Szétülteti a Wizz Air a helyükért nem fizető utasokat

2018.05.08. 13:24

Ezentúl fizetniük kell azoknak, akik mindenképpen szeretnének egymás mellett ülni a Wizz Air járatain. A légitársaság szerint ők folyamatosan fejlesztik a szolgáltatásaikat, és új lehetőségeket teremtenek a jobb utazási élmény biztosítására.

Alaposan meglepődhetnek azok az utasok, akik megszokták, hogy a Wizz Air helyosztó rendszere a becsekkolásnál akkor is egymás mellé ülteti az egy foglaláson szereplő személyeket, ha azok nem fizettek külön az ülőhelyükért (bár ez garantálva sosem volt). Most már ugyanis egymástól távol kell eltölteniük a repülési időt, még ha egyébként a gép nincs is tele – hívja fel a figyelmet a Fapadosinfo blog. A rendszer egyedül azt garantálja, hogy a 14 év alatti gyermek az egyik felnőtt mellé kerüljön.

Képünk illusztrációForrás: Wizz Air/Földházi Árpád

A fontos változást nem kommunikálta a légitársaság, ami azért is aggályos, mert utólag, az indulás előtt fix ülőhelyet választani drágább, mint a foglaláskor. Nyilván sokan már a foglaláskor hozzáadták volna az ülőhelyet, ha tudták volna, hogy a rendszer szétdobja a csoport tagjait – írja a blog. A Wizz Air honlapja szerint a lefoglalt ülőhely díja jelenleg 300 és 16 150 forint között van, de több emelt szintű jegyosztály is tartalmazza ezt a szolgáltatást.

A Ryanair nyomában

A Wizz Air célja egyértelműnek tűnik a változtatással: arra sarkallni az utasokat, hogy fizessenek az ülőhelyeikért. A légitársaság tavaly csökkentette a korábbi 30 napról mindössze 48 órára azt az időt, amely a járatindulás előtt rendelkezésre áll az internetes utasfelvételre az ülőhelyet nem választó utasok számára. A rivális Ryanair már egy évvel korábban hasonlót lépett arra való hivatkozással, hogy az bővíti a választási lehetőségét azoknak, akik le akarják foglalni előre az ülőhelyüket. A Wizz Air a helyválasztásért nem fizető utascsoportok szétültetésével is az ír versenytársát követi.

A Wizz Air történetének legjobb 12 hónapos időszakát zárta – áll a légitársaság közleményében. Rekordszámú, több mint 30 millió utas választotta a Wizz Airt az elmúlt év során, ami 24 százalékos növekedést jelent az azt megelőző 12 hónaphoz képest. A társaság március elején indított nagyszabású fejlesztése részeként mindössze 17 hét alatt heti 700 új indulást ad menetrendjéhez, és 21 új Airbus repülőgéppel bővíti flottáját.

Az új helyzetben három stratégia körvonalazódik. Aki biztosra akar menni, kiperkálja a pluszdíjat, hogy együtt ülhessen szeretteivel. Ha ezt nem teszi, marad a cserebere más utasokkal a felszállás után, ez azonban macerás, már csak a csomagok hurcolása miatt is. A Fapadosinfo a Ryanairnél szerzett tapasztalatok alapján felveti, hogy érdemes az online becsekkolással szinte az utolsó pillanatig várni (ez a Wizz Airnél az indulás előtt 3 óra), mert ilyenkor jó helyeket adhat a rendszer, sőt, akár egymás mellé is ültethet.

A témával kapcsolatban az alábbi kérdéseket tettük fel a Wizz Airnek:

  • Valóban változtatott-e a Wizz Air az automatikus ülőhelyleosztás algoritmusán azon utasok esetében, akik egy foglaláson szerepelnek, és nem választottak maguknak ülőhelyet külön díj fejében?
  • Mi ennek az oka?
  • Mennyi pluszbevételre számítanak a lépéstől?
  • Miért nem kommunikálta ezt a változást a Wizz Air, hogy az utasok - ha úgy döntenek, hogy egymás mellett szeretnének ülni - korábban és alacsonyabb díj ellenében választhassanak ülőhelyet maguknak?

Kérdéseinkre az alábbi választ kaptuk:

"A Wizz Air ülőhelykiosztási algoritmusa része a légitársaság stratégiájának, aminek szellemében folyamatosan fejlesztjük szolgáltatásainkat, és új lehetőségeket teremtünk a jobb utazási élmény és a lehető legalacsonyabb viteldíjak biztosítása érdekében. Minden utas számára elérhető az ingyenes ülőhelykiosztás, amellyel nem garantált, hogy útitársa mellett utazik. A gyermekekkel utazó családok esetében biztosítjuk, hogy a gyermek legalább egy kísérő felnőtt mellett kapjon helyet. A jelenlegi rendszer azt is lehetővé teszi az ülőhelyüket lefoglaló, illetve WIZZ GO, WIZZ Plus vagy Wizz Privilege Pass szolgáltatást megvásároló utasok számára, hogy ülőhelyüket a lehető legtöbb üres sorból válasszák ki. A Wizz Air továbbra is elkötelezett a nagymértékű rugalmasság mellett, és arra törekszik, hogy minden utasa számára a legjobb utazási élményt nyújtsa a fedélzeten."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK