A dzsungelben béreltek egy házat

trivandrum
Az egész család elfér a motoron
Vágólapra másolva!
Tiruvanántapuramot gyakrabban emlegetik a rövidebb nevén, Trivandrumként. Az indiai Kerala állam fővárosa remek kiindulópont számos nagyszerű dél-indiai látnivaló felkereséséhez. Ottjártunkkor nemcsak az Indiában megszokott színes őrülettel, hanem egy magyar családdal is találkoztunk.
Vágólapra másolva!

India hatalmas ország, és nem lehet elintézni annyival, hogy volt angol gyarmat, ahol többségében hindu és muszlim vallású, hindiül beszélő, furcsa kultúrájú emberek élnek. India ennél százszor izgalmasabb és érdekesebb.

Hajókázás a pálmafákkal övezett holtágakon

Keralában és a vele szomszédos államokban például az is előfordulhat, hogy olyan helyre tévedünk, ahol se hindiül, se angolul nem beszél senki, hanem csak malajálamul vagy tamilul. Ez a világ annyira sokszínű, hogy ha nem teszünk mást, csak szemlélődünk, akkor is befogadhatatlan mennyiségű élményre teszünk szert.

Ha Kerala, akkor backwaters, mondják az útikönyvek, ezért mi is elmentünk a híres holtágakhoz, hogy csónakázzunk egyet. A folyók és csatornák keszekusza hálózatát a tengerpart mentén régen szállításra és közlekedésre használták, de mivel ma már ott az országút, a vasút és a repülő, a keralai holtágak csak a turisták számára érdekesek igazán.

A keralai holtágak már csak a turisták számára érdekesek Forrás: Harkányi Árpád

Ezt meg is lehet érteni, hiszen ki ne szeretne a vízre hajló pálmafák árnyékában csónakázni? Az amúgy egyáltalán nem fárasztó hajókázás után elnyúltunk egy függőágyban, és vártuk, hogy elkészüljön az ebéd, amelyre a hajót intéző ember hívott meg minket. Az apró, egy helyiségből álló épületében rántott halat, óriás szemű rizst és valami currys, csípős őrületet tálalt fel nekünk, utóbbitól természetesen jól leizzadtam.

A magyar családot hamar befogadták a helyiek

A csónakázásnál sokkal érdekesebb és tanulságosabb volt a találkozás a Trivandrum mellett élő magyar családdal, Pere Vikivel, Lacival és az akkor 5 éves lányukkal, Johannával. Korábbi indiai élményeink után el nem tudtuk képzelni, mit keres ebben a vad, őrült országban egy magyar család.

Annyira izgatta a fantáziánkat, hogyan képesek beilleszkedni ebbe a miénktől gyökeresen eltérő kultúrába, hogy felvettük velük a kapcsolatot, és amikor befutott a vonatunk Trivandrumba, Laci már a pályaudvaron várt minket.

Laci annyira felvette a helyi szokásokat, hogy már a dószát is kézzel eszi Forrás: Harkányi Árpád

Mint kiderült, néhány itthoni csalódás és egy pár hetes indiai látogatás után döntöttek úgy, hogy ideköltöznek. Kibéreltek egy apró házat a dzsungel közepén, tíz perc sétára a tengerparttól, és meglepően hamar otthon érezték magukat. Beilleszkedésük kulcsa szerintük az volt, hogy nem akartak többnek vagy másnak látszani, mint a helyiek.

Kezdettől fogva nyitottak voltak, a szó szoros értelmében is: a kertjük kerítésén volt egy hatalmas lyuk, amit nem foltoztak meg, így Johanna szabadon járhatott-kelhetett a szomszéd házakhoz. Mint kiderült, a környékükön mindenki egy nagy családhoz tartozott, és hamarosan a magyar család is a kiterjedt unokatestvéri hálózat részévé vált.

Egymást érik a templomfesztiválok

Persze a beilleszkedés nem volt minden téren ilyen zökkenőmentes. India még itt, délen sem hazudtolja meg önmagát. Gyakoriak például a templomfesztiválok, egynek sajnos mi is szem- és fültanúi lehettünk. Ez utóbbi volt a fájdalmasabb, ugyanis egy ilyen ünnep elmaradhatatlan velejárója, hogy a pálmafákra szerelt hangszórókból teljes hangerőn üvöltetik az ünnepi énekeket, hosszú órákon, néha éjszakákon át.

Ételosztás egy keralai templomfesztiválon Forrás: Harkányi Árpád

Kellemesebb oldala az ünnepnek, hogy a templomoknál adományért finom ételeket adnak. Mi is megkóstoltunk egy fogást, amelyet a helyiekhez hasonlóan banánlevélről fogyasztottunk el.

Vikiék a külsőségekben sem különböznek a helyiektől. Éppúgy felülnek mindhárman egy motorra, mint ők, és éppolyan öreg, vagy még öregebb autóval jártak, mint a szomszédjaik. Sőt Laci valósággal szerelmes volt a bagóért vásárolt öreg Padminijükbe.

„Hetvennel is megy, ha padlóig nyomod a gázt, többel itt nem is szabad, és nem is nagyon lehet hajtani” – mesélte lelkesen az autómatuzsálem volánjánál, miközben a trivandrumi piacra tartottunk. Az otthoniaknál jóval zajosabb és színesebb piacon Laci magabiztos helyismerettel kalauzolt végig minket.

Nincs jobb az élet iskolájánál

Sokat lendített a beilleszkedésükön, hogy Laci készségesen segített mindenkinek, akinek szüksége volt rá. Ha mondjuk a helyi autószerelő nem tudott mit kezdeni egy modern, nyugati autó elektronikájával, Laci máris kisegítette egy multiméterrel és a tudásával. Ezt a hozzáállását itt nagyra értékelik, ezért aztán hamarosan sok jó barátra tettek szert.

Az egész család elfér a motoron Forrás: Harkányi Árpád

Johannát természetesen beíratták a helyi iskolába, ahol hamar elvegyült, és tíz hónap alatt nemcsak angolul és hindiül, de még malajálamul is megtanult. Hiába, nincs nagyszerűbb az élet iskolájánál, amelyet ilyen talpraesett, kalandkedvelő szülők mellett megtapasztalhat egy gyerek. Mi magunk is azt valljuk, hogy az utazás a legjobb iskola, ahová valaha jártunk.

Kézi duda és zsinóros csengő a buszon

Trivandrumtól néhány órányi vonatozásra van Kanjakumari, az indiai szubkontinens legdélebbi pontja. Ezt a speciális helyet mi sem akartuk kihagyni, ezért egyik reggel nekivágtunk az egynapos kalandnak. Laciék házától tíz perc alatt kiértünk a dzsungelből a főútra, ahol már jártak a buszok.

Ez a buszút maga volt a biztonság és a nyugalom Forrás: Harkányi Árpád

A buszon nem voltak ablakok, a sofőr a kasztnin kívül elhelyezett gumigömbös kézi dudával jelzett, az ellenőr viszont sípolás vagy ordítás helyett egy mennyezetre szerelt, kötéllel működtetett csengővel tudatta a sofőrrel, ha valaki le akart szállni. Korábbi tapasztalatainkhoz képest ez a buszút maga volt a biztonság és a nyugalom. Hamar odaértünk a vasútállomáshoz, ahol last minute jegyet vásároltunk, majd vonatra szálltunk dél felé.

Itt őrizték Gandhi hamvait

Pár órával később már a legdélebbi tengerparton figyelhettük, ahogyan a helyiek száristul, ruhástul ismerkednek a tengerrel. Errefelé a lakosság nagy része nem tud úszni, és a fürdőruha sem divat. Csak a legbátrabbak mernek derékig besétálni a vízbe, hogy aztán egy nagyobb hullám érkezésekor sikítva rohanjanak vissza a biztonságot jelentő partra.

Csak a legbátrabbak mernek derékig besétálni a vízbe, persze csak ruhában Forrás: Harkányi Árpád

Pár száz méterre a tengerparttól van egy furcsa, rózsaszín épület. Ez Mahatma Gandhi mauzóleuma, amelyben azt a követ láthatjuk, amelyen az indiai függetlenségi mozgalom híres vezéralakja, a békés ellenállás jelképévé vált spirituális vezető hamvait őrizték, mielőtt a tengerbe szórták.

Itt láthatjuk a követ, amelyen a tengerbe szórás előtt Gandhi hamvait őrizték
Forrás: Harkányi Árpád

Zita maga sütötte a parathát a kifőzdében

Következő kirándulásunk messzebbre vezetett. Egy éjszaka alatt átvonatoztunk a szomszédos állam, Tamil Nadu egyik legrégebbi, közel kétezer éves városába. Nem sokat sikerült aludnunk a vonaton, ezért a délelőttöt egy hotelszoba ventilátora alatt töltöttük az ágyban, és csak délután merészkedtünk ki újra az utcákra.

Alaposan körbejártuk a város legnagyobb nevezetességét, a Mínáksi-templomot, megcsodáltuk monumentális gopuramjait, vagyis a kapuk fölé magasodó toronyépítményeket, melyeket ma már több mint 33 000 színes szobor díszít.

Mégis, ahogy az lenni szokott, nem ez lett a legemlékezetesebb élményünk, hanem azok a percek, amikor Zita, a feleségem beállt az egyik étterem kültéri kifőzdéjébe parathát készíteni. A paratha forró vaslapon, kevés olajjal kisütött réteges tészta, amelyet India-szerte különféle módokon és töltelékekkel készítenek el. Itt töltelék nélkülit készítettek, de azt nem akárhogy:

Séta szoborvárosban

A következő éjszaka megint csak vonaton töltöttük. Másnap reggel Csennaiban (leánykori nevén Madrász) szálltunk ki, ahonnan egy rövid buszozás után megérkeztünk Mahábalipuramba vagy, ahogy a britek átköltötték e hely nevét egy könnyebben kimondható verzióra, Mamallapuramba.

Ez az apró, de méltán népszerű tengerparti város a világörökség részét képezi. A környéke tele van elképesztő szépségű 7-8. századi, gránitból faragott sziklatemplomokkal, domborművekkel és életnagyságú elefánt- és bikaszobrokkal. Ezek között a mesterművek között sétálva akaratlanul is elgondolkodtunk, nem öntelt-e kicsit azt gondolni, hogy Európa a kultúra fellegvára.

7-8. századi szobrok között sétálgattunk Mahábalipuramban Forrás: Harkányi Árpád

Krisna vajgolyójának árnyékában

Van itt egy hatalmas sziklagolyó, amely látszólag a fizika törvényeit meghazudtolva áll egy lejtős sziklaoldalban. Az ötméteres óriást Krisna vajgolyójának nevezik, mivel Visnu istenség nyolcadik megtestesülése gyermekkorában annyira szerette a vajat, hogy mindig elcsent az anyja vajas bödönjéből egy jókora darabot. Ma persze extrém fotók témája, és remek árnyékot ad a forró nap elől menekülőknek.

Krisna vajgolyója ebből a szögből fotózva elég félelmetes Forrás: Harkányi Árpád

India nagyszerű hely, Dél-India pedig európai szemmel sem olyan kaotikus, mint az ország többi része. De azért, ha ide látogatunk, extrém mennyiségű toleranciára és nyitottságra van szükségünk, hiszen itt semmi sem úgy működik, mint odahaza. Érdemes elfogadónak lennünk, nem csak azért, mert 1,3 milliárd emberrel nem lehet szembeszállni, hanem mert így életre szóló élményekkel gazdagodhatunk.

Az alábbi térképen végigkövetheti Zita és Árpád útját, valamint az útról készült beszámolókat.