Na, itt tudnék élni!

2014.10.08. 06:33

Bebarangoltuk az Aggteleki-karszt vidékét, és persze a barlangtúrát sem hagytuk ki, de időnk nagy részét inkább a föld színén töltöttük. Akármilyen messze lakjunk is, az ország egyik legszebb tája megéri az utazást.

Jósvafőbe egy egyetemi terepgyakorlaton szerettem bele. Azt gondoltam, na, itt tudnék élni, vagy legalábbis el bírnék viselni egy hétvégi házat. Hosszú évek teltek el, sok helyen megfordultam azóta, de Jósvafő számomra ma is az egyik legszebb falu az országban. 

Reggel első utunk a helyi kis ábécébe vezetett. Szombat volt, úgyhogy igyekeznünk kellett, ha kapni akartunk pár zsemlét. Egy idős nénitől megtudtuk, hogy aznap van a szüret a Szőlőhegyen, amelyen a falu apraja-nagyja részt vesz.

Mesés idill a faluban és a környékén

Szállásunktól a faluig a Tengerszem-tó mellett vezetett az út, így rögtön az egyik legszebb látnivalóval hangolhattunk az egész napos túrára. A türkizszínű, mesterséges tótól indul a gyerekek számára kialakított Fürkész tanösvény is, amely gyakorlati feladataival az ovisokból és a kisiskolásokból egyből aktív természetbúvárt farag – de könnyen lehet, hogy a nagyobbakból is. 

A Tengerszem-tó gyönyörű, de hideg

Forrás: Tóth Judit

Jósvafő központjának mesebeli hangulata van a felújított régi malommal, a dombon álló templomtoronnyal, a régi házakkal, a fák között csordogáló patakkal. Csak azok a villanyvezetékek ne lennének! Hányszor eszembe jutott már ez szép falvakban, városokban járva. Tudom persze, hogy ez leginkább anyagi kérdés, de szeretném hinni, hogy a főterek térkövezése után a város- és faluszépítő projektek keretében egyszer talán a vezetékek föld alá helyezése is sorra kerülhet.

Jósvafőn szívesen elfogadnék egy hétvégi házat

Forrás: Tóth Judit

A patakparton szebbnél szebb régi házak sorakoznak, többet már felújítottak, de arra ügyeltek, hogy a házak eredeti arculatát megtartsák. A falu templomába sajnos nem tudtunk bemenni, pedig a festett fakazettás, részben középkori eredetű épület különleges építészeti emlék. Annál is inkább, mert harangtornya az épülettől távolabb, magányosan áll egy dombon. 

A szalamandráknak már nem az alkimistáktól kell félni 

Nagyon reméltem, hogy az itt töltött hétvége alatt láthatok szalamandrát, még akkor is, ha ezek az állatok főleg este és éjszaka aktívak. Szerencsém volt, mert jó szokásuktól eltérően ezúttal nappal is mutatkoztak. 

A szalamandrákról régen úgy hitték, a tűzben születtek, és képesek eloltani a tüzet. Szegény állatoknak már az ókortól kezdve meglehetősen rossz hírük volt, úgy tartották ugyanis, hogy náluk mérgezőbb állat nincs, és számos babona, hiedelem kötődött hozzájuk.

A szalamandrákat ma már nem az alkimisták, hanem az autók veszélyeztetik

Forrás: Tóth Judit

Később az alkimisták látóterébe kerültek, és ebben sem volt köszönet. A tudósok ugyanis aranyat próbáltak előállítani egy kis higany és némi elszenesedett szalamandra felhasználásával. Ma szerencsére már nem fenyegeti ilyen veszély az Aggteleki Nemzeti Park címerállatát, amely Európa-szerte szinte mindenhol védett állat. 

A szalamandrák ősszel telelő helyeikre igyekeznek, és ehhez nem ritkán közutakon is át kell kelniük. Láttunk néhány példányt, melyek szerencsésen túljutottak az úton, és a Tengerszem-tótól a közeli erdőkbe igyekeztek, hogy legközelebb már csak jövő tavasszal jöjjenek újra elő. 

Itt a hucul lovak is otthonra találtak 

Jósvafő környékét több útvonalon is bejárhatjuk. Mi a nemzeti park Tohonya-Kuriszlán tanösvényén indultunk útnak. Bár szombat volt, egy lélekkel sem találkoztunk, ezt persze egyáltalán nem bántuk. Turisták helyett mesebeli erdők, mohos kövek, rengeteg gomba, csobogó patakok, zöldellő rétek fogadtak bennünket. 

Megtaláltuk a Gergés-Lápán tanyázó hucul ménest is. A lovak békésen legelésztek a réten, és ezt az idillt mi, kóbor túrázók sem tudtuk megzavarni. A hucul ló az egyik legrégibb lófajta, a második világháború előtt jelentős állománya élt az országban.

A hucul lovakkal lovas túrát, kocsizást is szervez a nemzeti park

Forrás: Tóth Judit

A főleg katonai célokra tenyésztett lovakból a háború végére alig néhány példány maradt. Ezeket előbb a Fővárosi Állatkertbe gyűjtöttek össze, majd ide, az Aggteleki Nemzeti Parkba kerültek, ahol évtizedek óta az eredetihez hasonló körülmények közt tenyésztik őket.

Mi ebédeltünk, a szarvasok bőgtek 

Nem messze a ménestől leültünk ebédelni. Miközben a szendvicsemet eszegettem, nem tudtam betelni a tájjal. A látványhoz igazi, őszi hangaláfestést is kaptunk a környékbeli szarvasoknak köszönhetően. 

Néha olyan érzésünk volt, mintha minden bokorban egy-egy szarvasbika bújt volna meg. Hol innen, hol onnan hallottuk szerelemre éhes bőgésüket. Ez azért is volt külön öröm számomra, mert két nappal korábban még életem első szarvasbőgésére vártam a hűvös, bükki éjszakában.

Már ezért a látványért is érdemes ideutazni

Forrás: Tóth Judit

Túránkat a Szőlőhegyen fejeztük be, ahol már javában zajlott a szüreti mulatság, folyt a must, szólt a zene, a bográcsokban rotyogott az ebéd. Az öreg présházaktól gyönyörű volt a kilátás a környező hegyekre, még a Szinpetri melletti hegyoldal óriásszalamandráját is kiszúrtuk a távolban. 

Régen pénzért osztogatták a cseppköveket

Ha már az Aggteleki-karszton jártunk, nem maradhattak ki a barlangok sem. A Baradla-barlang középtúráját, a Vörös-tavi bejárattól Jósvafőig tartó túrát választottuk, amelyet az egyik leglátványosabbnak tartanak, tele olyan fantasztikus cseppkőképződményekkel, mint a gigantikus Csillagvizsgáló, a Sárkányfej vagy a Török város. 

Ma már a legkisebb látogatók is tudják, hogy a cseppköveket letörni, megfogni nem szabad, hiszen súlyos természetkárosítást követ el, aki egy pillanat alatt évezredek építő munkáját teszi tönkre. Épp ezért furcsa a mai ember számára, hogy régen, a barlangturizmus kezdetekor a látogatók pénzért magukkal vihettek emlékül egy-egy darabot a cseppkövekből. 

A híres Sárkányfej cseppkő

Forrás: Tóth Judit

Sőt a nagyobbakat gálánsan – gondolom jó kis summáért – szívesen le is fűrészelték nekik a barlang akkori kezelői. A világítás kiépítése előtt fáklyákkal járták be a barlangokat a turisták, ennek nyoma még ma is látható: a cseppköveket számos helyen fekete koromréteg fedi.

Ez tényleg az ország egyik legszebb vidéke

A túra, amelyet megtettünk, 2,3 kilométer hosszú, és másfél óra alatt abszolváltuk. Annak idején az első turisták hat kilométert gyalogoltak a föld alatt Aggtelektől a Jósvafő közelében található Óriások terméig, és mivel másik kijárat akkor még nem volt, ugyanezt visszafelé is meg kellett tenniük. Vagyis szinte az egész napot a föld alatt töltötték.

Az Aggteleki-karszt legérdekesebb felszíni látnivalóit felfűző Baradla tanösvény bejárására már sajnos nem maradt időnk, de a Vörös-tavat, a Medve-sziklákat és az Aggteleken található karrmezőt sikerült megnéznünk.

A töbörben kialakult Vörös-tó

Forrás: Tóth Judit

Az Aggteleki-karszt az ország egyik legszebb vidéke, nem is értem, hogy várhattam ilyen hosszú ideig a visszatéréssel. Még ha egyelőre nem is lesz házam Jósvafőn, mostantól egészen biztosan gyakrabban megfordulok itt turistaként.