Előbukkant a vízből egy 451 éves templom

2015.10.22. 13:47

Hasonló látványosság Magyarországtól nem messze is található.

Az aszály általában nem jó dolog, a mexikói Chiapas tartományt most sújtó szárazságnak azonban van egy pozitív következménye is: ismét láthatóvá vált egy 16. században épült templom. Az 1966-ban átadott Nezahualcóyotl víztározóban ugyanis 25 méterrel csökkent a vízszint, így előbukkant az akkor víz alá került Quechula temploma, vagy más néven Santiago temploma.

Hiába építették

A templomot 1564-ben építették a spanyol hódítók, 56 méter hosszú, 13 méter széles, a harangtornya pedig 15 méterrel emelkedik a földfelszín fölé. Azért építették, mert azt gondolták, hogy a helyen sokan letelepednek majd, de ez nem így lett. Valószínűleg még saját papja sem volt soha, csak Tecpatánból látogattak oda papok. Végül teljesen elhagyottá vált, amikor a térséget pestis sújtotta 1773 és 1776 között.

A gát megépítése után a templom egyszer már előbukkant a víz alól 2002-ben. Akkor az alacsony vízállás miatt a látogatók be is sétálhattak az épületbe. „Az emberek ünnepeltek. Eljöttek enni, itt tölteni az idejüket, üzletelni. Én eladtam néhány sült halat. Ők körmenetet tartottak a templom kerül" – emlékezett vissza a Guardiannak egy helyi halász.

Most a halászok csónakkal viszik az utasokat a romokhoz. A kíváncsi látogatók a falakra mászva fedezik fel az elhagyott épületet. Az alábbi képeket David Von Blohn, az Associated Press fotósa készítette a helyszínen.

Egy videó a templomromról:

Van ilyen közelebb is

Hasonló nevezetesség egyébként Magyarország közelében is található. Egészen pontosan Reschensee-ben (olaszul Lago di Resia), amely egy mesterséges tó az olaszországi Dél-Tirol nyugati részén, az osztrák határtól mindössze két kilométerre, a svájcitól pedig háromra. A tó arról híres, hogy kilóg belőle egy 14. században épült torony. Amikor a tó befagy, a torony gyalog is megközelíthető. Cikkünket itt olvashatja róla.

A képre kattintva még több fotót talál róla!

Forrás: Origo

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK