtudakolom, mi vár rám. Találtam egy angolul tudó hölgyet, aki borsos díjért csupa jót jövendölt. Azóta már kiderült, hogy sajnos több mindenben tévedett.

Eddig tartott az utazás egyéni része, innentől egy angol csoporthoz csatlakoztam, akikkel bő három hétig jártuk Kínát. Először is Kujlin városába repültünk, ahol egy nagy, ronda, modern szállodában szállásoltak el minket. Az utcákon járva elképesztő mennyiségű üzlet sorakozott egymás mellett az utcákon. Ha eddig azt hittem, hogy nálunk rengeteg olcsó kínai ruha van, hát most megtapasztaltam, milyen az, amikor tényleg rengeteg olcsó kínai ruhát lát az ember. Hegyekben áll a pálmafákkal övezett, több kilométer hosszú, szovjet típusú sugárutakon felsorakozó üzletekben.

A környék kihagyhatatlan programja a kellemes hajókázás a Li folyón. A 437 kilométer hosszú folyó leglátványosabb szakasza a Kujlin és Jangsuo közötti rész, így ez az egyik legnépszerűbb kínai turistacélpont, különösen a belföldi kirándulók számára. A parton egy tucat közepes méretű hajó sorakozott, az egyikbe beterelték a mi csapatunkat is, aztán nekivágtunk. Leszámítva az 50-100 fős turistahajók konvoját, a látvány lenyűgöző volt: különös formájú karszthegyek, mintha csak életre keltek volna a kínai festmények. A parton felbukkant a környék két jellegzetes állata, a bivaly és a kormorán, igazán nem panaszkodhattunk.

A környék jellegzetes állata a bivalyForrás: Kisgyörgy Éva

Vízen járó kínaiak

A célállomás, Jangsuo csodálatos hegyek között fekszik, amolyan igazi hátizsákos turistaközpont remek éttermekkel, internetkávézókkal, batikolt ruhákat árusító üzletekkel és az elmaradhatatlan plazmatévés bárokkal. Itt is népszerű a lézershow, melyhez a látványt egy neves kínai filmrendező (Csang Jimou) komponálta.

Hétszáz statiszta vesz részt a performance-ban, egy részük csónakokban, más részük a mólókon mozog. A folyópartról szemlélődő nézőnek úgy tűnik, mintha a vízen sétálnának. A színpadi látványhoz drámai hátteret nyújtanak a kivilágított hegyek, a vízen lebegő több száz lámpás, a hangulati aláfestést pedig csodálatos zene szolgáltatja. Nagyon giccses, nagyon kínai, de kihagyhatatlan élmény.

Mintha a vízen sétálnánakFotó: Kisgyörgy Éva

Késő este felkerestem egy internetező helyet. Egy hatalmas teremben elképesztő sok terminál sorakozott egymás mellett, és valamennyi vendég lövöldözős játékokat játszott rajtuk. Bár a recepciós nem beszélt angolul, nagy nehezen sikerült megértetnem vele, hogy levelező weboldalakat keresek, mire bekísértek egy amolyan VIP-szobába. A légkondicionált különterem számítógépe előtt kényelmes kanapé várt, és a kapcsolat villámgyors volt.

Tajcsi és masszázs

A következő reggelen, mint minden rendes kínai, én is korán keltem, hogy tajcsival kezdjem a napot. Jangsuóban szinte mindenből van egy-két órás gyorstalpaló a kíváncsi külföldieknek: belekóstolhatunk a kalligráfiába, a kínai főzéstudományba, a mandarinba, a helyi társasjátékokba, vagy például a tajcsiba. A mesterem, Maj, értem jött a szállodába, és egy templom verandáján mutatta meg a gyakorlatsort.

Jó időben a folyópartra járnak a helyiek, de most szemerkélt az eső, így mások is a templom fedett folyosóira menekültek. Bár ez az egy óra persze csak egy kis kóstoló volt, nagyon megtetszett a gyakorlatsor, és elnézve a sok idős, derűsen tornázó kínait körülöttem, könnyen meggyőzhető voltam a dolog egészségmegőrző szerepéről.

Jangsuóban tajcsival kezdtem a napotFotó: Kisgyörgy Éva

Délután – tovább folytatva a wellnessnapot – kínai masszázst próbáltam ki Dr. Lily klinikáján, ahová Maj protezsált be. Az aprócska üzlethelyiségben négy masszázságy állt egymás mellett, így nem volt sok privát szféra, de mivel nem olajos masszázsról volt szó, nem kellett levetkőzni. A protekciónak hála engem maga a mester, Dr. Lily vett kezelésbe. Ügyes, erős kezekkel gyúrta végig a vállam, hátam, majd egy félórás lábmasszázzsal tetézte a kényeztetést.Teljesen újjászülettem.

Kormoránhalászat

Aznap késő este még egy különleges halászaton is részt vettünk. A helyi halászok lámpásokkal megvilágított hajóikra néhány kormoránt vittek magukkal, melyeknek elkötötték a torkát, hogy ne tudják lenyelni a halakat, de azért három-négy kisebb halat el tudjanak raktározni a torkukban. A kormoránok lábán kötél volt, melynek másik végét a hajóhoz erősítették. Ennek a póráznak a hosszát szabályozva küldték a kormoránokat halat fogni, majd  időnként kihúzták őket a tutajra, és kiböfögtették belőlük a halakat.

Kormoránnal halásznakFotó: Kisgyörgy Éva

Nem volt éppen szívderítő látvány. A munka végeztével kiszedték a torkukból a kampót, és ekkor végre ők is kaptak egy kis kóstolót a zsákmányból. A kormoránokkal komoly kereskedés folyik, a jó szemű halászok a családfa és külső jegyek alapján biztos kézzel választják ki a legjobb madarakat, melyek ára akár több száz dollárt is elérhet.

Ezek után békésebb napok következtek. Lungcsi, a 800 méter magasan fekvő faluba buszoztunk, ahol igazi mesebeli kínai táj fogadott minket: a zöld ezer árnyalatában pompázó rizsteraszok, piros lampionokkal díszítetett cölöpös faházak, népviseletbe öltözött, mosolygós falubeliek.

Lungcsi néhány érdekes népcsoport hazája, például itt él a csuang és jao törzs. A jao nők soha nem vágják le a hajukat, elképesztő hosszúságú fürtjeiket kontyba rendezik a fejükön. A turistacsapásokon sok nő áll az út mellett, és ajánlkozik, hogy némi készpénz ellenében leereszti a haját egy-egy fotó erejéig. Nem vagyok a pénzért vett fotók híve, különösen akkor nem, ha túl erőszakosan kínálják, így aztán kihagytam ezt a lehetőséget, volt elég más fotótéma a környéken.

Mesebeli kínai tájFotó: Kisgyörgy Éva

Sült méhecske, sok fokhagymával

A gyalogtúra utáni vacsora, mint minden étkezés, közösségi volt, azaz kihordták a 8-10 fogást a kerek, forgatható asztalokhoz, és mindenki abból evett, ami jólesett. Minden leves és főétel remek volt, a desszertnél viszont nagyot néztünk: sült méhecskét kínáltak körbe. Sok fokhagymával sütötték le őket, gondolom, hogy legyen valami íze.

A hegyvidéki kirándulás után visszabuszoztunk Kujlin környékére, ahol teaültetvényt látogattunk meg. A teázást itt elég komolyan veszik, az ültetvény idegenvezetője például négy évig tanulta egyetemi szinten a teakészítés fortélyait. Megkóstoltunk különféle teákat, és megtanultunk néhány alapvető szabályt. Például azt, hogyan jelezzük, ha ízlik a tea. Ilyenkor az illemtudó kínai finoman ütögeti az asztal szélét az ujjaival. Ha szingli, egy ujjal, ha már elkelt, két ujjal, ha pedig titokban akarja tartani a családi állapotát, mind az öttel.

A következő részben meglátogatjuk a csengtui pandarezervátumot, és luxushajón utazunk a Jangce folyón, ahol a vonatozós tánc végül tragikomédiába fullad.

 

Korábbi beszámolónk Dél-Kínáról itt olvasható, Hongkongról és Makaóról pedig itt írtunk.