Ilyet még nem láttunk: 5 ezer forintos retúrjegy a Vörös-tengerhez

2018.11.13. 13:37

Az izraeli Eilatba eddig sem volt drága eljutni, most azonban az egyik fapados cég 5 ezer forintért elrepít oda-vissza.

A légitársaságok akcióiról nem szoktunk beszámolni, hiszen azok rendszeresen előfordulnak, és amúgy is fel lehet iratkozni a hírleveleikre, akiket ez érdekel. Most azért teszünk kivételt, mert a Ryanair legfrissebb leárazása egészen hihetetlen viteldíjat kínál: aki ráér december 1-től 15-ig, az 5058 forintért juthat el oda-vissza az izraeli Eilatba, jobban mondva az ahhoz közeli Ovda repülőterére Budapestről (a díjak a kereslettől függően változhatnak).

Ez az ár egészen elképesztő, ha figyelembe vesszük, hogy a Vörös-tenger partján fekvő üdülőváros Budapesttől közel 2500 km-re van, amit a repülő 3,5-4 óra alatt tesz meg. Összehasonlításképp: ilyen kilométer-tarifával kb. 16 ezer forintért el lehetne repülni az ausztráliai Sydney-be. Az út pedig akkor is szuperolcsónak számít, ha tudjuk, hogy a jegyárban csak egy kis kézipoggyász van benne (az elvileg november 1-től változó szabályokról itt írtunk). A két kézipoggyász felvitelére jogosító elsőbbségi szolgáltatás egyébként mindössze 2100 forinttal növelné meg az árat.

Jót tett a verseny

A Ryanair már három éve repül Eilatba Budapestről a téli menetrendben, és eddig is olcsón tette ezt, ha nem is ennyire kirívóan. Idén novembertő azonban versenytársat kapott, mert a korábban Izraelben csak Tel-Avivba közlekedő Wizz Air ugyancsak felvette a célpontjai közé. A magyar kötődésű diszkont-légitársaság most valamivel drágábban kínálja a jegyeket: még az évi 30 euróba kerülő WDC-tagsággal is csak 6380 forintból lehet a legolcsóbban megúszni náluk egy fordulót.

Eilat tengerpartjaForrás: Shutterstock/ Sergei25

Az Eilatba utazást tervezőknek nem árt tudni, hogy bár eljutni olcsó oda, Izrael drága ország, így az ottani turisztikai szolgáltatások megdobhatják az összköltséget. Az időjárás azonban télen is kellemes, a tenger átlagos hőmérséklete pedig decemberben is 23 fok körül van. Korábbi beszámolónkat itt olvashatja róla.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK